Iskolanegyed az esztergomi Duna-parton

"Mit keresünk ebben a világban?"

"Nem elég a rosszat kerülni, hanem jót is kell cselekedni" - mondotta Hám János szatmári püspök, amikor 1842-ben szerzetes társulatot hozott létre az elhanyagolt magyar leánynevelés megsegítésére. Tanítás és betegápolás - ez lett a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek fő hivatása, s az 1990 utáni Magyarországon a kezdeti küldetésre legalább akkora szükség van, mint volt Hám János korában.

Luciána nővér (középütt) 1989-től tizenkét éven át volt tartományfőnök

- Nemcsak az a gond, hogy a szerzetesrendeket betiltották évtizedeken át, súlyosabb, hogy magát a vallást akarták száműzni a társadalomból. Ennek következtében sok esetben még azok is, akik vallásos nevelésben részesültek, hátat fordítottak, s a fiatalok magukra maradtak. A mai nagymamák nemzedéke is már a kommunista időkben nőtt föl, így közülük sem sokan vallásosak már. Új nemzedékre van szükség, hogy ismét legyenek vallásos családok, ahonnan kinőnek a vallásos gyermekek s esetleg a szerzetesi hivatások - mondja Zalán Katalin Luciána nővér, aki néhány perccel korábban fejezte be megbeszélését a rend Szent Erzsébet-iskolájának világi igazgatójával a tervezett óvoda, az első pedagógiai lépcsőfok megindításáról.

Az anyaépület a Várhegy tövében

- De az új nemzedék milyen mintát követhet?

Az osztrák irgalmasok segítségével rendezték be az épületet

- Éppen ez a gond: mára elveszett a követendő példa, s az olyan szerzetesközösség, mint a miénk, idős, üldözést átélt tagokkal, sok esetben nem felel meg a mai igényeknek. Nem tudjuk, a Jóistennek mi a szándéka velünk - tárja szét a karját Luciána nővér, de sopánkodás nélkül, a Gondviselésre való ráhagyatkozással. S azzal a tudattal: ami ellenben az ember feladata, azt neki kell megtennie.

A szlovák provincia fiataljai Esztergomban

Ezek után nyilván arra gondol, mit keresünk mi akkor ebben a világban? - folytatja a hetvennyolc esztendős nővér, aki hosszú ideig volt a közösség tartományának vezetője. Tudja, hogy a kérdés inkább költői, ezért mai helyzetükről beszél:

A gumpendorfi nővérek látogatóban

- Idősebb nővérek alkotjuk a szerzetesrend többségét. Idén már nem is volt olyan "fiatal" nővér, aki örökfogadalma ötvenéves évfordulóját ünnepelte volna. Inkább a hatvan-hatvanötéves megemlékezések a gyakoribbak. A fiatalok közül kevesen maradnak meg, még ha belépnek, fogadalmat tesznek is, az örökfogadalom előtt majdnem mindegyikük eltávozik. Mintha nem ismernék az elköteleződést, s ezért félnek életreszóló döntést hozni.

A közösség jórészt idős korú tagjait saját otthonukban gondozzák

Az elköteleződés manapság valóban idejétmúlt kifejezésnek tűnik. A liberális szabadságszólamok ilyen téren is talajtalanná akarják tenni az embert: minden pillanatnyi érvényű, az egyik nap hozott döntéssel szemben másnap az ellenkező tehető meg - ez volna az emberhez méltó szabadság... Az akarat és a jellem minden különösebb erkölcsi kétség nélkül, rágógumi módjára alakítható a viszonylagosság sivatagában.

A szatmári nővérek 1992-ben tértek vissza Esztergomba, egykori épületegyüttesük azon szárnyába, amely a szétszóratás után évtizedekig az Esztergomi Főegyházmegye szemináriumaként működött. Az épületben tanácsi lakásokat is kialakítottak a kommunista időkben (bár erre nem volt alkalmas, ennek következtében építészi szempontból szörnyűséges, szinte lakhatatlan lakások jöttek létre). A szocialista közösségi tulajdonról való gondoskodásnak megfelelően az épület 1990-re egészen leromlott, s évek munkájába - és nem kevés pénzbe - került, mire rendbe tudták hozatni a nővérek. 1992 karácsonyára már csak ők maradtak az egykori rendházban és kollégiumban, miközben az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutott lakóknak maguk is segítettek másutt lakást találni. A korábban közgazdasági szakközépiskolának helyet adó szárnyat (1950 előtt a tanítónőképző működött benne, talán irodalmi emlékekből még ismerős a növendékekre alkalmazott prepa kifejezés) végül 2000-ben kapták vissza. A nővérek négy utca határolta épületegyüttesének Duna-parti részében működik még ma is a Szent István Gimnázium (szocialista nevén István Gimnázium) és a kereskedelmi szakközépiskola.

Hám János az ausztriai Gumpendorfba, az ottani irgalmas nővérekhez küldte ki a fiatal lányokat, hogy ott képezzék ki őket a tanításra és a betegápolásra. 1990 után ismét felvették velük a kapcsolatot. Az ausztriai nővérek igen sokat segítettek, a ház szinte teljes berendezéséről ők gondoskodtak.

A gyönyörű Kis-Dunaparton, a platánsoros korzón, a vízivárosi templom és a prímási palota szomszédságában, a Várhegy meredek-bátran felfutó sziklafala alatt, tekintélyes az 1920-as években épült, többféle stílust ötvöző, hivatásában a Klebelsberg-féle iskolakoncepciót követő "iskolanegyed". Kezdetben Boldog Margit nevét viselte, majd az 1943-as szentté avatás után 1948-ig viselte a Szent Margit Gimnázium nevet. 1938-ban érettségizett az első osztály. Az egykori diákoknak mostanában volt 65 éves érettségi találkozójuk. Az egyik, Hollandiából érkezett hölgy azt kérte a nővérektől, hadd tölthessen el egy éjszakát a régi kollégiumi szobában...

Luciána nővérrel nézegetjük a folyosókra visszakerült régi tablókat. Az utolsó, 1948-as szerzetesi iskolai osztályt a szerző - ennyi engedtessék meg neki - kissé elfogódott figyelemmel kíséri, különösen is azért, mert édesanyja fényképét látja az érettségizők között.

Az 1990-es évek elején mintegy százharmincan voltak a nővérek, ma negyvenen élnek Esztergomban. 1920-ig a történelmi Magyarországon negyvenhét helyen szolgáltak: óvodákban, iskolákban, kórházakban, árvaházakban, aggok házában és gyermekotthonokban. Kevésbé ismert, hogy az 1948-49-es szabadságharc idején a tábori kórházakban az egész ország területén Szatmári Irgalmas Nővérek rendjénak tagjai ápolták a betegeket. Ez a tény a történelmi érzékenységűek számára önmagánál többet jelent, gondolván a rendalapító Hám János püspök ekkori szerepének máig elfogult megítélésére.

1992-ben öt fiatal öltötte magára a rendi ruhát, azután is jelentkeztek még néhányan, közülük mára ketten maradtak. A közösség létszáma ennek következtében egyre csökken: - Talán már százan sem vagyunk - mondja Luciána nővér.

A szétszóratás évtizedeit a szerzetesnők viszonylag szerencsésen vészelték át. A közösség egy része Pannonhalmán élt és dolgozott.

- S mivel Pannonhalma legálisan működött, olykor-olykor elnézték, hogy egy-egy új nővér fogadalmat tett, vagy egyáltalán megismerkedett a szerzetesi élettel - veszi át a szót a nővér.

- Mi a rend küldetése ma?

- Szeretnénk, ha ugyanaz lenne, amit alapítónk eltervezett.

Amikor az állam előbb az iskolákból, majd máshonnan is kiszorította a nővéreket, a magyar rendtartományban harminckét helyen hatszázan működtek. S a pannonhalmi "sziget" mellett a történelmi hűség megkívánja annak megemlítését, hogy számos szatmári nővér került börtönbe, másokat távoli vidékekre telepítettek, mezőgazdasági munkára.

- Hogyan alakult 1950 után az ön sorsa?

- 1956-ig egyik húgom gyermekeit neveltem, azt követően a római katolikus szeretetszolgálatnál dolgoztam, előbb a pécsi, majd a gyóni otthonban, 1985-től a központban. Szüleim pedagógusok voltak, szomorúan kellett látnom, mennyit bántották őket azért, mert templomba jártak.

Luciána nővért hívták tanítani, matematika-fizika szakra járt az egyetemen, de mint mondja: "nem akartam, hogy ideológiai okok miatt bántsanak, ezért választottam inkább a szociális munkát".

Fényképeket nézegetünk. Az egyik képen a vakok Batthyány-Strattmann László Általános Iskolájának egyik növendéke hajol le, s teszi fejére II. János Pál pápa a kezét.

- Hozzánk tartozik az intézet - mondja magyarázatképpen a nővér. - A fenntartói jogokat a szatmári irgalmas nővérek látják el, mert az ottani vezető, Fehér Anna nővér olyan szerzetesközösséghez tartozik - az aacheni Szent Erzsébet apácákhoz -, amely rajta és nővértársán kívül nincs képviselve nálunk.

Az újrainduláskor azonnal megnyitották a nővérek a leánykollégiumot, hogy - mint Luciána nővér mondja - "legalább így kapcsolatba kerüljünk a fiatalokkal, s a jelentkező leányoknak keresztény nevelést biztosítsunk.

Gimnazista és főiskolás lányok hangja tölti be a lépcsőházat, a hálótermekben délutáni kollégiumi élet folyik. Az idős nővérek - akik a rend saját szociális otthonában laknak a diákotthon melletti épületszárnyban -, örömmel hallják maguk körül a fiatal hangokat...

- A növendékek hogyan viszonyulnak ahhoz az életformához, azokhoz az erkölcsi normákhoz, amelyeket a nővérek követelményként állítanak eléjük?

- Igen nehéz rászoktatni őket a rendre, a fegyelemre; hogy a tanulás, a megfelelő viselkedés kötelességük. S ezek még csak az alapvető emberi normák. A felvételnél nem várunk el tőlük - éppen a korszellemet, s a nevelés nehézségeit ismerve - valamiféle nagy vallásosságot. Most, az új év elején, örömmel mondom, jók az első benyomások a kollégistákról. A negyedikeseket már kezdettől mi neveltük, s a hitoktatás mellett folyamatosan részt vesznek a katolikus közéletben is. Úgy gondolom, mindez nyomot hagy a viselkedésükön és az életszemléletükön egyaránt. S örömteli számunkra, amikor a végzettek néhány év múlva kedvesen jönnek vissza, közben férjhez mentek, s hozzák a kisbabájukat, bemutatni.

A noviciátus korábban a szlovák rendtartományban működött, de mára visszahozták a fiatalok nevelését Esztergomba. Luciána nővér tizenkét évig vezette a közösséget, megbízása lejárta után Szlovákiából érkezett, magyar származású nővért választott a nagykáptalan provinciálisnak.

A szatmári nővérek romániai tartományához tartozó negyven-ötven nővér magyar származású, a kárpátaljaiak is nagyrészt magyarok. Itt azonban csak néhányan élnek, ezért ők a szlovák rendtartomány tagjai, amelyben a legmagasabb a fiatalok száma. 1990 után évente tíz-tizenöten öltöztek be, de az ott is jelentkező divathullám után csökkent a szerzetességre jelentkezők száma.

Már a huszadik század elején, 1902-ben kerültek ki szatmári nővérek Amerikába. A kapcsolatot azonban nehezen tudták tartani az anyaközösséggel, ezért előbb-utóbb önállósultak. Azon idős szerzetesnők, akik 1990 után tértek haza, Kínából kerültek az Egyesült Államokba. 1933-ban ugyanis nyolc nővér indult kínai misszióba. Amikor a második világháború után a kommunizmus előretört, menekülniük kellett. Volt, aki Tajvanon telepedett le, mások Amerikába kerültek.

- Milyen gondolatokkal néz a rend jövőjébe?

- Amikor valamely fiatal eltávozik tőlünk, szomorúság tölt el. Igyekszem, de sokszor nehéz megérteni. Most is elment valaki, aki szinte gyerekként került hozzánk a kollégiumba, majd elvégezte a tanítóképző főiskolát. De ha kellünk, Isten küld hivatásokat.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu