|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Erdő Péter az MTA doktora A Magyar Tudományos Akadémia doktori tanácsa október 9-én nyilvános ülésen tartotta vitáját Erdő Péter "Egyházjog a középkori Magyarországon" című disszertációjának, amelyet a szerző az MTA doktora tudományos cím elnyerésére nyújtott be a tudományos testületnek. A hivatalos bírálók előadásai valamint a jelölt válaszai és a hozzászólások után - minthogy megkapta az elérhető pontok 100 %-át - a népes hallgatóság előtt ünnepélyesen kihirdették, hogy támogatják Erdő Péter jelöltet, hogy elnyerje az MTA doktora tudományos címet. A disszertáció vitáját követően Glatz Ferenc történész kifejezte örömét, hogy a magyar katolikus egyház az elmúlt évtizedben olyan tudományos teljesítményt tudott felmutatni, amilyen például Erdő Péter munkássága. A tudományban nincsenek egyházi és egyházon kívüli kategóriák - hangsúlyozta. Bízik abban, hogy a szellem, az értelem, a tisztesség normatívájával élve hamarosan elérkezünk oda, hogy az MTA-nak lesznek az egyházi személyek közül kikerülő tagjai is. Erdő Péter az ülés utáni fogadáson pohárköszöntőjében hangsúlyozta, hogy az akadémia alapításától - szabályzata szerint is - minden tudományággal foglalkozik, a hittudományt kivéve. Ebben a megállapításban egyrészt benne van a hittudománynak tudományként való elismerése, másrészt az akadémia mint köztestület nem felekezet specifikus, s nem egy köztestület feladata elbírálni, hogy például ki a reformátusabb teológus. Viszont az egyháziak között is voltak olyan személyek, akik részben a középfokú oktatás, a természet- és humán tudományok művelésében, részben a teológia segédtudományai, holdudvarai által a különböző akadémiai osztályokon vagy az akadémia által rendezett tudományos rendezvényeken hozzá tudtak járulni a tudományossághoz. Kívánatos ennek a régi időszaknak egyfajta harmonikus, fokozatos visszatérése - mondta Erdő Péter. Cser István
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|