Lapáttal Bajorországban

Régi sörrel kínáltak a bencések

Vízen utazni: a folytonos megérkezés és elvágyódás élménye. Amikor a kenulapát belemerít a folyóba, s a hajó elszakad a parttól, kezdetét veszi a nagy kaland: a vándor ettől kezdve másként látja az életet s maga körül a világot - a folyóról addig nem ismert képét mutatja a szárazföld. Elhangzik az utolsó körbetekintés után - minden fölszerelés rendben? - a sóhaj: nos, akkor Isten nevében, indulás! S miközben az utazó a megérkezésre gondol, az esti táborhelyre, egyúttal benne munkál a másnapi továbbhaladás, az elvágyódás élménye is. Átlépett a vízitúrázók világába.

A weltenburgi bencés kolostor

Tizennyolcan vágtunk neki a felfedezőútnak Bajorországban, hogy a Duna mellékfolyóján, az Altmühl vizén végighaladva elérjük a Duna-Majna-Rajna csatornát, s végül a Dunát, hogy majd Regensburgnál kössünk ki, s tegyük partra több száz kilométer megtétele után a hajóinkat. Az Altmühl patakból folyóvá szélesedve kanyarog végig Gunzenhausentől a Dunáig, s nevét megőrzi akkor is, amikor - vagy harmincöt kilométer hosszan - Duna-Majna-Rajna csatornaként ismert. A frank tóvidéken járunk, s utunk során a múlt - a befejezett jelen - mindig velünk van. Már Nagy Károly kísérletet tett arra, hogy mesterséges csatornákkal kösse össze németföld távoli folyóit - a Majnát és a Dunát -, amelyek közül az előbbi északnak siet, a Duna pedig délnek. Az európai vízválasztó vonal táján járunk: ott, ahol eldől, hogy az északi tenger vagy a meleg déli tenger fogadja-e magába a folyókat. Nagy Károly után I. Lajos bajor király a XIX. században építtette meg azt a csatornát, amely az Altmühl völgyét fölhasználva összekötötte a Dunát és a Majnát.

Hajó a csúszdán - német egyszerűséggel és célszerűséggel segítik a vízitúrázást

Nehéz tájékozódni a rengeteg folyamág, duzzasztás között. Több helyütt mesterséges tavakat alakítottak ki fürdésre, vitorlázásra, s a víz energiáját áramtermelésre fogták. A német ember - bocsánat: bajor nép, hiszen a bajor szabad államban járunk - gazdaságosan, ésszerűen gondolkodik. Erről azonnal meggyőződhettünk, amikor Gunzenhausenben, a városi csarnok mellett vízre tettük hajóinkat. Olyan lépcsős csúszdát építettek - s minden átemelő-helyen -, amelyen akár egyedül is könnyedén leereszthető a hajó, s mindezt néhány fagerenda és deszka segítségével alakították ki.

Az eichstätti katolikus egyetem épülete. Korábban püspöki nyaraló volt

A folyó kezdetben mint egy bővizű patak. Lapátunk gyakran beleakad a kavicsos talajba, nézzük, merre visz a sodorvonal, ahol a legmélyebb a víz. Közben pedig gyönyörködünk a környező tájban: az Altmühl völgye természetvédelmi terület, ami abból is nyilvánvaló, hogy itt a madarak - vadkacsák, gémek - nem repülnek el ijedten az ember érkezésekor. Harmóniában lehet élni minden létezővel a természet templomában - mint majd olvassuk a feliratot jó néhány nappal később az Ős-Duna által kialakított tropfensteini cseppkőbarlang bejáratánál.

A Tizenkét apostol nevet viselő sziklasor

Négy átemelés vár ránk az első nap: ilyenkor a hajókat kivesszük a vízből, s a zúgót vagy a törpeerőművet megkerülve helyezzük vissza a folyóra. A nagy európai szárazság miatt sok helyütt úgy kellett áttolni a hajókat a zátonyokon. Pedig a folyó vízszintje - mint a sátorhelyet fenntartó, üzemeltető gazda mondta Bubenheimben - ebben az évszakban sokkal magasabb szokott lenni, s mutatja is a folyópartról udvarába vezető néhány lépcsőfokon a víz helyét.

Prünn festői vára a folyó fölötti sziklán. Itt találták meg a "Prünni-kódex"-et, amely a Niebelung-ének egy részét tartalmazza

Az első napon amolyan Fekete István-os, Tüskevár-as vidéken haladunk. Szinte már várom, hogy mikor tűnik föl Matula bácsi. Szúr a nap, hol van ennek általam ugyan ma is szeretett-vágyott, ám tudom, rontó hatása gyerekkorom nyári napfény-örömétől? A vízitúrázó, ha süt a nap, fölöltözik, ha eső közelít, fürdőnadrágra vetkőzik - a bőrömnél jobb vízhatlan fölszerelést még nem találtak ki, szoktam volt mondani ilyenkor.

Másnap bekanyarodunk a hegyek közé. A partvonalat meredek sziklák szegélyezik. Közülük az egyik legszebb sorlátványt Tizenkét apostol-sziklának nevezték el. Szinte ránk zuhannak a magasból a víz és szél vájta alakzatok, mintha figyelmeztetnének: ember, ismerd föl magad a Kinyilatkoztatás fényében.

A vizet is ismerni kell. A hajózó embert - ha olvasni tudja - továbbengedi, de aki vakságában csak önmagára hagyatkozik, előbb-utóbb megleckézteti: fölborítja. Már messziről látszik a felszíni rajzolatból, hol bukik meg a víz a mélyben meghúzódó köveken, veszélyt jelentve, vagy a kenu átsiklik-e a mélység arca fölött, máskor limányos víz kavarog szemünk előtt. Az első napokban - igazi szépség, még ha akadályoz is a tovahaladásban - gyakorta vízinövények fűszőnyegén siklunk.

Azután elérkezik az első "igazi kaland": köves csúszdán ereszthetjük alá hajóinkat. A helybéliek megnyugtatnak: kopog majd a kenu alja, de a vízáramban nincs kiálló, borulást okozó kő. Talán három méter a vízszintkülönbség, s csúszunk le, örömmel, betartva a szabályt: ilyenkor nem szabad lapáttal beleszúrni a vízbe. Az ugyanis ismeri a maga útját, amelyen elviszi a rajta utazót, mint ahogyan utunk vége felé, a kelheimi duzzasztóműnél a mintegy nyolcméteres szintkülönbséget mesterségesen kialakított betoncsúszdában "egyenlítjük ki". Itt is a legfontosabb szabály: a lapát ugyan készenlétben, de a mintegy száz méter hosszú, két méter széles csúszdában a víz akaratára kell hagyatkozni, ellenkező esetben falnak vágódhatunk.

Láttam hajóst, aki nem bízott a középre visszaforgó, a hajót irányban tartó vízben, s bizony fölborult, és tehetetlen testként sodródott alá. Amikor meghúztam a csúszda előtti kötelet - amelynek parancsára a zsilip alámerült, és meglódult a víz a csúszdán -, arra gondoltam: ilyen lehet a Gondviselés is. Az ember álljon készen, irányítsa középre a hajóját, legyen figyelemmel - azután hagyatkozzon, merjen ráhagyatkozni az áramlatra...

Haladtunk tovább: a táj lenyűgöző. S a nap végére észre sem vesszük, hogy közben negyven kilométert tettünk meg. A víz sodra itt nemigen segített bennünket. Ilyenkor csendesen mosolyog a vízi vándor, ha eszébe jut, hogy a szárazföldiek efféle kérdéseket tesznek föl: - És leereszkedtetek a folyón? Erre nincs válasz. Jöjjön el, s akkor megtudja például, amire addig aligha gondolt, hogy az ember testrészei közül vízitúrán az ülep bírja legnehezebben.

Eichstaett, püspöki város. Walter Mixa főpásztor a következő gondolattal fogad bennünket a Biblia évében: lélegezni a Szentírásból, és megragadni benne a hit gyökereit. Itt alapították az első német szemináriumot, s itt működik 1980 óta a német nyelvterület egyetlen katolikus egyeteme.

A gyönyörű barokk-rokokó óvárost szemléljük, amikor a folyó felől - az imént hajóztuk végig ezt a szakaszt - gyermekek segélykiáltása hallik. Három tíz év körüli diákleány sír-jajong a bérelt ladikban: a hirtelen föltámadt erős szélben képtelenek úrrá lenni a járművön. Egyetlen hely akad, ahol lépcső vezet le a parthoz. A közeli hídról lekiáltunk nekik: jövünk, segítünk! Egy katolikus idősek otthonába rontunk be, a portás nővérnek gyors-kapkodva magyarázzuk: segíteni igyekszünk az épületen át a folyópartra! A nővér szinte fut velünk, s mutatja az utat az Altmühlhöz. A folyóparti rács azonban zárva, átmászunk rajta, igyekszünk megnyugtatni a gyerekeket. Amikor végre kisegítjük őket, egyiküket úgy kell - görcsössége miatt - kirángatni a ladikból. Valamennyiüket átemeljük a magas vaskerítésen, azután feltűnés nélkül továbbállunk, miközben felötlik bennem: lám, ez a Gondviselés! Azért kívántuk meg imént a partmenti sörkertben fölszolgált rádlert (sör és citromlé fele-fele arányú keverékét), hogy észrevegyük a leánykákat.

Arnsberg százhúsz méteres függőleges sziklafalával csodálatra késztet másnap. Majd pedig Ilbling községnél a magam múltra érzékeny természetével "szóba elegyedem" az első bajovár harcossal. Szobra ott áll a vízparton. 1990-ben tárták föl sírját a régészek. Krisztus után 410 körül halhatott meg, huszonöt-harminc éves lehetett, 180 centiméter magas. Germán voltáról a mellette talált fegyverek árulkodtak. A bajovárok germán törzs tagjai, akik a IV. század végén telepedtek le az Altmühl völgyében. S viselték-őrizték két kultúra hatását: a germánt és a későrómait.

Ki tudja már, hányadik átemelésnél tartunk? Az Altmühl közben folyóvá növekedett, végül Tögingnél elértük a Duna-Majna-Rajna csatornát, amely az Altmühl kanyargós bensőségességével szemben méltóságteljes zöld folyam. Nem szélesebb ötven-hatvan méternél, a nagy hajók (itt már vannak!) fölkavarják a négy méter mély vízmeder alját is.

Riedenburg az Altmühl alsó völgyének gyöngyszeme. A Kristálymúzeumban megcsodáljuk a Föld legnagyobb, 7,8 tonna súlyú hegyikristályát, s idézem Hildegard von Bingen szerzetesnővér 1150-ben kövekről írott könyvéből: - Isten a drágakövek erejét és szépségét azért teremtette, mert azt akarta, hogy dicsőségére, dicséretére és az emberek gyógyítására legyenek.

Hetven méter magas sziklafal tetején - a folyó vízszintje fölött kétszáz méterrel - emelkedik a bal parton Prunn vára, a leginkább épségben megmaradt bajor lovagvár. 1575-ben itt fedezték fel a Nibelung-énekek egy részének kéziratát, s a szövegrészletet ezért nevezik Prunni-kódexnek. A kastély termeiből hosszan csodálható a csatorna.

Lapátunk alatt fogynak a kilométerek. A természet - mintha teljességre törekedne - az előző napok hősége után jól eláztat minket. Ha vízre szállsz, vállalnod kell minden próbát - mintha ezt üzenné a gyorsan odébbálló zivatarok után a tizenkét órás eső. Ám ekkor is sátrat kell verni, szárazon aludni, reggel sátrat bontani, szárazon megőrizni az öltözéket - és evezni tovább!

Amikor - kitérőként, de kihagyhatatlan, ha eme földön jár az ember - Weltenburg felé haladunk, ismét kisüt a nap. A Duna-áttörés - a folyó itt a legszűkebb, nyolcvan méter széles és húsz méter mély (a legmélyebb az Al-Dunán, száznegyvenöt méter a Kis-Kazán szorosban) -, hiába láttunk annyi fölénk magasodó sziklát már, mégis lenyűgöző. S mögötte ott a bencések Krisztus után 600 körül alapított kolostora.

Itt működik 1050 óta a világ legrégebbi kolostori sörfőzdéje. A három hagyományos sörfajta a sötét, a világos (amely 2000-ben, a sörfőzés 950. évfordulóján a "születésnapi" jelzőt kapta) és a különleges, amelynek erejét - szemben az előbbi két gyöngével - bizony már megérzi az ember. Közelünkben a fényes barokk templom bejárata. Égi és földi jól megfér egymás mellett.

Szomorúság: nincs több átemelés, nincs több zsilip. Az utolsó harminc kilométert a regensburgi evezősházig már a Dunán tesszük meg. A Dunán, az általam leginkább szeretett, annyiszor összekóborolt vízen. A hajó már az utánfutón, még zuhanyozás, vacsora, azután indulás haza - én még azonban leülök a vízpartra az esti fényben, nézem a folyót (Istenem, megengeded-e még, hogy jövőre újra vízre szálljak?), nézem a Dunát, lopva, mint a titkot leső gyermek, azzal a bölcsességgel: a víz látványa mindig megőriz valamennyit a boldogságból.

Szöveg és kép: Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu