Hangot találni,
és győzni türelemmel...

Nyolcvanéves egyházközség a fővárosban

1923: a Páli Szent Vincéről elnevezett közép-ferencvárosi plébánia születési éve. Megszentelt és megszentelő hely ez - egy sűrű forgatagú világvárosban, annak missziós kerületében. Zord idők derülő ege alatt született, a trianoni békediktátum első éveiben. Válságban volt a gazdaság, a társadalom. A háború, a forradalom, a kommunista hatalmi kísérlet elmúltával a keresztény és a nemzeti megújhodás reménysége töltötte el a fővárosi embert is. A Ferenc József korát követően ragyogtak a körutak, a háztömbökbe több százezren költöztek, ám plébániák, templomok alig épültek. Minden pesti kerületben csupán egy-egy plébánia gondozta az ötven-százezer katolikus lelki életét.

Első helyen a lelkipásztori missziós munka

Az új plébániák szervezését (is) az irodalom, a katolikus lapok és folyóiratok indították meg - még az első világháború előtt... Csernoch János esztergomi érsek már 1913-ban, kinevezésekor a fővárosi papsággal találkozván bejelentette szándékát: első főpásztori teendői közé tartozik budapesti plébániák alapítása, építése. Hívek "népi mozgalmát" említik a korabeli egyházi lapok: "Budapest Szaharájában elültették a meglévő 20 (!) plébánia mellé újabb 20-nak a facsemetéit." Köztük a közép-ferencvárosi 25 ezer hívőt sorolt a tagjai közé, 31 utcából. Első templomuk a lazarista missziós atyáktól 1919-ben átvett, az idén éppen száz esztendeje emelt Gát utcai kis kápolna volt, patrónusa Páli Szent Vince. Ő maradt a védőszentje az 1936-ban fölszentelt, Fábián Gáspár tervezte új templomnak is, amely "kétezer hívő és a plébánia híveinek befogadására épült - egyetlen misére." A plébániatörténet följegyezte: "A közönséges vasárnapi szentmise-látogatók száma (öt misén!) 3000 felnőtt és 1000 tanuló. Összesen 4000. Bizony a 25 000 hívőnek csak 16 százaléka."

Szeretnék Lojzi bácsi méltó utóda lenni

Változott-e a helyzet több mint fél évszázad óta? - kérdezem a jelenlegi esperes plébánost, Spányi Andrást, aki tíz éve van itt.

- Harmincezer katolikust jegyeztek egyházközségünk és a Szent Borbála közösség tagjainak létszámához a nyilvántartásban. Az aktív templomba járók száma négy- ötszáz között változik a két templomban - hat szentmisén, amelybe a szombat estit is be kell számítani. Az iskolai hitoktatásra járó hatszáz gyerek közül - a ministránsokkal együtt - alig húsz jár templomba. Pedig buzgó lelkipásztor elődök voltak itt mindig, például Dékány Vilmos, Spányi Antal. Mindkettőt püspöknek nevezte ki Róma. Káplán nincs, a civil hitoktatók száma négy.

Mondhatjuk: nagy a kihívás, egyre több a gond?

- Ez a jó kifejezés. Ha valahol, nálunk a lelkipásztori missziós munka lépett a tennivalók legelső helyére, hiszen nagyon megoszlik a lakossági arány. Értelmiségi alig van, sok és türelmes munkát követel a cigányok pasztorációja, amely egyáltalán nem reménytelen, ha jól megismerjük őket. Azt a sajátságos viselkedésüket is, hogy ha a plébánossal találkoznak - leginkább csak kereszteléskor, temetéskor -, sokszor támadó hangon adják elő kérésüket. Félelemből. Hellyel kínálom őket, megerősítem véleményükben, hogy például az elhunyt valóban nagyszerű ember lehetett, mire felszabadultan helyesbítenek: korántsem. Hangot kell találni, és győzni türelemmel. Papi ember tehet-e mást? Ilyenkor gondolok igazán Páli Szent Vincére...

Korunk jellemzője a közömbösség. Már az ateizmust valamilyen vallásnak tartják egyes vallástörténészek, filozófusok.

- Az itteni tapasztalataimból is mondhatom: teljes elidegenedéssel nézünk szembe, a szekularizáció valamennyi gyümölcse beérett, ha ezt gyümölcsnek lehet nevezni. Középosztály, amint a legtöbb helyen, nálunk sincs. Nem maradt számunkra más, csak az Isten. De kell ennél több? Vele kell - lehet(!) kezdeni - naponta mindent. Tenni kell, és nem várni!

Prohászka püspök ugyanezt vallotta, s hogy a való élet az irányadó. Mi mindennel próbálkoznak "lelket menteni", mint említette, a sivár tanyán?

- Az elidegenedés korában az Üdvözítő hét forrásával; a szentségek igazolják a hitoktatás létjogosultságát, s ehhez több eszköz kínálkozik: kirándulás, kézműves kör, ahová szívesen eljönnek kívülállók is, olyan "családok" gyerekei, akikkel otthon nem törődnek. Kézműves körünk gyűjtőfogalom, keretében ténykedik a Don Bosco-kör. Ez a szervezője annak a havi szombatnak, amit itt töltenek a gyerekek, egyetemisták. Beszámolnak iskolai munkájukról, értékes filmekről, mostanában a Harry Potter több gondolatot fölvetett a jó és a rossz harcáról, a barátságról. Nyitott kérdés a kórház, amelyből három a mi területünkön található. Önálló kórházlelkészre nincs kilátás, de a civil beteglátogatók is sokat tehetnek a betegekért, s ha kell, hívják a papot. A keresztény orvosok (ökumenikus szerveződésről van szó) a plébánián rendszeresen találkoznak, ötleteket adnak, segítenek a képzésben. Öt civil hívünkre számíthatunk majd, akik a kórházakat járják.

A szentségeket említette. Mit gondol a házasságra való felkészítésről?

- Nem vagyok híve a csoportos beszélgetéseknek, valamennyi párral külön foglalkozunk. Vannak, akik az elsőáldozásig sem jutottak el. A kiskatekizmus szintjén kell kezdenem, hogy aztán legalább a házasságkötés után eljussanak az eucharisztia vételéig. Lecsökkent a kedv, letűnt a házasság "mítosza", már a fény, az ünnep sem érdekes sokak számára. A statisztika nálunk ezt szomorúan igazolja.

Az egyházközség zenei múltjából fényes név Kopeczky Alajosé. Orgonaművész volt. Kántor már a Gát utcai templomban, s aztán 92 éves koráig a Haller téri templomban - 76 éven át. Mint hűséges példaképről beszél utóda, Áchim Erzsébet, a híres Angster-orgona mellett. Európát járó művész. Az idei templombúcsún a Szent István-bazilika kórusával Mozart-műveket adtak elő.

- Szeretnék méltó utódja lenni Lojzi bácsinak, aki kórust is vezetett - mondja az esti mise előtt. Koncertekről beszél, amelyek már elhangzottak: neves vendégművészekkel. A Ferencvárosi Művelődési Központ partner a szervezésben. Kopeczky Alajos emlékének évente zenével "áldoznak", ökumenikus szellemben gondolkodnak. A Lutheránia énekkarral novemberben romantikus estet terveznek a templomban Mendelssohn, Brahms és Liszt vallási ihletésű műveiből.

- Szeretném, ha a főváros is hírt adna rólunk - mondja. A város, amely annyi múltbéli kinccsel rendelkezik, köztük az egyház, egyházak zenéjével.

***

"Teremtő fejlődés" - kísér e két szó, az életbölcselő Bergsoné - ellentmondást is tapasztalva e pusztaságban. De pusztaság-e valóban? Ha igen, akkor gondozott puszta, magasság és mélység találkozásában az örök ádvent híradása.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu