Szentírás-magyarázat

A kereszt két oldala

(A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe - Jn 3,13-17)

A mai ünnep perikópáinak egyetlen fókusza, egyetlen szervező elve van: a kereszt, amelynek egyik oldala a nagypénteki szenvedést jelképezi és idézi emlékezetünkbe, a másik, a drágakövekkel ékesített pedig a húsvéti feltámadást. A korai kereszténység így kívánta kifejezni hitét, miszerint egyetlen ünnep illeti a szenvedés és feltámadás misztériumát: hiszen a kettő együtt a megváltás.

"A Biblia... az Ismétlések Könyve. Az Újszövetség megismétli az Ószövetséget, rengeteg szereplőt és történetet vezet elő belőle, és más formában ismétli meg őket..." - írja egy biblikus szakember. Nem véletlen tehát, hogy a pusztai rézkígyóra utaló epizód is visszhangra talál az Újszövetségben. Feltűnik: az utóbbira való célzás túl rövidnek bizonyul ahhoz, hogy akár Nikodémus, akár a keresztény olvasó első hallásra befogadja. Ezért valószínű, hogy az evangélista Jézus keresztjének már az őskeresztény írásmagyarázatban hagyományossá vált előképére utal, és tulajdonképpen csak a "magasba emelés" kettős értelmét dolgozza ki. János szerint Jézus, amikor Nikodémusnak az Emberfia alászállásáról és felemelkedéséről beszél, úgy emlékeztet a felemelt kígyóra, mint saját felemelkedésének előképére.

Mindeközben az evangélistának arra is gondja van, hogy ne engedje feledésbe veszni azt az értelmezési gazdagságot, amely az ismétlések révén jött létre. A Bölcsesség könyvében olvassuk: "Csak intés céljából, rövid időre ijesztetted meg őket, mert jelt kaptak a szabadulásra, amely törvényed parancsaira emlékeztette őket. És aki odafordult, megmenekült, nem azáltal, amit látott, hanem általad, mindenek megmentője által" (16,6sk). János szívesen érinti e magyarázó szavakat, mert azok jól beilleszkednek teológiai felfogásába, amely szerint a felemelt Jézus lesz mindnyájunk üdvössége: "Én meg, ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok" (Jn 12,32).

Jézus alászállásának és felemelkedésének forrásvidéke Isten feltétlen emberszeretete: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen." Vagy pontosabb fordításban a vers első fele akár így is hangozhatna: "Mennyire szerette Isten a világot! És még a Fiát is odaadta..." (Jn 3,16) "Az Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát" (1 Jn 4,9). János úgy véli: Jézus Krisztus az élő, eleven "égő csipkebokor" (vö. Jn 1,14: "közöttünk verte föl sátorát"), akiből Isten nemcsak szól hozzánk, hanem akiben egészen ott van, és általa egészen értünk van.

Ha ennyire szeret bennünket az Isten, akkor érthetővé válik szakaszunk utolsó mondata: "Isten... nem azért küldte a Fiát a világba, hogy a világot megítélje, hanem hogy a világ üdvösségre találjon általa" (Jn 3,17).

Sulyok Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu