Újrakezdett életek

Van kiút az alkohol rabságából

Nyolcvanharmadik alkalommal rendezik meg január 27. és 30. között a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelkigyakorlatát, amelyet kezdetben, a nyolcvanas években magánháznál tartott meg a katolikus alkoholistamentés hazai apostola, az azóta már elhunyt Halász Endre atya. Az ő munkáját vette át 2000-ben Jakus Ottó, aki szintén a sokak Bandi bácsija által vezetett szolgálat segítségével szabadult ki az alkohol rabságából. (Lásd Új Ember 2003. június 15.)

Együtt a Szabadítóval

1996 óta a máriabesnyői Mater Salvatoris lelkigyakorlatos házban tartják a lelki hétvégéket - immár évente hat alkalommal. Kezdetben - mondja Ottó atya - több volt a segítő, mint az érintett, de most már átlagosan negyvenen vannak a résztvevők. Mindig jönnek újak és olyanok is, akik megerősödni, feltöltődni térnek vissza. Ez is az egyik titka az itt tapasztalt gyógyulásoknak: a "régiek" példájukkal, jelenlétükkel meg tudják erősíteni társaikat: van szabadulás, neked is sikerülhet. A lelkigyakorlatokra hozzátartozók is mind szívesebben járnak, számukra külön csoportot is szerveztek a besnyői összejöveteleken és a szolgálat jelenlegi központjában, a nyolcadik kerületi Betániában is. Októberben pedig először tartották meg a házaspárok lelki hétvégéjét.

A legutóbbi lelkigyakorlaton a bibliai szabadulástörténetekről - Egyiptomról, Gedeonról, Jónásról, Dánielről - szóltak az elmélkedések, melyeket aztán kiscsoportokban beszéltek meg a résztvevők. Az elfogadó légkörben sokaknak sikerül megnyílniuk - mondja Ottó atya -, s nemegyszer olyan vallomások hangzanak el, amelyekre másutt a legtöbbször nincs lehetőség, hiszen az alkoholproblémás embert a családtagok is tehernek érzik. A mentálhigiénés jellegű lelki alkalmak mellett szentmisék, közös imádságok is vannak a lelkigyakorlatokon: ezeken hívők és nem hívők belső indíttatásuk szerint vesznek részt.

A lelkigyakorlatok nyomán országszerte önsegítő csoportok is alakultak Gamma Gt. néven: Debrecenben, Mélykúton, Szombathelyen, Székesfehérváron és Győrött. Ezek jelenthetik egy országos hálózat alapját, amelynek a remények szerint hamarosan saját központja is lesz a fővárosban.

A rendszeres csoportos összejövetelek, hittanok, filmnézések és -megbeszélések mellett a Rezső téri Magyarok Nagyasszonya-templom kápolnájában minden vasárnap este fél hatkor van az úgynevezett karitászmise. Ezeken a bensőséges Isten- és emberközeli alkalmakon igyekeznek felidézni a máriabesnyői együttlétek családias hangulatát.

Ottó atya szerint nagyon fontos lenne, hogy további lelkészi támogatást is kapjanak. Reménykedik abban, hogy a későbbiekben érkeznek segítői a nemrégiben nyílt leányvári hivatásőrző házból, ahol alkoholbeteg papok járják a szabadulás útját. A maguk érdekében is fontos lenne ez - mondja Ottó atya -, hiszen saját tapasztalatából fakadó meggyőződése: számukra is fontos, hogy támogassanak másokat.

Egymás szemébe nézve

Ildikó és Mihály élettársak voltak, de kapcsolatuk megszakadt. Most az alkoholtól szabadulni vágyók összejövetelein találkoznak, s mindketten megerősítik: a hétről hétre együtt töltött néhány óra alatt sokkal több értékes beszélgetést folytatnak, mint együttélésük során, amikor egész életüket az alkohol határozta meg.

Mihály ötvennégy éves. Hat hónapja nem iszik alkoholt. Teréz anya nővérei fogadták be fél évvel ezelőtt. Az utcán találtak rá, amikor már a szülei és Ildikó sem voltak hajlandók együtt élni vele. A nővéreknél egy hónapig nem volt kimenő, hiszen az átállásnál különösen fontos a védett környezet. Ezért nem nézték aztán jó szemmel azt sem, hogy Mihály találkozik korábbi élettársával. Amikor megtapasztalták, hogy jó hatással vannak egymásra, már nem ellenezték a beszélgetéseket. Mert közben Ildikó is leállt az alkohollal.

Mihály a nővéreknél megtapasztalta a hitre építő terápiát. Úgy érzi, az alkoholelvonási tünetek elmúltával a hit kitölti azt az űrt, amelyet korábban az ivással igyekezett megszüntetni. Hálás a nővéreknek, hogy kézen fogták, s nemcsak egészségileg, lelkileg támogatják, hanem például a hivatalos iratai beszerzésében, későbbi élete kialakításában is segítik. A nővérektől egy átmeneti szállásra kerülhet majd, amely egyfajta átvezetés lesz a "kinti élethez". Jelenleg úgy tűnik, a szakmájában marad: gépkocsivezető lehet az Esztergom-budapesti Főegyházmegyei Karitásznál. Egyelőre azonban még vár, nem aggódik a holnapért. Látja a veszélyeket: aki idejekorán kiment a védettségből "az életbe", előbb-utóbb viszszazuhant. "Akkora lehetőséget kaptam - mondja -, nem szabad elrontani a cél közelében."

Ildikó többször is megpróbált leállni az elmúlt húsz év során, de mindig visszaesett. Ő mindvégig "odakint" maradt, így nagyobb volt a kísértés is - például az, hogy bármikor bemehet a közértbe italért. Mind anyagilag, mind egészségileg fokozatosan jutott egyre rosszabb helyzetbe. Tavaly augusztusban válaszút elé került: ha élni szeretne, le kell tennie a poharat. Mihály révén került kapcsolatba Teréz anya nővéreivel és a Betániával. Négy hónapja nem iszik, s "mintha kicserélték volna". Kétszer volt Máriabesnyőn, s rendszeresen jár az összejövetelekre, a hittanra, a Gamma Gt. találkozóira, a szentmisékre. Elmondja: megkönnyebbülést jelent számára a hit. Úgy érzi, sikerülni fog kitartania az alkoholtól szabad élet mellett. Azt nem mondja, hogy "soha többet", mert megtapasztalta, hogy sokan visszaestek már. Kijelölt maga előtt egy utat, és elindult rajta. Tudja, mit szeretne. Negyvenöt éves, és - bár le van százalékolva és reumatológiai kezelésre jár - nagyon jól érzi magát. Céljai vannak, egyelőre intézi korábban elhanyagolt ügyeit. Véget vetett annak az időnek, amikor "nyalogatta a sebeit és menekült önmaga elől". Viszszaszerezte önbecsülését, szeretne dolgozni, de egyelőre még gyógyulnia kell, hiszen az alkoholtól elfáradt a szervezete. Harmincévi munka után újra tanulni fog: az a terve, hogy szociális ápoló lesz.

Az alkoholbetegek közösségében Ildikó és Mihály megkönnyebbülve tapasztalja: itt senki nem titkolja a helyzetét, őszintén beszélnek alkoholproblémájukról, egymás szemébe nézve mindenki elmondja a történetét. Ez hatalmas segítség a szabaduláshoz. Megtanulnak egymásra figyelni, megtudják, ki hol tart és mennyit szenvedett. "Minden történetből le lehet egy kicsit csipegetni" - mondják mindketten. Szükség is van a megerősítésre, mert nagyon hosszú az alkoholtól való szabadulás útja.

"Végig kell csinálni..."

Erik mérnök, negyvenhét éves. Gimnazista kora óta iszik alkoholt, s ez már akkor is túllépte a jókedvű italozás határát. Negyedikes korában arra gondolt, pap lesz, de úgy látta: aki önmagával és Istennel nem tud megbékélni, az hogyan akar másokat erre segíteni. Lelki konfliktusa kényelmetlen és hosszan tartó megoldását azonban kikerülte. Maradt a tépelődés, az aggályoskodás és - egyre nagyobb mértékben - az alkohol. Házassága tizenhat év után felbomlott, mert teljesen magába zárkózott. Munkahelyén nagyon megértők voltak vele. Betegállományba küldték - a gyógyszer miatt leállt az alkohollal. Aztán újra és keményebben ivott. Kollégái egyre válságosabb állapotában is elfogadták. Tavaly márciusban úgy döntött: mivel úgysem fog megváltozni, kilép a munkahelyéről, és lassan "felszámolja önmagát". Főnöke - válaszul távozási szándékára - maga mellé vette őt. Az egyik kolléganője pedig adott neki egy ismertetőt a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálatról. Erik elment Ottó atyához, s bár beszélgetésük "valamit megpendített benne, nem érzett felszabadultságot". Elfogadta az egyik lelkigyakorlatra szóló meghívást. Máriabesnyő után néhány nappal azt vette észre: valami nem stimmel. Aztán rájött: rengeteg szabadideje van, mivel napok óta nem volt kocsmában. Eddig időrabságban sínylődött: reggel már ivott, alig várta, hogy befejezze a munkát, és ment a kocsmába, ott volt zárásig, hazament, valamelyest kialudta magát, és másnap az egész kezdődött elölről. Most pedig napok teltek el úgy, hogy észre sem vette: nem iszik.

Erik vallja, Máriabesnyőn csoda történt vele: elfogadta önmagát és hogy Isten megbocsát neki. Ez állította meg menekülési kényszerét, így már nincs szüksége alkoholra. Akkor történt ez, amikor már mindent feladott, és úgy látta, magától semmire sem képes. Nem érzett különösebb fellángolást: mintegy magától történt a változás. Mióta megbékélt önmagával, a közösségi együttlétekkel kapcsolatos korábbi idegenkedése is megszűnt: másokat is megtanult szeretni. Érdekli őt a többiek sorsa, s megtapasztalja, hogy ők is örülnek élete változásának. Erőt kap és erőt ad. Tudja, ha kikerülne innen - jóllehet nem hiányzik az alkohol - visszaesne, mert elveszítené a védettséget. Itt nincs kényszer, nem adnak tanácsokat egymásnak, viszont megosztják napi problémáikat, bánatukat, örömüket.

A lelkigyakorlatok mind jobb érzéseket jelentenek számára, egyre többet tud feldolgozni az ott hallottakból. Megvallja: lelkesedő típus, de hamar lanyhul. A kereszthalálról szóló egyik elmélkedés arra ébresztette rá: ha lassan is, de folyamatosan haladva végig kell csinálnia egy-egy feladatot. Előtte a lehetőség, hogy később munkatárs lehessen a közösségben. Ehhez egyelőre el kell töltenie egy "tiszta" évet. Úgy érzi, tud adni és erre neki is szüksége van. Így képes kitartani jelenlegi állapotában - és fejlődni. "Nem mondom, hogy áldás volt, hogy alkoholista lettem: de ha mindezen nem megyek keresztül, nem biztos, hogy eljutok odáig, ahol most vagyok: a nem pusztán vallásos, hanem minőségi hívő élet kezdeteihez."

A lelkigyakorlatra a következő címen lehet jelentkezni: Betánia, 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 10., tel.: 06-1-333-6303; Jakus Ottó lelkész: 06-20/519-9302

Szigeti László

Fotó: Bókay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu