|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Szenvedélyes szeretettel Krisztus és az emberiség iránt Szerzetesi elöljárók nemzetközi kongresszusa Rómában Rómában az elmúlt év végén rendezték meg a szerzetesek nemzetközi kongresszusát a következő címmel: Szenvedélyes szeretettel Krisztus és az emberiség iránt. A férfi és női általános elöljárók konferenciái szervezték a nagyszabású találkozót, amelyen 847 szerzetes vett részt, akik a világ minden földrészét képviselték: Afrikából 95 szerzetes érkezett, Amerikából 250, Ázsiából 92, Óceániából 16 és Európából 394. A magyar meghívottak között szerepelt Pekó M. Adrién SSND tartományfőnöknő, mint a női szerzetesi konferencia elnöke, Várnai Jakab OFM, a ferences rend általános vezetőségének tagja és Szokol György fiatal jezsuita. Magyarországról egyedül voltam jelen általános elöljáróként, képviselve a Szociális Testvérek Társaságát. A kongresszusnak hármas célja volt: felismerni a Lélek működését a mai szerzetesek életében; megkülönböztetni, mire hív bennünket a Szentlélek; sürgetni egymást, hogy együtt cselekedjünk megújított szenvedélyes szeretettel Krisztus és az emberiség iránt. Két szentírási rész adta a kiindulási alapot a közös gondolkodáshoz: a szamáriai asszony találkozása Jézussal és az irgalmas szamaritánus története. Bernardo Olivera trappista rendfőnök Jézus és az egyház bensőséges jegyesi szeretetkapcsolatáról beszélt. Az egyház Jézus jegyese, ezért a hívők anyja és az emberiség szolgálója. Mi, szerzetesek is arra vagyunk meghíva, hogy jegyesek, anyák és szolgálók legyünk. A sok nagyszerű előadás között különösen kiemelkedő volt Timothy Radcliffe domonkos teológus előadása a világ mai helyzetéről, kulturális jellemzőiről. Szólt az otthontalanság kríziséről, amely sok millió ember életét meghatározza, a menekültekét, a hazájukat munkahely-lehetőség reményében elhagyókét, de azokét is, akiket a kulturális gyökértelenség jellemez. A szerzetesközösségek arra hivatottak, hogy az otthontalanság krízisével szembeállítsák az Örömhírt: Isten tágas otthonában mindenkinek helye van. Ha közösségeinkben átöleljük a kulturális és etnikai különbözőségeket, ezzel tanúságot teszünk Isten országának nyitottságáról. A posztmodern kultúrában élő ember jövőkép nélkül él. Így nincs olyan történeti szál, amely biztatóan összekapcsolná a múltat, a jelent és a jövőt. A szeptember 11-ei terrortámadás után a világra ráborult az erőszak, a fenyegetettség sötét árnyéka. Mi, szerzetesek akkor élünk jelszerűen, ha örömmel átöleljük a bizonytalan jövőt, és engedjük, hogy Isten meglepetéseket okozzon nekünk. És bár nem ismerjük előre a jövőt, készek vagyunk kiszolgáltatni magunkat Istennek, és egész életünket odaadni neki usque ad mortem. A világon mindenfelé erősödik a kontroll kultúrája. Ebben a helyzetben a szerzetesek akkor cselekszenek helyesen, ha a szabadságról tesznek tanúságot, ha készek elfogadni sebezhetőségüket, és kinyitják az ajtót a Szentléleknek, aki megmutatja az új lehetőségeket. A közös megkülönböztetés gyümölcseit, a jövőre vonatkozó irányelveket tizenöt tematikus munkacsoportban alakítottuk ki. A kongresszus résztvevői hangsúlyozták a következőket: Életünkben elsődleges helyet kell kapnia Isten igéjének, a napi személyes imának, a lectio divinának, amely nélkülözhetetlen a hiteles közösségi megkülönböztetéshez. Az Ige fényében és a szegények nézőpontjából kell újraértékelnünk szerzetesi életmódunkat. A megszentelt szüzesség mély, bensőséges kapcsolatra vezet el bennünket Krisztussal, és képessé tesz mások szeretetére. A szüzesség szabad válaszadás Isten hívására, és szexualitásunk megélésének egészséges és harmonikus módja lehet. Az Isten utáni szomjúság, az értelem keresése jellemzi a mai embert. A mi istentapasztalatunk a megtestesült Istennel, az értünk emberré lett Jézus Krisztussal kapcsolatos. Azért, hogy ez a tapasztalat élő és dinamikus valóság legyen számunkra, a képzésnek is ezt a célt kell szolgálnia, személyre szabottnak kell lennie, és az emberi alapokra kell épülnie. El kell sajátítania a fiatal szerzetesnek a teológiai reflexiót, a kritikai gondolkodást, a dialógusra való képességet, a hit megosztásának képességét. A folyamatos képzés elsősorban azt jelenti, hogy a szerzetes képes arra, hogy az élet eseményeihez a hit látásmódjával, aktívan és értelmesen viszonyuljon. A képzésnek a húsvéti triduum folyamatára kell épülnie, és integrációs modell köré kell rendeződnie. Olyan képzőkre és közösségekre van szükség, amelyek képesek segítséget adni a krízisbe került szerzetesnek. A fiatalok különösen vágyódnak a közösségi életre, amely a hit megosztásának és a mély kapcsolatoknak a helye. Közösségeinknek nyitottabbnak és befogadóbbnak kell lenniük annak érdekében, hogy kifejezzék együtt érző szolidaritásukat a peremen élőkkel és kirekesztettekkel, és hogy az igazságosságot és a béke kultúráját támogassák. A kultúrákkal való dialógus, az inkulturáció a megszentelt élet missziójának fontos eleme. A nemzetközi közösségeknek feladata a többféle kultúrájú helyi közösségek kialakítása. A dialógust mint életstílust kell választanunk. Közösségeinknek a kiengesztelődés helyévé kell válniuk, hogy a soknemzetiségű, többvallású, sokféle feszültségtől és ellentéttől szenvedő országokban hiteles jelei legyenek a krisztusi Örömhírnek és békének. A művészet különösen fontos szerepet kap a mi korunkban, amelyet a fogyasztói szemlélet jellemez. Azzal, hogy a művészek a szépséget új módon fejezik ki, az örömet és az életet növelik a halál és az erőszak kultúrájával küzdő társadalomban. Meg kell tanulnunk hatékonyabban, a mai ember nyelvén kommunikálni az egyházon belül és az egyházon kívül is, ezért fontos, hogy a szerzetesek szakemberekként legyenek jelen a média világában. Közösségeink egységét a közös vízió és látásmód alapozza meg, és azok a kapcsolatok tartják fenn, amelyek az egységet erősítik, és lerombolják az elválasztó gátakat. Még hosszú utat kell megtenni ahhoz, hogy a nők betöltsék szerepüket a társadalom és az egyház életében. Az elöljárók számára nagy kihívást jelent a közösség bevonásával történő, megkülönböztetésen alapuló döntéshozatal. A világiakkal való együttmunkálkodás segít felfedeznünk: karizmánk ajándék minden keresztény, az egész egyház és a világ számára. Növekednie kell a párbeszédnek a világiak, a szerzetesek és az egyházmegyés papok között. A megszentelt életnek a kommúnió tapasztalatát kell nyújtania az egyházon belül is. Berkecz Franciska SSS
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|