Uj Ember

2004.01.18
LX. évf. 3. (2893.)

Megjelent
a Teofil
legújabb száma

Főoldal
Címlap
Lengyelországért imádkozunk
Pünkösdkor indul az országos katolikus rádió
A keresztény történelmi egyházak nyilatkozata
Az én békémet adom nektek
Ökumenikus Imahét 2004
Csak a média?
Szalézi Szent Ferenc, a sajtó védőszentjének ünnepe (január 24.) elé
Lelkiség
A csoda "címzettjei"
Szentírás-magyarázat
Elmenvén tanítsatok!
Homíliavázlat
Jelenlét
Liturgia
Batthyány-mise Körmenden
A hét szentjei
Árpád-házi Szent Margit szűz
A hét liturgiája
(A év)
Katolikus szemmel
Fényt ébreszteni a szemekben és a szívekben
Kinek az országa?
Embermentők portréja
Stolcz Zsigmond és felesége emlékezete
Lapszél
Közösség elleni izgatás
Élő egyház
A társadalom szolgálatában
Mayer Mihály pécsi megyés püspök évösszegző írásából
Neves teológusok tanácskozása hazánkban
A hűség mintaképe: Árpád-házi Szent Margit
Beszélgetés egy kései követővel
Emlékmise a doni hősökért
Véradás Hidegkúton
Élő egyház
Nincs ok a borúlátásra
Walter Kasper bíboros az egységtörekvésekről
A világbéke építésének ereje a hit
A párbeszéd apostolai
Hatvanéves a Fokoláre Mozgalom
Fórum
"In petto - A szívében..."
Testvérek találkozása
"Érdemes hűnek maradni"
Az első lengyel könyv Mindszenty Józsefről
Könyvespolcra
A rózsafüzér bíborosa
Misszió
Betegápolás és lelkipásztori szolgálat
Az alexiánus rend Magyarországon
Fórum
Ősvallás és kereszténység 7.
Ateista diktatúra (1.)
A "vallás szabadsága" a diktatúrában
Fórum
Olyan lesz a jövőnk, amilyet ma elkezdünk
Beszélgetés Jókai Anna írónővel - olvasókról, kultúráról, irodalomról
Maritain időszerűsége
Ifjúság
Mi a kedvenc színed?
Ami a nyelvet rontja
Ott lesznek a Volt-on is
Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda bővülő tevékenységéről
KRAKKÓI JEGYZETEK
Vasárnapi találkozó
Programajánló
Ifjúsági zarándoklat a Margit-szigetre
Rejtvény
Tizenkét év felettieknek
Kultúra
"Van a levegőben egy szín..."
Monet és barátai a Szépművészeti Múzeumban
Leckék Jókai Mórból
Balassi Bálint énekei
Kórusantológia és kurucvilág Magyarországon
Zenehallgató
Festőművész lett az év embere
Átváltozások
PALETTA
Fórum
Népesedés és erkölcs
Püspöki aggodalmak
Egy tekintély még megmaradt
Rendületlen a bizalom a katolikus egyházban
Sikerkönyv Lengyelországban
Római triptichon
Mozaik
Bál Budavárban
A transzcendens vonzásában
Csíkszentmihályi Róbert "metaformá"-i a Manrézában
Hitből és magyarságból
Egy magyar királyné Nápolyban
Látogató a tundrákról

 

"In petto - A szívében..."

Testvérek találkozása

Árpád-házi szentjeink között számos példa akad arra, hogy apát és fiát, édesanyát és gyermekét, két testvért vagy más rokonsági fokban, de egymáshoz közel álló személyeket részesít az egyház kánoni tiszteletben. Európa védőszentje, Szent Benedek mellett gyakorta feltűnik az ábrázolásokon testvére, Szent Skolasztika, miként Szent Ágostont is sokszor édesanyja, Szent Mónika társaságában örökítik meg templomi képeink. Még elválaszthatatlanabb egymástól Szent Kozma és Damján orvosszent-testvérek alakja, vagy Szent Péter és Pál apostolfejedelmek sok esetben közös ábrázolása.


A két főapostol azért érdemel különös figyelmet, mivel semmilyen rokonsági kapcsolat nincs közöttük, és bár egyháztörténelmi és üdvtörténeti szerepük szinte elválaszthatatlan, ez önmagában még nem ad teljes körű magyarázatot arra, hogy miért kellett ünnepüket is egy napra helyezni. Mediterrán tájakon még új keresztnév is született a Péter és Pál nevek szóösszetételéből. Pedig jól tudjuk a Szentírásból, hogy azon a nevezetes jeruzsálemi zsinaton bizony összeszólalkozott a két apostolfejedelem. Nagy volt a tét, és nagy volt az Isten előtti felelősség azon a napon, amikor Pál érvelése szembefordult Péter okfejtésével a pogányok hittestvérré fogadásának ügyében. Persze emiatt a nézeteltérés miatt soha senki nem tekintette Pétert árulónak vagy Pált engedetlen lázadónak. Sőt, az egyház hívő közössége római mártíromságuk után eggyéfonta alakjukat, mintha vértestvérek lennének. Így tekintünk rájuk ma is.

1971-ben megható eseménynek lehetett tanúja az Örök Város: VI. Pál pápa hívására Rómába érkezett Magyarország prímása, Mindszenty József. A szemtanúk számára felejthetetlen élményt jelentett, ahogyan ez a két különböző személyiség elhalmozta egymást a szeretet és tisztelet legkülönfélébb megnyilvánulási formáival: ahogyan a sziklaszilárd jellemű főpap gyermeki alázattal igyekezett mindig a jobbjára venni a fiatalos pápát, ahogyan a Szentatya kézenfogva vezette be a magyar bíborost a Sixtus-kápolnába, méltóságteljesen úgy fordulva, hogy végül mégiscsak az idős és az üldöztetésben megviselt főpap kerüljön a megtisztelő jobb oldalra.

Erről a jelenetről fénykép is készült, ami bejárta a nyugati sajtót, aztán elfelejtődött. A kép Mindszenty József életének utolsó éveiben került elő ismét, amikor a bíboros ezt sokszorosíttatta és dedikálta azok számára, akik tőle aláírást kértek. A nem minden ok nélküli választást nagyon tanulságosnak érzem, és amikor a levéltári anyagban rábukkantam a fényképre, a két főapostol története jutott róla eszembe, egy félremagyarázott nézeteltérés szentekhez illő megoldása. Olyan ez a fénykép, mint egy jelenés: annak a nagy próbatételnek a kerek évfordulóján, amely kettejük kapcsolatát érte.

Harminc évvel ezelőtt VI. Pál pápa életének és legfőbb pásztori szolgálatának legfájdalmasabb döntésére kényszerült, Mindszenty József pedig életének egyik nehéz keresztjét vette magára akkor, amikor 1973 és 1974 fordulóján az esztergomi érseki-prímási szék megüresedett. Idehaza a kommunista propagandagépezet Mindszenty József "kipenderítését", "kirúgását" ünnepelte, miközben a szabad egyház és világ értetlenül szemlélte a történteket. Ismeretesek a Szentszék akkori szempontjai, ismeretes Mindszenty József helyzetértékelése, és jóllehet szó sem volt semmiféle kirúgásról, amit jól mutat az a tény, hogy szándékosan nem "felmentő", hanem "az érseki széket megüresítő" pápai határozat született, a kényszeredett döntés mégis megterhelte a korszak egyébként sem ellentmondások nélküli egyházi életét.

Miközben azon gondolkoztam, hogy legbelül vajon hogyan élte át mindezt a pápa és a bíboros, megviselte-e kettejük kapcsolatát az, ami történt, ismét kezembe vettem a dedikált fényképet.

Hogyan csalódhatott volna Mindszenty József "élete útmutató csillagzatában", ahogy érseki székfoglalójában nevezte egyházát, amit szeretett "Maternek", "Anyának" hívni? A pápa személye pedig hagyományos magyar katolikus neveltetéséből és egyházi érzékéből adódóan szent volt és sérthetetlen. A dedikálásra használt fényképmásolatok arról tanúskodnak, hogy az 1971-ben személyesen átélt kölcsönös megbecsülés nem halványult el 1974 télutóján, és ezt ilyen érzékeny módon is ki kellett mutatni azok előtt, akik Magyarország számkivetett főpásztorától kértek a maguk számára névaláírást. Amikor az érsekprímási cím használata helyett ezt a képet kapták válaszul, és egy bíborosi aláírást, akkor ez a Róma-hűség néma tüntetése volt egy zajosan hierarchiaellenes világban, kitartás valamiben és valaki mellett.

1971-ben VI. Pál pápa négyszemközt arról biztosította a hercegprímást, hogy megtartja őt atyai szeretetében és az életáldozatával öszszeforrt érsekprímási méltóságában. Biztos vagyok benne, hogy ez volt Róma püspökének valódi szándéka, és ha a kényszer rávitte is az esztergomi szék megüresítésére, a személyes érzésein ez mit sem változtatott. Bizonyítják ezt a bíboroshoz kézzel írt levelei és számos pápai megnyilatkozás. VI. Pál pápa szívében Mindszenty József mindig az maradt, aki volt: Magyarország hitvalló főpapja és szentje, ami bármilyen címnél többet jelent és ér!

In petto, ahogy a különleges bíborosi kreálásnál mondják arról a személyről, akinek nevét a pápa egy időre a szívében megtartja, megőrzi. VI. Pál pápa mindenkorra megőrizte szívében Mindszenty atyánk nevét, a harminc évvel ezelőtti próbatétel pedig kettejük közös és győzedelmesen viselt keresztjévé vált. Olyan ez, mint egy felbonthatatlan lelki vérszerződés.

Gyakran imádkozom azért, hogy kettejüket ugyanazon a napon, együtt avassa boldoggá és szentté a szeretet és a kiengesztelődés krisztusi egyháza. Ebben a széthúzó világban és különösen ebben a megosztott magyar hazában ez a közös kanonizálás ugyanolyan félreérthetetlen jelkép lehetne, mint a bíboros utolsó éveinek dedikált fényképe: jel, amelynek ellene mondhat a fél világ, de attól még örök igazságot hirdet, a szeretet igazságát.

Lelki szemeim előtt megjelenik egy várva-várt oltárkép, rajta egy fényességbe öltözött kettős ábrázolás: József és Pál, két krisztusi pásztor, rangok és címek nélkül, az idősebb és a fiatalabb testvér.

Kovács Gergely

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu