Egy zenés est margójára

Este van, hűvös, őszi este. Az emberek ráérősen bandukolnak az utcán, mit sem törődve a szemerkélő esővel. Talán bent melegebb lesz - gondolom magamban, és megszaporázom lépteimet. Néhány perc elteltével már ott állok a kapu előtt: Egyszerű szavak - olvasom a plakáton, egyszerű szavak, ismétlem halkan, és a kis herceg rókája jut eszembe: jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges... az szavakkal elmondhatatlan - teszem hozzá. Mégis kellenek a szavak, kell, hogy kifejezzem mindazt, ami megszületik bennem, ami élni akar, hogy napról napra alázatosabb lélekkel találjak rá az igazra, a szépre, a Teremtőből fakadó színtiszta szeretetre.

Csendes mosollyal az ajkamon ballagok fel a lépcsőn, kicsit elmélázva Heidegger gondolatain, miszerint a nyelv a lét háza, az ember pedig a nyelv hajlékában lakozik. A közelből a kórus zümmögő "mormolása" hallatszik, a folyosó mélyéből egyre többen bukkannak elő - lassan megtelik a kápolna. Csend van, kezdetét veszi a zenés est, amelyet Pipó József és barátai nyitnak meg Szent-Gály Kata gondolatait idézve: Őrizd a hangot, hogyha csendül benned, ismételd, mint a visszhangos hegyek... Igen, a szavak, az egyszerű, tiszta szavak a csendben születnek, a lélek csendjéből, és ezt a mélyből fakadó üzenetet hirdetem - ha meghallom, ha megértem. Meghallom és megértem, ha képes vagyok elengedni mindazt, amihez most olyan nagyon ragaszkodom, ami a szeretet biztonságával vesz körül, és nem tenni semmit, csak engedni, hogy ebben a kiüresedett állapotban járjon át a lét. Hm. Igen, igaza van Heideggernek, a nagy német filozófusnak: a nyelv a lét háza, s a nyelv a gondolat megmutatására szánt cselekedet. A cselekvés lényege pedig a beteljesítés, és csak azt lehet beteljesíteni, ami már van. Ami pedig mindenekelőtt van, az a lét. A lét a gondolkodásban jut a nyelvhez, a nyelv tehát a lét háza. A lét szavát, az isteni Igét azonban csak a csendben hallhatom meg - talán ezért írja Foucauld atya is: A hallgatás egészen más, mint az elfeledkezés vagy a hidegség; az ember a hallgatásban szeret leginkább, a zaj és a lárma sokszor kioltja a belső tüzet. Őrizd hát a hangot, ha csendül benned, és ismételd, mint a visszhangos hegyek!

Gyorsan repül az idő, jólesik hallgatni és figyelni a zenészeket, látni az énekesek arcát, amint együtt élnek a dallal, s mindazzal, amit újból és újból megénekelnek.

Rövid szünet után kezdődik az est második része: az Imperfectum együttes lép a színre. A lámpák elalszanak, sötétség borul a kápolnára, csak az örökmécs fénye és a gyertyák apró lángja ad némi világosságot, vígan táncolva a dalok ritmusára: Egyszerű szavakkal szólt a csend, kedvesen átölelt...

Erre az ölelésre vágyom én is, belehullani a csend szívébe, hogy majd ha elérkezik az óra, életté legyek a Kimondott Szóban.

Az eső elállt, a hold derűsen tekint rám egy arra kószáló felhő mögül, s bár hideg, őszi este van, elfelejtem összehúzni magamon a kabátot, s lassan lépkedve indulok hazafelé.

Tóth Helga

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu