Téli álom?

Reménységgel indul ez az év, gondoltam az első januári munkanap reggeléig, éppen addig, míg föl nem lapoztam az újságot. Tudtam, aggodalom szintúgy lesz az idén, de az újságból értesültem: mindjárt az esztendő elején fájdalom is. Január elsején, életének 59. évében meghalt Körmendi Lajos. Kedves barátom az Új Ember olvasóinak is jó ismerőse volt: ha ritkán is, de írt lapunk számára. Olvasói visszajelzésekből tudom: szerették írásait, ezért is zaklattam újra meg újra. Az utóbbi időkben már hiába. Személyes ismerősei évek óta tudták, hogy súlyos beteg. De méltósággal viselte ezt is, mint azokat a megpróbáltatásokat, amelyekben korábban volt része - pályáján és személyes életében egyaránt. Mindezek mintha erősítették volna őt: az olykori mellőzésekre is szívós munkával válaszolt, nagybeteg gyermekéért való aggódásában is még szorosabban markolta a tollat. Szűkebb pátriájában, Karcagon amolyan "egyszemélyes intézménynek" számított: mindenről tudott, minden jó ügyet felkarolt, mások jó kezdeményezéseit olykor egészen egyedülálló önzetlenséggel támogatta.

Körmendi Lajos sokat tudott az emberről, az emberlétről - derűje és életszeretete átsugározta írásait és olvasói lelkét is. Boldog emberek címmel írt szociográfiai riportkönyvének folytatását szerettem volna "kiénekelni" belőle: az Új Emberben is ugyanezzel a címmel írt elesett, küszködő emberekről, akik életében meglátta a boldogság lehetőségét, akikben fölismerte az ember igazi hivatását: hogy önmaga legyen. Körmendi Lajos tudta, hogy ezt csak önmagunk meghaladására törekedve érhetjük el. Mindezt olyan magas színvonalú egyszerűséggel mutatta fel, hogy hajlamosak voltunk elhinni neki. Már csak ezért is nagyon fog hiányozni.

Egyik régi, kissé talán frivol versében barna medvéhez hasonlította önmagát. Mindig újra kedvem támad élni, ha erre a versre gondolok - és még sok egyéb írására, könyvére. Hogy a medve képénél maradjunk, hát próbálom úgy felfogni a mostantól kezdődő hiányát, hogy ez csak az ő téli álma. Még ha hosszú lesz is...

Kipke Tamás

Körmendi Lajos

Fohász

Foszlanak éveim,

Mint hajnali pára.

Elfogynak érveim.

Álmodj engem, ha van

Még a jobbodon hely,

Álmodj oda, Uram!

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu