Ahogy dől a torony...

Két éve, hogy a szörnyű terrortámadás romba döntötte New Yorkban a World Trade Center (Világkereskedelmi Központ) ikertornyait, amelyek több ezer embert temettek maguk alá. (És talán egy szuperhatalom sebezhetetlenségének illúzióját). Az emlékezés és az ezzel kapcsolatos eszmélkedések lengik be ezekben a napokban a világsajtót - nem érthetetlenül. Már a tornyok ledőlésekor fölmerült a Bábel-metafora - és talán ez sem véletlenül.

Tagadhatatlan ugyanis, hogy az emberiség nyelve öszszezavarodott. Nem érti egyik ember (és embercsoport) a másikát, ez okozta a két év előtti szörnyűséget is. Nem a vakvégzet. A megértés nehézségét jelzi, hogy a szabadság és igazság védelmezőjeként fellépő nagyhatalmat a világ más tájain agresszornak látják, ha ő felszabadításról beszél, azok elnyomást értenek rajta. Mi ez, ha nem bábeli nyelvzavar: amelyben acélból-betonból-üvegből és illúziókból épült tornyok egyaránt ledőlhetnek. Nyelvészek talán vizsgálhatnák a jelenséget, hátha egyszerű ragozási zavarnak lettek ilyen iszonytató következményei: úgy értették, hogy aki "farkast" vagy "gonoszt" kiáltott, az volna a farkas. Szörnyű félreértés az ilyen, és nem vigasztalhat senkit, hogy a történelem során sokszor előfordult már hasonló.

Ki felel a történtekért? A politikusok? A szájukba szavakat adó beszédírók, a hivatalos szövegeken kívül olykor a saját tapasztalataikra is hallgató hallgatóság? (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy megfontolandó lehet: kik azok a nevükkel a legritkábban jelentkező személyek, akik a színfalak előtt szereplő politikusokat a számukra megfelelő döntések meghozóinak szerepébe juttatják. Kik azok, akik gólemmé növesztenek egy valamikori diverzánst, akit most nevezzünk Oszama bin Ladennek?) Lássuk be, emberi érdekek - önzések, mulasztások és felelőtlenségek - láncreakciója rombolja körülöttünk (és a lelkünkben) a teremtett világot.

És arról sem volna szabad elfeledkeznünk, hogy többnyire azokból az eseményekből lesznek világméretekben terjedő hírek, amelyekről az adott pénzügyi és politikai erők így döntenek. Gondoljuk meg, hány - sokkal több áldozatot követelő - katasztrófa nem kapott hasonló publicitást... Mert még a gyászban is megbújhat a kevélység. (A mi tragédiánk az igazi sérelem, a mi fájdalmunk a legfelsőbbrendű, az eltagadhatatlan, ha más is ilyen igénnyel lépne fel, az soviniszta és szélsőséges...)

Bábeli a nyelvzavar: nem értik egymást Izraelben a zsidók és a palesztinok, Afrikában a tuszik és a hutuk, Indiában a hinduk és a muzulmánok, Szlovákiában például a szlovák és a magyar katolikusok sem (amint erről a pápalátogatást megelőzően a helyszínen járva magam is újra meggyőződhettem...)

De hát csodálkozhatunk-e ezen, amikor azonos nemzethez tartozó azonos anyanyelvűek valójában különböző nyelveken beszélnek? Én például nem értem, hogy egy emberi cselekedet - mondjuk valakinek a rajtaütésszerű megvagyonosodása - hogyan lehet jogilag kifogásolhatatlan, ha morálisan megkérdőjelezhető. Lehet, hogy (én is) értetlen vagyok, de ez akkor is bábeli nyelvzavar. És senki sem tudja, milyen további tornyok omolhatnak ránk.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu