Balog Zoltán

Az együtt imádkozás kegyelme

Testvérek! Milyen újdonság és nagy öröm volt a múlt század nyolcvanas éveinek elején katolikusoknak, reformátusoknak, evangélikusoknak, baptistáknak együtt imádkozni egy teljes héten keresztül, minden este egy másik templomban, lelkipásztoraink vezetésével! Soha nem fogom elfelejteni annak az aranylakodalmas katolikus-református házaspárnak az arcát, akik kézen fogva, könnyes szemmel minden este az első sorban ültek, s hosszú évtizedek lelki terhének cipelése után most teljes felszabadultságban együtt dicsérték Istent és imádkoztak. Hála neki, a mi Istenünknek, mára már teljesen természetes, hogy január közepén egy teljes hétig együtt vagyunk s a keresztények egységének gondolata áll elmélkedésünk és imádságunk középpontjában. A cél ugyan nem az volt, hogy valakik ellen összefogjunk, mégis annak idején, 1984-ben az egyik ingadozó párttag az imahét utáni napokban az utcán odasúgta nekem, hogy a pártgyűlésen téma volt a falu első, közös imahete, s elhangzott: "Ha ezek összefognak, akkor bajban leszünk!" Ha tudta volna, hogy az ilyen találkozások nem csak azoknak tesznek jót, akik részt vesznek benne...

A magyar egyháztörténetben bizony előfordultak olyan időszakok, amikor világi előnyökért hagytuk, hogy szembefordítsanak bennünket egymással. Ezért is jóleső érzés visszatekinteni az elmúlt évtizedeknek azokra a közös szolgálataira, melyek az imahetek áldásaiból születtek. Számomra a legfrissebb közös gyümölcs a legkedvesebb: ahogyan együtt álltunk ki iskoláink jövőjéért és a határainkon kívül élő magyarokért - teljes természetességgel. Hiszen mindkettő - a nevelés-tanítás és a nemzeti összetartozás - keresztény azonosságtudatunk elidegeníthetetlen része.

Létezhet-e egyáltalán olyan keresztény hit, mely nem akarná továbbadni magát az imádság, a kultúra, a tudomány, az erkölcsi nevelés által? Létezhet-e egyáltalán olyan keresztény hit, mely megvetné azt a törékeny cserépedényt, a nemzeti bölcsőt, melybe Isten belehelyezte? Templom - iskola - nemzet. Ennek a mély, hitbeli összetartozásnak a megnyilvánulása volt mindaz, amit mi, magyar katolikusok és protestánsok összefogással tettünk iskolás gyermekeink jövőjéért és magyar keresztény testvéreinkért. Ma még úgy látszik, nem értük el, amit szerettünk volna, amiért imádkoztunk, de el fog jönni ennek az összefogásnak az eredménye. Hitünket bizonyára erősítette, hogy nyilvánosan kiálltunk két igaz ügyért, nem ijedve meg az ellenszéltől.

A világban sokféle összefogás létezik. Vannak érdekszövetségek, vannak mások ellen létrejött koalíciók, vannak racionális érvek alapján megkötött kompromisszumok, alkuk, időleges megegyezések, történelmi konjunktúrák, szociológiai trendek, melyek az összefogás irányába hajthatnak. Bár vannak olyanok, akik a különböző felekezetű keresztény emberek, közösségek közeledésében sem látnak többet, csak ennyit, mi mégis hisszük, hogy közösségünk, összetartozásunk mindenekelőtt a közös imádság kegyelmén alapszik. Ez a fundamentuma. Mert imádkozni csak azok tudnak együtt, akik együtt tudják mondani: "mi Atyánk!". Akiknek pedig közös az apjuk, azok testvérek. Ezért kezdődik így a cikk: "Testvérek!" A megszólítás azt fejezi ki, hogy mi, keresztények nem elsősorban szimpátiából, valamilyen ellenállhatatlan vonzalomból közeledünk egymáshoz, hanem közös eredetünk, közös szülőnk, Jézus Krisztus miatt, aki újjászült bennünket. Ő rendel bennünket, predestinál az egység munkálására.

Az egyházban, a felekezetek között másként kell bánnunk a különbözőségeinkkel, mint ahogy azt a világban manapság divatos, nagy toleranciával teszik. Ez számukra sokszor nem jelent mást, mint hogy "mindenki törődjön a maga bajával, én meg tolerálom azt is, ha belepusztul a másik". Közöttünk kevés a békés egymás mellett élés. A mi élethivatásunk a békés egymásért élés! A mi célunk a közös igazság keresése szeretetben. Milyen igaza van a régi ökumenikus közhelynek: "Minél közelebb vagyunk Krisztushoz, annál közelebb kerülünk egymáshoz". Egy mélyen hívő katolikus és egy mélyen hívő protestáns jobban érti egymást, mint egy langyos katolikus és egy langyos protestáns, mert közelebb vannak Krisztushoz. A legjobb közeledés tehát az, ha Krisztust keressük. Így megtaláljuk egymást. Ha Krisztust keressük, akkor együtt fordulhatunk a világhoz is, hiszen Krisztus a világot keresi.

A fentiekből kiviláglik, hogy az ökumenizmust nem lehet egyfajta speciális mozgalomnak vagy egy sajátos egyházi tevékenységnek tekinteni a sok közül. Ha az egyház nem minden élettevékenységében "ökumenikus", a szó eredeti értelmében, akkor hiába folytat sok más mellett ökumenikus munkát is. Az ökumené azt jelenti, hogy az egyház az egész lakott földre vonatkozik. Nem egyszerűen saját tagjainak érdekvédő szervezete, hanem mindig figyel azokra, akikre küldetése vonatkozik, akik emberileg ma még talán nem tartoznak ebbe a közösségbe, de az evangélium nekik van címezve. Mi nem más vallások követői vagy a hitetlen világ ellenére akarjuk bebiztosítani hitünket vagy üdvösségünket, hanem az egyház Urára, Krisztusra figyelve akarjuk megmutatni a kívülállóknak, milyen jó közösségben lenni egymással és az Úrral. Tanúságtételünk hitelessége nagyban múlik azon, miként vállaljuk egymást mi, a különböző keresztény közösségek tagjai. Az első keresztényekről azt jegyezték fel, hogy tanításukat, szertartásukat a kívülállók ugyan nem mindig értették, de azt sokan észrevették, hogy "ezek mennyire szeretik egymást".

Nem utolsósorban azért imádkozunk, mert nincs minden kérdésre kész válaszunk, receptünk. A világ sokszor azt hiszi, úgy látja, mintha a keresztények minden helyzetben hirtelen előkapnák a nekik leginkább megfelelő szentenciát. Pedig az igaz hit egyik fontos ismérve, hogy az Úr akaratát, az igazságot nem tekinti "eleve adottnak", hanem kész mindig újra megküzdeni érte. Az elmúlt év délkelet-ázsiai katasztrófájára kinek lehet kész válasza, magyarázata? Sokáig és teljes szívvel kell még kérdezni a mi Atyánkat, hogy megértsük, mi az ő akarata.

Kérni, kérdezni Istentől imádságban lehet. Most egy hétig, de utána is megadatik nekünk, katolikus és protestáns keresztényeknek a közös ima kegyelme. Hála Istennek!

(A szerző református lelkész, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu