Az ’56-os forradalom és a katolikus egyház (1.)

Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról sok könyv jelent meg. Jelentőségét, a személyes visszaemlékezés hangjával, így fogalmazza meg Gosztonyi PéterFeltámadott a tenger című könyvében: "A nemzet talált ekkor magára, visszanyerte önbecsülését, vizsgát tett magyarságból és demokráciából. Ötvenhatban az egész világ Magyarországra figyelt. ‘56-os forradalmunk - joggal - az 1945 utáni világtörténelem egyik legkiemelkedőbb eseménye volt, amelyre nemcsak mi, de a későbbi magyar generációk is büszkén fognak visszatekinteni." - A forradalom az egész nemzet ösztönös cselekedete volt. Lényeges módon benne volt ebben a nemzetben a katolikus egyház és a papság is. (Erről részletesen szól Szántó Konrád Az 1956-os forradalom és a katolikus egyház című könyvében.)

A forradalom napjai

A forradalom első napjainak az egyház szerepvállalására jellemező, kis eseményéről számol be Szántó Konrád. Ez a piarista rendházban zajlott: A rádiót éjjel elfoglalták a felkelők. 24-én reggelre a szovjet fegyveresek közeledtével vissza kellett vonulniuk. A felkelők behatoltak a Mikszáth téri piarista rendházba: mintegy nyolcvan ávós foglyot hoztak magukkal. A fizikai előadóterembe vitték, és ott akarták őrizni őket. A történtek hallatára Szőnyi László igazgató bement a terembe, leültette a megrémült foglyokat és a fegyveres forradalmárokat, s megszólította őket: "Egyaránt a magyar nép gyermekei vagytok. Magyar ember ne gyilkolja le magyar testvérét. Itt most, és ha hazamentek, mindenütt próbáljatok egymásnak megbocsátani." A házfőnök ételt és italt hozatott. Dél felé mindenki szabadon hazamehetett.

Az első, békés, forradalmi tüntetésekben több papi személy is részt vett, Budapesten és a vidéki városokban egyaránt.

Október 24-én folytatódtak a tüntetések Budapesten. Ez az első véres sortűz napja is, amelyet Budapesten és vidéken is újabbak követtek. Még ma sem tudjuk teljes pontossággal, hogy október 23. és december 29. között hány helyen lőtt a rendőrség és a karhatalom a védtelen, fegyvertelen tömegre. Körülbelül hatvan sortűzről gyűjtöttek össze adatokat. Az olykor riasztásnak szánt, máskor kifejezetten gyilkos célzatú sortüzek alkalmával egyes helyeken egy-két-három ember halt meg, máskor tucatnyi, ismét máskor több tucat, vagy néhányszor száznál is több személy. Összesen mintegy négyszázötven embert gyilkoltak le így a fegyverek, s legalább hétszáz embert sebesítettek meg súlyosan.

Az egész ország lakosságára megfélemlítően hatott a hamar tovaterjedő hír, hogy az ország minden pontján (Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Salgótarjánban, Egerben, Hódmezővásárhelyen, Győrben, Tatabányán, Mosonmagyaróváron, Tiszakécskén, Gyulán stb.) gyilkolják a fegyvertelen, békés felvonulókat. (Vö. Kahler Frigyes-M. Kiss Sándor: Mától kezdve lövünk. Bp. 2003)

Október 25-én több püspök körlevelet adott ki, amelyben józanságra intették a papságot, de egyúttal azt is kijelentették, hogy az ország vezetésében sok hiba és vétek történt, amelyeket ki kell javítani.

XII. Piusz pápa, értesülve a gyilkosságokról és harcokról, október 28-án - levelében, illetve rádióüzenetében - kiállt a vérengzés beszüntetése és az emberi jogok megadásán alapuló béke mellett. Imádkozott, hogy "Kelet-Európa polgári jogaitól megfosztott népei igazságosságban és békességben építhessék újjá államukat". - Olaszország minden templomában felolvasták a pápa Magyarországhoz intézett és hazánkért imára hívó körlevelét. Sok templomban gyászmisét mutattak be a forradalomban elhunytak lelki üdvéért.

Ezekben a napokban Mindszenty bíboros és más püspökök is kiszabadultak internálásukból; országszerte papok, szerzetesek, szerzetesnők százai hagyhatták el a börtönt.

Mindszenty József bíboros Budapestre ment, hogy felvegye a kapcsolatot az egyházi vezetőkkel és az ország irányítóival.

Tildy Zoltán a kormány nevében átadta a bíborosnak az Állami Egyházügyi Hivatal iratai feletti rendelkezés jogát. Turchányi Egon, a főpap titkára egy csoporttal november 3-án behatolt az ÁEH pasaréti központjába, ahonnan az iratok egy részét a prímási palotába vitték. (A szovjet hadsereg november 4-ei bevonulását követően, 25-én a Belügyminisztérium emberei visszaszerezték az elvitt iratokat.)

A papság tevékenysége

A papok tevékenysége a forradalom alatt sokféle volt. Mindenfelé imára szólították fel a híveket. A vérontások hírére a templomokban, temetőkben imádkoztak, szentmiséket mutattak be az áldozatokért. Igyekeztek erőt adni a haldoklóknak, a sebesülteknek, és vigaszt nyújtani a meggyilkoltak rokonainak.

A sortüzek idején sok településen a papok akadályozták meg az azonnali bosszút, amivel kommunista vezetők és ávósok életét mentették meg abban a pillanatban - és ezáltal még többekét: a későbbi megtorlások ugyanis véres bosszúállást is jelentettek.

Nyárádon a község tanácselnökét és párttitkárát a plébános védte meg. Tiszakécskén - ahol egy repülőgépről a békésen tüntetők közé csapódó lövedékek tizennyolc életet oltottak ki és száztíz embert sebesítettek meg - ugyancsak a plébános, Gémes Mihály mentette ki a felbőszült tömeg kezéből a párttitkárt, aki a feltételezés szerint a gyilkos sortüzet leadó repülőgépet kihívta. Etesen a plébános az iskolaigazgatót és a tanácselnököt mentette meg, hogy ne zavarják ki őket a faluból. Erdőteleken Kartal Ernő akadályozta meg a kommunista vezetők agyonverését. Koncz Lajos Bánrévén az igazgatót mentette meg, aki egy ideig a plébánián lakott. Veszprém egyházüldöző "bajszos püspöke" a paloznaki plébánián talált menedéket, egri kollégája az érsekségen, a kalocsai egyházügyi titkár ugyanígy. Számos pap - aki megakadályozta az azonnali gyilkosságokat, vagy kommunistákat mentett - később esetenként többéves börtönt kapott (például Etes vagy Bogdása plébánosa).

A Forradalmi Tanácsokba, Nemzeti Bizottságokba sokfelé papokat is beválasztottak. A legtöbb helyen kérték őket, hogy szóljanak a néphez. Sok száz adat maradt fenn arról, hogy a papság országszerte támogatta a forradalom szabadságeszméit, de fékezte a fel-fellobbanó haragot, a kommunista rendszer vezetőinek meglincselését. Több helységben kijelentették: önbíráskodásra nincs jogunk, az igazságszolgáltatás majd a bíróság dolga lesz.

Mindszenty bíboros és a püspökök, valamint papok és teológusok különböző formákban megfogalmazták az egyházat ért sérelmeket, a vallásszabadság követeléseit - körlevélben, szószéken, újságokban. November 1-jén országszerte gyertyák gyúltak a temetőkben a forradalom vértanúiért.

Külföldi katolikus karitászszervezetek vagonokra való gyógyszert, élelmiszert, ruhát küldtek egyházi intézményeknek, különösen sokan (és a Vatikán is) személyesen Mindszenty bíborosnak címezve - a szenvedő magyar nép javára.

A püspökségek és számos plébánia részt vett a szenvedők segítésében, a segélyek szétosztásában. Csupán az Actio Catholica öt népkonyhát üzemeltetett, naponta öt-hatszáz ebédet osztott ki (a segélyek országos elosztása mellett).

A Központi Szeminárium növendékeinek ellenállása

A nemzet tiltakozásához és az ellenálláshoz csatlakoztak a Központi Szeminárium kispapjai is: a fegyveres diákok segítésében, valamint megmentésében, s a forradalom eszméinek terjesztésében. Mintegy háromezer példányban röplapot szerkesztettek és terjesztettek: az egyház jogainak helyreállítása érdekében. A Vöröskereszttel együttműködve kettesével végiglátogatták a betegellátó intézményeket, hogy összeírják azokat a sebesülteket, akiknek hollétéről családjuk nem tudott. Céljuk volt az is, hogy lelki vigaszban részesítsék a szenvedőket.

A szemináriummal szomszédos Jogi Egyetem épületébe fészkelte be magát egy mintegy százfős forradalmárcsapat. Részükre október végétől november 7-ig a szeminárium konyháján főztek. November 4-e után áttörték a két intézményt elválasztó falat, s így juttatták őket élelemhez, majd ezen az úton jutottak át a forradalmárok a szemináriumba, ahonnan civilben vagy éppen reverendában távozhattak.

Az invázió: november 4-e

A forradalom helyzetképéhez tartozik néhány szám: október 23. és december 1. között - a korabeli hivatalos magyar adatok szerint - a magyar halottak száma kétezer-hétszáz. (Budapesten kétezer, vidéken hétszáz), továbbá huszonkétezer sebesültet részesítettek kórházi ápolásban. (A szovjet csapatok vesztesége is jelentős: ezernyolcszáz halott és ötezer sebesült.)

Az egyház anyagi kára az oroszok bevonulásakor néhány templom komolyabb sérülése volt. Ennél sokkal súlyosabban érintette azonban az egyházat a magyar polgárok és hívők elleni megtorlások, a társadalom megtörése, sokak külföldre menekülése. November 4-e után mintegy kétszázötvenezer ember, köztük rengeteg fiatal hagyta el az országot. A "disszidálók" között volt ötven-ötvenöt pap is. Feltételezhető, hogy többségük a forradalom melletti állásfoglalása miatt félt a már kezdődő megtorlástól. Voltak, akik a kivégzés elől menekültek, mert a forradalmi tanácsokban való részvételük miatt halálra ítélték őket. Mások a forradalom alatt szabadultak ki börtönükből, és újabb letartóztatás várt volna rájuk. Néhányukról tudjuk, hogy az ávó "beépítési szándéka" elől kerestek így menedéket. Mások - mint a jezsuita rend mintegy harminc fiatalja - rendi életük folytatása érdekében távoztak külföldre.

Az oroszok azonnal internáltak vagy letartóztattak több, gyanúsnak nyilvánított papot.

Tomka Ferenc

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu