Az erkölcs a művészet alapja

Beszélgetés Krzysztof Zanussival

A világhírű lengyel filmrendező, Krzysztof Zanussi október 8-án és 9-én hazánkban járt. Zsűrielnöke volt a Faludi Ferenc Akadémia által meghirdetett, Áldozat témájú amatőr videomszemlének, illetve Hit és művészet címmel előadást tartott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán. A hatvanöt esztendősen is fiatalos, rendkívül szívélyes alkotó készséggel válaszolt lapunk kérdéseire.

Ön kedves visszatérő vendégünk, hiszen nem először jár hazánkban...

- Meg sem tudom számolni, huszadik vagy harmincadik alkalommal vagyok-e itt. A hatvanas évek kezdetén, egyetemistaként jártam először Budapesten, s emlékszem, hogy még láthatóak voltak az 1956-os forradalom során kiégett házak. Azonnal tudtam, hogy életre szóló barátságot kötöttem a várossal, és valóban, azóta szinte minden évben jártam Budapesten - olykor évente többször is.

Egy magyar filmesztéta a kilencvenes évek derekán azt a kijelentést tette, hogy Krzysztof Zanussi moralista. Egyetért ezzel?

- Minden azon múlik, vajon az emberek megértik-e a különbséget az erkölcsösség és az erkölcsösködés között. Az erkölcscsősz olyan ember, aki mindenkit ki akar oktatni. A moralista - más szóval erkölcstanító - ezzel szemben saját magába tekintve keresi az erkölcs gyakorlati alkalmazásának útját. És ebben az értelemben természetesen minden művész moralista, még akkor is, ha esetleg erkölcstelen nézeteket hirdet. Szívesen beszélek erről a kérdésről, hiszen az erkölcsiség a művészet alapanyaga. A művészet feladata pedig bemutatni, miként formálja az erkölcs az emberek életét, személyes körülményeiket. Az értékek ütköztetése a dráma motorja. E konfliktus híján nem születhet valódi dráma, és ez igen nagy veszély a kortárs művészet számára. Úgy gondolom, a mai Európában is éppen ez a legfőbb gond: nem vagyunk képesek valódi dramaturgia szerint élni, ugyanis elveszítettük a jó és a rossz megkülönböztetésének képességét. Bízom benne, hogy a sokat szenvedett országok, így például Magyarország felnövekvő nemzedéke visszaszerzi e képességet.

Ebből a szempontból tehetünk különbséget földrészünk országai között?

- Nemrégiben meglátogatott egy kazahsztáni fiatalember. Elmondott egy történetet egy emberről, akinek Moszkvába kellett utaznia, hogy behajtson egy jókora adósságot. Elutazása előtt megkérte legjobb barátját, hogy viselje gondját a feleségének. Hoszszú távolléte alatt a feleség és ez a barát egymásba szerettek. A fiatalember mindezt drámaként adta elő nekem, és persze az is: a kazah férj személyes drámája. Mint alaptörténet a világirodalom ezernyi művében is drámának számított. Ám a mai Európa bizonyos országaiban már egyáltalán nem minősül drámainak, hiszen nincs valódi barátság, nincs valódi szerelem. Egy mai francia férfi, ha elhagyja a felesége vagy az élettársa, ránt egyet a vállán, és összeköltözik egy másik nővel. Az olyan fogalmak, mint szolidaritás, barátság, hűség egy mai átlagos francia, német vagy skandináv ember számára nem jelentenek drámát, mert már nem érzik pontosan eme értékek súlyát.

Nyilatkozataiban gyakran beszél a jó és a rossz harcáról. Milyennek ítéli a jó esélyeit?

- A jó és a rossz harca, e dualista felosztás európai gondolkodásmódunk egyik alapját jelenti. Iskolai oktatásunk is ezen alapszik, és egészen a görög filozófiáig, a görög tragédiákig vezethető vissza. Természetesen más kultúrákban, például a hinduizmusban is megtalálható e kettősségre épülő felosztás.

Minduntalan visszatérek e témához, mert úgy tűnik nekem, hogy a világ kezd megfeledkezni a dolgok világos felosztásáról, pontos elhelyezéséről. Egyetlen terrortámadás is elegendő, hogy felfigyeljünk ennek jelentőségére, és pontosan érezzük, milyen fájdalmas a gonoszság, a közöny. Ahhoz sem szükséges moralistának lennünk, hogy észrevegyük: a művészetben szüntelenül a jó és a rossz harcáról van szó. Nagyon különféle dolgokat nevezünk jónak, illetve rossznak - akár még össze is veszhetünk a besorolásukon. Ám a jó és a rossz harca nélkül, amint arra az imént is utaltam, azonnal megszűnne a művészi dramaturgia.

A kérdés, hogy világunk hány százalékban tartozik a jóhoz, és mekkora része áll a sátán hatalma alatt, meghaladja értelmemet. Tapasztaljuk, hogy a rossz ereje nyilvánvalóan imponáló. Nem pusztán elméleti kijelentés azt mondanunk: a sátán végső győzelmét az jelentené, ha az emberek megszűnnének hinni a létében, ha már nem tartanának tőle. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a mi valódi ellenségünk a barbárság, a hazugság, a gyűlölet, a lealacsonyító primitívség. És azt is látnunk kell, hogy minden nemzedék művészetében megtalálható a szépség megfogalmazásának új módja.

A néző számára úgy tűnhet, hogy az Ön munkásságában az idő előrehaladtával egyre konkrétabbá válik a keresztény tartalom...

- Napjainkban a művészet oly mértékben elvilágiasodott, hogy a vallás nyelvezete alig-alig tör át rajta. Hívő művészként tapasztalom, hogy a művészet nyelvével való találkozás gyakran keserű, a keresztény hit világától való eltávolodása miatt. E folyamat immár egy évszázada tart, és a közeljövőben nem fog megváltozni. Legszomorúbb tapasztalatom ugyanakkor az, hogy a hívő keresztények jelentős részének nincs szüksége a művészetre - még a vallásos művészetre sem.

Kétségtelen, hogy mostanság sokkal egyértelműbben kifejezhetem keresztény meggyőződésemet, mint a kommunizmus idején. Ám nem mondanám, hogy olyan ember vagyok, aki a rendszerváltás után hirtelen vallásosnak mutatja magát. Soha nem veszítettem el a hitemet, akkor sem, amikor esetleg töredékesnek bizonyult.

Az Új Ember Kiadó ez év áprilisában jelentette meg a vértanú lengyel pap, Jerzy Popiel-uszko életrajzát. Milyen emlékeket őriz e fiatal nemzeti hősről?

- Varsóban nagyon közel lakom ahhoz a templomhoz, amelyben utolsó évei során káplánként szolgált. Bár én egy másik plébániához tartozom, azért rendszeresen részt vettem az általa tartott szentmiséken. Ismertem őt, néhányszor beszélgettünk is. Vele kapcsolatban, egyszersmind a hitemre is vonatkozóan azt mondhatom: eszményképem a szentekkel és a szentséggel szembeni alázatosság. Egyáltalán nem várom el, hogy a szentek vakítóan tökéletes emberek legyenek - az efféle felfogás a XIX. századi vallásos képek világát tükrözné.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu