Illés Sándor

Lóri halála

"Kész az ebéd!" - rikkantotta a papagáj, és utána nyomban lefordult a kalit tartójáról, akár az őszi falevél az ágról. Meghalt Lóri. Öreg madár volt már, több mint tízéves. Zsófi néni tanította meg beszélni. De Lóri buta madár lehetett, mert csak ezt az egy mondatot tanulta meg annak idején: "Kész az ebéd!..."

Voltak nálánál okosabb madarak, olyanok, "akik" beszélni tudtak, s akár mondatokat közöltek hibátlanul. De ő nem ilyen volt.

Zsófi néni a karjában hozta, szinte most is cirógatná, bár már merev volt. Szemét nyitva felejtette, szárnya széttárva, pedig évek óta nem repült. Csak verdeste a kalit drótházát, és rikácsolt, víjjogott, néha maga volt a rettenet. "Mit csináljunk vele?" - kérdezte a madarat a férje felé nyújtva. Süveges esztergályos maga se tudta. Mit lehet egy halott madárral kezdeni Budapesten, a Belvárosban?

Ezen mindketten eltűnődtek. Hogy is legyen?

"Majd én elföldelem valahol. Valamelyik parkban. Majd ha holnap kimegyek a gyárba..." Ebben maradtak. Egy hangzatos feliratú reklámzacskóba került a madár holtteste, s mikor Süveges másnap munkába indult a MAVAG-ba, akkor a hóna alá csapta. Csak főbólintással jelezte, hogy minden rendben.

Vitte a zacskót, lóbálva, mintha most jönne valamelyik élelmiszerboltból, még fütyörészni is volt kedve. Nem sajnálta a papagájt. Voltaképpen sosem szerette, csak nem akart a felesége kedve ellen cselekedni. Megtűrte. Kiabáljon, rikácsoljon, lassan megszokta a madarat. Nélküle majd csendesebb lesz a ház. És nyugodtabb a szomszédék macskája. Az ki nem állhatta Lórit, és fente rá a fogát nagyon. Csakhogy a papagáj óvatos volt, sosem hagyta el a kalitkáját, kicsalni se lehetett. Az volt az ő külön világa.

A villamoson a csomagot Süveges a pad alá tette, és csak akkor ocsúdott fel, amikor a második átszálláskor észrevette a madár hiányát. Egy ideig tűnődött, mi tévő is legyen, aztán legyintett. "Üsse kő!" Majd azt hazudja a feleségének, hogy eltemette. Egy szép parkban. Hol is? Újpesten talán. Ott vannak szép közterületek. A sírját is megjelölte, egyszer majd közösen kimennek emlékezni rá. Ezt mondja.

Aztán teljesen megfeledkezett a madárról. Sürgős volt a munka, a gyalupad mellé állt és ráhajtott, ahogy mondani szokás. Főnöke, az öreg Martinkó szaki meg is dicsérte. Remek munka volt!

"Nincs otthon semmi baj?" - kérdezte a pihenő alatt az öreg, és furcsán nézett rá. "Ah - mondta erre Süveges - semmiség az egész! Az a buta Lóri, a papagáj hirtelen kimúlt. Öreg volt már... De tudod, az aszszonynépség milyen... Hoztam a madarat elföldelni valahová, és útközben elvesztettem... A villamoson felejtettem..."

Ezen nevettek. És az öreg Martinkó megkínálta erős paprikával. "Te bírod az erőset?" - kérdezte tőle, amikor látta, milyen nagy falatokat töm a szájába a füstölt szalonna mellé. Merthogy azt ettek. Császárhúst. Paprikával és paradicsommal. "Szinte kívánom!"

Közben észrevette, hogy az öreg szaki valamit hátradob. Egy darabka szalonnát. Aztán egy kis darab kenyeret. Közben beszélt, hogy ő sosem szerette a madarakat. Nyúlra vadászott többször, de szárnyasokra nem sütötte a fegyverét.

"Kié ez a kutya?" - kérdezte tőle Süveges, bicskájával a kutya felé bökve. Egy kis termetű, bozontos kutyakölyök állt remegve, és a felé dobott falatokat várva a szaki mögött. Könyörgött a tekintete.

"Nem tudom. Csak úgy begyütt ide, a műhelybe reggel. Éhes."

"Tele van kutyákkal, macskákkal az egész udvar... Kóbor állatok..." - válaszolta Süveges, miközben szemügyre vette a kiskutyát. "Elkelne már egy kis állatirtás..."

Hirtelen elhallgatott. Helyes kis jószág. Mindig szeretett volna egy kutyát. Sokáig tűnődött magában, aztán, amikor letelt a munkaidő, és hazafelé indult, megkérdezte. "A nevét tudja?" A szaki csak nézett rá. Azt kérdezte. "Miért?" Süveges nagyot nyelt. "Mert hazavinném! Elférne a házban. Lóri helyett..." Nejlonszatyorba rakta és úgy vitte. Olykor a melléhez szorította. Érezte, hogy dobog a kutya szíve...

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu