Emléke holtában is élő

Mostanában sokan elzarándokolnak Magyarország egykori hercegprímása, Mindszenty József bíboros esztergomi sírjához, és boldoggá avatásáért imádkoznak. Mint egykori tanítványa, e kis visszaemlékezéssel szeretnék egy szál virágot tenni a sírjára.

Amikor először találkoztam vele - 85 évvel ezelőtt -, még Pehm Józsefnek hívták, és a zalaegerszegi gimnázium hittanára volt. Kedves szokása volt, hogy tanítványait meghívta egy kis beszélgetésre, amelynek során az én otthoni és iskolai személyes problémáim is szóba kerültek. Egy kis zalai faluból érkeztem Zalaegerszegre, ahol egy olyan családnál kaptam szállást, amelynek légkörében a nyugodt tanulás nem volt lehetséges. Hittanárom türelmesen meghallgatott, amint ezt elmondtam neki, de semmiféle megjegyzést nem tett. Néhány nap múlva azonban új szálláshelyen találtam magamat. Barátságos, otthonias légkör, nyíltszívű, jó szándékú emberek vettek körül.

Másik, maradandó emlékem az iskolai élethez kapcsolódik. Amikor gimnáziumi tanulmányaimat megkezdtem, javában zajlottak az első világháború eseményei. A tanári kar tagjai között voltak Erdélyből és Kárpátaljáról érkező tanárok is. Az ifjúsági könyvtár vezetője egy román nevű tanár volt. Tőle kaptam kölcsön Jókai Mór meséskönyvét. Amikor a könyvet visszavittem nem volt hajlandó átvenni azzal, hogy a könyv utolsó lapja hiányzik. Jóhiszemű válaszomat, hogy a könyvet így kaptam, nem vette figyelembe, hazugsággal vádolt, és véleményét egy pofonnal is megtoldotta. Hittanáromnak ezt is elbeszéltem. Most sem fűzött hozzá semmit, de néhány nap múlva kezembe nyomott egy Jókai-mesekönyvet, azt adjam át a könyvtár vezetőjének.

Egy alkalommal szülőfalumba is ellátogatott, én vártam rá a falu kis vasútállomásán. Úton a házunk felé váratlanul azt kérdezte tőlem, szoktam-e segíteni az édesanyámnak. Igennel válaszoltam, bár nagyon meglepett a kérdés. Csak később tudtam meg, milyen fontos szerepet játszott az édesanya az akkor már világszerte ismert magyar bíboros, hercegprímás életében.

Egy kirándulás alkalmával, amikor a várost övező dombokat jártuk, az út mellett egy keresztet pillantottunk meg. A megfeszített Krisztus jelképes alakja függött rajta. Fiatalos lelkesedéssel körülvettük, s amikor hittanárunk utolért bennünket, gyerekes büszkélkedéssel jelentettük ki, hogy elfoglaltuk a keresztet. Enyhe mosoly jelent meg szigorú arcán, és csak ennyit mondott: "Inkább a kereszt foglaljon el titeket".

Hamarosan aztán magasabb beosztást kapott, s megvált iskolánktól. Nem is találkoztunk többé, elkötelezettségről tanúskodó bátor hangját azonban később is hallottam, amikor pásztorleveleivel kíméletlen őszinteséggel ostorozta a kommunista diktatúra törvénytelen visszaéléseit.

Viharos történelmünk során az elmúlt évtizedekben különféle kereszt alakokkal kellett megismerkednünk. Egy nagy sikerű politikai mozgalom az eredeti keresztet darabokra törte, s a kereszt darabjaiból mitikus, babonás, új kereszt alakot állított össze. Egy másik mozgalom nem törte össze a keresztet, de végeit kihegyezve gyilkos nyilak keresztjévé alakította át. Egy harmadik, amely mindent megtett azért, hogy még a kereszt emlékét is kitörölje az emberek lelkéből, a becsületes emberi munka két legfontosabb eszközét, a sarlót és a kalapácsot rakta össze kereszt alakban. Ezek a kereszt alakok kibékíthetetlen ellentétben álltak azzal a kereszttel, amelyhez a hűséget Mindszenty József tanítványai lelkére kötötte. Mind a háromról hiányzott a megfeszített Jézus Krisztus alakja, s mindhárom hívei megszerzett hatalmukat ártatlan emberek pusztítására használták fel.

Jézus Krisztus keresztje viszont sem puszta zászlódísz, sem hatalomra törő erők jelképe nem lehet. A megfeszített Krisztus keresztje olyan életfához hasonlítható, melynek gyökerei az isteni teremtés valóságában jöttek létre, törzse és lombozata pedig a történelem talaján terebélyesedett ki. Ennek a keresztnek az igazságát hirdette és szolgálta példamutató életével Mindszenty József. Választott jelszava, a "Devictus vincit" mutatja, hogy tudatosan vállalta azt az emberi sorsot, amelyre a gondviselés kijelölte. Magányos harcot vívott, s számolt küzdelmének átmeneti kudarcával is. Hitte és tudta, hogy Jézus Krisztus keresztjének igazsága legyőzhetetlen. Boldoggá avatása még várat magára, de azok, akik közelebbről ismerték, hisznek benne, hogy Jézus, akinek itt a földön hűséges szolgája volt, már halála pillanatában befogadta őt boldog választottai közé.

Belső Ferenc

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu