A székelykapu lelkigyakorlata

Ha a vándor az erdélyi Mádéfalván jár és végigsétál a falu főutcáján, szemét, szívét zsúfolásig tölti a székelykapuk végeláthatatlan sora. Ha a vándor felületes szemlélő, a tizedik kapu feliratának elolvasása után már csak néz, néz, de mintha nem látna semmit - szeme előtt összeolvadnak a faragott kapuk, a tengerből nem emelkedik ki egyetlen jól körülhatárolható szirtfok sem. A felületes vándor úgy jár, mint aki aforizmagyűjteményt egyvégtében olvas végig: minden mondatot bólintással, fejcsóválással, esetleg csettintéssel nyugtáz, majd a könyv becsukása után nem emlékszik egyre sem.

Ha azonban ugyanez a vándor a világ más tájaira vetődik, s megpillant egy, mindössze egyetlen székelykaput, akaratlanul is felkapja a fejét. Ha nem számít arra, hogy aforizmát olvas, s megpillant egy, mindössze egyetlen mondatot, könnyebben a szívébe és eszébe vési, mint ha oldalakon keresztül olvasná a találóbbnál találóbb mondásokat. Megszokott környezetéből kiszakítva minden figyelemreméltóbb, mint ha otthonában csodálnánk.

Mádéfalván egymás hegyén-hátán sorakoznak a szebbnél szebb székelykapuk, s a látvány a felületes szemlélő számára hamar megszokottá válik. Ha azonban egy magyarországi hajdanvolt bányaváros hegyre futó mellékutcácskájában bukkan szemünk elé egy díszesen faragott székelykapu, önkéntelenül is megtorpanunk és szemügyre vesszük. A Zemplén hajdani arany- és ezüstbányáinak helyén, Telkibánya egyetlen székelykapuján nem frappáns mondás, még csak nem is versidézet áll, mindössze egyetlen egyszerű mondat. Még állítmány sincs benne: Áldás a bejövőnek, béke a kimenőnek.

A kapu láttán még a felületes vándor is megáll egy pillanatra. Ízlelgeti a mondatot, foga között szűri a szavakat. S magával viszi. Szállásán forgatja tovább, őrzi, ismételgeti, mint aki kincset kapott. Féltve rejtegeti, nehogy elveszítse.

Mert az első pillanatban a mondat egyértelmű: áldott légy, vándor, ki betérsz hozzánk, s ha tovább indulsz, távozz békével. Úgy is mondhatnánk: örülünk neked, s szeretnénk, ha jó emlékezetünkben tartanánk meg egymást.

Ám ahogy a meglepett vándor ismételgeti a szavakat, új és új értelmet talál a nem is olyan egyszerű jókívánságban. Élet-rendező elvre bukkan, aki jól forgatja magában ezt a rövidke mondatot.

Áldás a bejövőnek: minden bejövőnek. Vándornak, ismeretnek, dicséretnek, feddésnek, pénznek, bajnak, betegségnek, örömnek és szomorúságnak. Hogy is mondja Szent Pál? Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban (1Tessz 5,18). Adjatok hálát mindenért - áldás a bejövőnek. Mindennek, ami bennünket ér. Mindennek, amivel találkozunk. Mindennek, ami foglalkoztat. Vajon képesek vagyunk-e áldani az Urat az örömön kívül a bajban, a keserűségben, a fájdalomban is? Mert erre tanít Szent Pál, és erre tanít a telkibányai székelykapu mondatának első fele is.

Béke a kimenőnek: minden kimenőnek. Vándornak, tudásnak, tanácsnak, feddésnek, dicséretnek, pénznek, javaknak, örömnek, panasznak. Mindennek, amitől megválunk, ami vagy aki megválik tőlünk. Vajon békésen ejtjük-e szavainkat még akkor is, ha bírálunk velük? Vajon képesek vagyunk-e békességgel fogadni veszteségeinket? Vajon el tudjuk-e engedni nélkülözhetetlennek hitt tárgyainkat, vajon képesek vagyunk-e békével megválni mindattól, ami fontos számunkra?

Áldás a bejövőnek, béke a kimenőnek. Mindössze hat szó, és lám, teljes lelkigyakorlat. Milyen kár, hogy a felületes vándor lelke csak akkor felel rá, ha az ország túlsó csücskében, véletlenül bukkan az egymagában álló székelykapura.

Balázs István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu