TájKépzelet

Fotók a Magyar Fotográfusok Házában, a Mai Manó Házban, a Nagymező utcában. A brüsszeli Espace Photografique Contretype és a nevezett intézmény együttműködése ez a kiállítás, amely tizenkét, a belgiumi francia közösséghez tartozó fotóművész munkáit mutatja be. A néző, ha egy kicsit befelé fordítja tekintetét, megleli álomi tájak üzenet-jeleit, s jóllehet a képeken hegyeket, folyókat, erdőket vagy éppen modern környezetet lát (nagyvárosi lámpasort, elmosódó, rohanó járműveket), elvonatkoztat: a külső táj és a belső viszonya megváltozik, s talán Rainer Maria Rilke, a költő sorai jutnak eszébe - alkonyórából: "Váltja az este lassanként ruháját, / mit régi fák karéja nyújt elé; ( nézed : s otthagy a táj, kettőbe vált át, / egy ég felé tart s egy a mély felé..." Lényünk kettős egysége e viszonyítás, és amikor a világ kimerülni látszik szépségeiben, jön a hír: állj meg a fák soránál, az Alpok kőbozontos bércein, ahonnan távoli, magasabb, fehér ormok látszanak, térben-időben elmozdul a valóság, s te ott állsz vagy ülsz kő és csillag között, emberként a mindenségben. Erről "beszél" André Jassinski néhány Alpok-fölvétele; az ormok, a kézzel a lencse elé tartott kristályos kövület, a felhők találkozása az időtlenség és az élet testvériségében az Örökkévaló jelei, mint a teremtés kezdetén. A tájképzelet (payssages) csodálatosan elragad Gilbert Fastenaekens három nagyméretű, erdősűrűbe vezető fotóján. A Reimstől harminc kilométerre lévő Vanclair-erdőben fotózza a művész az erdő részletét - egyazon pontból, évek óta. Fölfedezése a változatosság, miként Herakleitosz folyójáé. És Jacques Vilet kő, fa víz elemei? A tenger lent a fövenyt futja meg, fent állnak a fák, mint mindig, mióta világ a világ, azonban kitágulnak az arányok: a fotó festmény lesz, s bár minden a mozdulat keretébe rögzül, alig érzékelni többet látomásnál. Caspar David Friedrich, a romantikus festő bizonyára a kezdeményezője ennek a táj-látásnak, s a drezdai Albertinumban festményei romos-holdas környezetében csupa belső jelkép lüktet vagy távlatokba mosódik, miként emlékek sokasága. Thomas Chable arcai, omló domb-táblái a táj szomjúságát idézik, forrásért esengnek. Jean-Luis Vanesch tudja: folyóvíz, lombok, víztükörben növények képei titkokat őriznek, s hogy tovább lépve e tájon máshová érkezünk. Amerre az utak, folyók haladnak, csak-egy-egy szakaszt észlelünk: a magunk létében azt, ahol vagyunk; s ez a táj a miénk, ismernünk kell. Platón idealizmusa? Inkább azé az egzisztencializmusé, amely a kereszténység tükrében láttatja a világot, embert, aki ugyanebben a tükörben veszi észre a föntiek szépségét.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu