Liturgia

Teremtő erő

A látható földi és a transzcendens isteni világ közti kapcsolattartás minden kultúrában szimbolikus cselekvéseken keresztül történik.

Amint erről korábban a miseruhák kapcsán már írtunk, templomaink belső térkiképzése és a liturgiában használt eszközök közvetítő ereje nagyban függ azok igényességétől és művészi értékétől.

Egy gótikus katedrális lélekemelő tágasságába belépni vagy egy barokk istenháza mozgalmas derűjét szemlélni felejthetetlen élmény. Külön szerencse, ha egy templom képei, freskói, ornamentikája nem pusztán az útikönyves turista leltározó hajlamát váltják ki belőlünk, hanem önfeledt csodálatra indítanak.

Az Ószövetség képtilalma arra figyelmeztet, hogy istenképmás készítése veszélyes lehet: a kép elveszítheti áttetszőségét, szimbólum voltát, és elhomályosulva többé már nem az isteni jelenvalóság közvetítője, hanem csak önmaga töredékességét tolja fel isteni magasságokba.

Nem véletlen, hogy amikor az egyház amellett döntött, hogy a láthatatlan Isten képmásaként közénk jött Istenfiú követésének útján elfogadja a képi ábrázolásokat, mindig ügyelt arra, hogy az ábrázolás szakrális és művészi legyen. Ennek során egyszerre törekszik a földi létéből Istenre sóvárgó lélek elesettségének és vágyódásának megfogalmazására, és a világban megjelenülő Misztérium megragadására.

A szent liturgiáról szóló zsinati konstitúció (Sacrosanctum Concilium) többek között külön feladatként említi, hogy tartsuk távol a templomoktól mindazt, ami művészi szempontból nem kielégítő, silány vagy utánzat. Ugyanez várható el az ezekről készült nyomatoktól és kiadványoktól is.

Mégis sok templomban láthatunk ellenkező példát, és nem egy, magát egyházi kiadónak nevező cég ontja magából az olyan kiadványokat, melyeknek ízléstelensége az égre kiált. Tényleg nem baj a művirággal és silányságokkal telezsúfolt templomtér? Tényleg rá lehet írni egy igénytelen nyomdai végtermékre azt, hogy Katolikus naptár? Ez lenne Cégünk reklámja?

Tudjuk jól, nem igaz, hogy csak a giccs érthető és eladható: az egyszerű emberek is fogékonyak a művészi szépségre, ha van, aki odavezesse őket. Üdítő példa erre az Adoremus füzetek hónapról hónapra igényesen válogatott, ízlésnevelő küldetést betöltő képszerkesztése.

Ha mi, keresztények tényleg el merjük hinni, hogy a művészet az Isten teremtő kreativitásának követése, és hogy Isten minden szépség végső forrása, akkor vélhetően nem lesz mindegy nekünk, megteszünk-e minden tőlünk telhetőt Isten és ember közös üdvtörténetének méltó megfogalmazásáért és ünnepléséért.

Káposztássy Béla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu