Krakkói jegyzetek

Kávéházi örömhír

Éjjel a zsidó negyed egyik kávéházában olvasok. Fél kettőkor végre feltűnik, hogy egy szál magam vagyok, és legalább húsz perce semmiféle mozgást sem tapasztaltam a helyiségben, az emberi életnek semmiféle nyomát. A pulthoz megyek, s megkérdem a harminc év körüli, tétlenül üldögélő pincérnőt, ugyan meddig tartanak nyitva. Készségesen, rosszallás nélkül feleli, hogy éjjel egyig. Miért nem szólt, hogy már fél órája bezártak? - kérdem. Mire ő: - Nem akartam megzavarni az urat, láttam, hogy elmélyülten olvas... Fizetni akarok és távozni, de nem hagyja, és szabályosan kényszerít, hogy üljek vissza.

Negyedóra elteltével, hogy csillapítsam háborgó lelkiismeretemet, látványosan becsapom a könyvemet, és határozott léptekkel a pulthoz vonulok. Miközben fizetek (kedvességét honorálandó, a szokás ellenére megpróbálok borravalót adni, de nem fogadja el), pironkodva szabadkozom, amiért utolsó vendégnek maradtam. Az nagyon helyes, hogy utolsó! - jelenti ki. Miért? - kérdem meghökkenve. Mosolyogva felel: - Azért, uram, mert írva van, hogy utolsókból lesznek az elsők.

Manapság

Csomagom érkezik: Adam Zagajewski, az egyik legrangosabb lengyel költő küldi meg friss kötetét. Angol nyelvű, újrapapír kiadás, hiszen művei párhuzamosan jelennek meg Lengyelhonban, Franciaországban és Amerikában, méghozzá ott is a legrangosabb irodalmi kiadónál, a New York-i székhelyű Farrar, Straus&Giroux-nál - számára ez már csak így megy... Amúgy minden további méltatásnál többet mond a tény: a szeptember tizenegyedikei tragédiát követően a New Yorker című hetilap egyetlen verset közölt: Zagajewski ópuszát Próbáld megénekelni a sebzett világot címmel, vastag keretben.

Azon melegében olvasni kezdem a művet, amelynek címe: Miszticizmus, kezdőknek. A hátsó borítón, ahogy az már a tengerentúli könyveknél lenni szokott, különféle újságbéli méltatások részletei harsánykodnak. Mindjárt legfelül Adam Kirsch, a The New Republic publicistájának kérdése, szó szerint fordítom: "Egyáltalán: egy költő - egy intelligens, komoly költő - hogyan írhat manapság misztikus verset?"

Ilyen felvilágosultan, ilyen bölcsen gondolkodik ez az amerikai bácsi.

Nemulass

Úrnapja itt piros betűs ünnep, munkaszünettel és itt-ott bezárt kávéházakkal. Csütörtök este zsúfolásig tele a domonkosok temploma. Úrnapja lengyelül Boze Cialo, vagyis Isteni Test, Krisztus Teste - a magyar elnevezés szebb, költőibb, a lengyel viszont pontosabb.

A szentmise után ráérősen sétálgatok. A házak ablakaiban az üvegre celluxozott vatikáni zászlók, pápai címerek, a párkányra állított szentképek, és természetesen a czestochowai Szűzanya, a gyermek Jézust karján tartó Fekete Madonna bekeretezett ikonja. Egy első emeleti, sarkig tárt ablakban, alkalmi függönyöcske előtt csaknem méteres feszület. Korpusza gyönyörű, mélybarna faragás - igen, az ünnepeltet kiállították a párkányra, akár egy dísztribünre, hogy megszemlélhesse a tiszteletére korzózó népet... Ám a legérdekesebb színfoltot száz méterrel arrébb látom: a Dolce Vita Dance Club ablakaiban vatikáni zászlók között Krisztus-portrék buzdítanak a meg-, illetve a betérésre. Rögvest besötétedik, és odabent kitör a tánc, a nemulass... Úrnapja estéjén táncklubba menni: Úri muri.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu