Kristályok tanúsága - avagy a kereszt törvénye

Ritka lehetőség, amikor valaki kristályokat bemutató kiállításon csodálhatja meg a természet remekműveit, amelyek egytől egyig a Teremtőhöz vezetik a hívő-kereső embert. Elég csupán rápillantani a feketén csillanó hematitra vagy az ametiszt fehér lobogású pengéire, hogy biztonságérzet töltsön el. Nem kell fellapozni kövek mitológiáját, Jókai lapjait, melyek kristályok, drágakövek leírását tartalmazzák, s még a középkori s ókori vélekedéseket sem erről vagy arról a jelképleírásról, amely zafír, rubin s mások természetét, hatását magyarázza. Elegendő Goethével s másokkal fontolóra venni a teremtés egységét, amelynek megbontása az utóbbi időkben annyi veszéllyel fenyeget. Ha már Goethe: hányan gondolkodtak el a Szentháromságról írt epigrammájáról: örök nyugalomban a Kozmosz Atyja / Világunkat magába fogadta. / A Fiút tömérdek munka várta, / hisz Megváltónak jött a világra; / amit tanított, szenvedett, / ma is még csodaszámba megy. / Azután a Szentlélek jön itt, / főként pünkösdkor működik. / Hogy honnan és hová libeg, / még senki sem orrontotta meg (...) Ezért álság nélkül a régi / Credót szánk híven megismétli: / Sóvárog bennünk már a Lét / örök Szentháromság - feléd. Egyéni poétikus hitvallás az oszthatatlan Igazság nyomán, és Szent Pál-i filozófia létünk cselekvő értékéről.

Kristályok nyugalmában érezni a biztos rendet, a vezérlő csendet, amelynek kétségtelenül örök képe a nagypénteki golgotai kereszt. Sohasem változtatja meg "szerkezetét", s jelképi magyarázatok nélkül "csak" a Megváltást hirdeti. Mi ez a "csak"? Életfoglalatban a megmentettség, az a keménység, melyet kétezer év óta képtelenség ellágyítani. Szívesen megnézem naponta azt a hematitkeresztecskét vagy két vonallal "rendezett" halat, melyet a kristálykiállításon vettem - szíjra fűzve, nyakpántul. A rávillanó késői napfényben arra utal, hogy szellemi világban, fényben is élhetnek "sötét, vak emberek" - mint Prohászka megjegyzi stájer hegyek közt elmélkedve-kutakodva. Máskor meg arról ír, hogy vizek tükrét nem a víz, hanem "más elem (...), fölvevőbb, szivárgóbb s lüktetőbb alkotja, úgy hívják, hogy lélek". Egyre közelebb kerül ezzel elemhez az elem: kristályhoz-kőhöz a fa. S a lélek mit alkot? Kultúrát, amelynek isteni dimenziója éppen a kereszt két ága, mely ahol összeér: az alázat, bűnbánat pontja; Krisztus erős szeretet-törvénye, hogy az ember istenivé váljék. Oltár a kereszt, róla írja az ókeresztény Prudentius: Bármily erős is az emberi természet köteléke, / s négy felé húz az erő (...), mégis az oltár / szíve felé viszi és tisztán teszi meg fogadalmát. A keresztet - miként kristályokat - nevezhetjük a kultúra néma zenéjének: harmóniát énekelnek, boldogságot, de lélek-törvénnyel csupán Krisztus szenvedésfája az egyes embernek, a társadalomnak és a történelem korszakainak. Elválaszthatatlan fogalmak ezek, s bár korunk ellágyuló érdekembere lemond az áldozathozatalnak még az árnyékáról is, és sikerorientált önteltséggel önmagát választja biztos pontnak, etika nélkül a manipulált politikát, mégis sokakban fölmerül Andre Gide csillagképe - mint hódító hajósoknak az óceánból -, mely ezt kérdezi némán: a mi keresztünk nem ez vagy az a születésünktől fogva testünkbe mért hajlam? Gide az Istennel magányosan viaskodó francia könyveiben - amikor titkot "csal ki az Evangéliumból, ezt mondja: "Istennel a legbiztosabb úgy játszani, hogy aki veszít, az nyer." Jóllehet megfordítja a játékban a szereplők sorrendjét (Babits szerint Isten "játszik" velünk számunkra felfoghatatlan titka által), végkövetkeztetése: csupán a szeretet sugallta lemondás számít. Dosztojevszkijjel vallja: Istent az ember hogy megtalálhassa, jusson el sanyarúságának legvégső fokára. Bámulatos alázatosságú szavak ezek, s az imádság is, melyet így fogalmazott meg önmagának: Istenem, add, hogy ne tartozzam azok közé, akik számítanak. Add, hogy ne legyek a sikeresek közül való. Add, hogy ne soroltassak a boldogok, az elégedettek, a jóllakottak sorába, sem azokéba, akiket megtapsolnak, akiket irigyelnek. Ellentmond ez minden, az emberi természetből fakadó óhajtásnak; nehéz kimondani ennek az imádságnak akár egyetlen szavát. Elemző írótársa - a kristályok, a kereszt tanúságát, törvényét már élet-meggyőződéssel elfogadó - Mauriac ezt fűzi Gide gondolataihoz: Helyénvaló, ha nem akarjuk levetni a ránk rótt terhet; csakhogy meg kell győződnünk arról, hogy kereszt alakú-e. Ne tagadjunk meg semmit sem magunkból - semmit, amiből kialakulhat a kereszt. Mit az okos iparművész, aki aprólékos gonddal csiszolgatja a kristályt, amíg kereszt vagy hal nyakék nem lesz belőle; önmagunkra figyelmeztető szimbólum: fogadd el önmagad, nem te választottad Istent, hanem Ő téged; mit tudsz már magadról, eljutottál-e odáig, hogy a gondolkodást válaszd, vagyis a cselekvést. Vagy még mindig a könnyű sikerek hajszolója vagy, Narcissus, aki a forrás tükre fölé hajolva nem fordítja el könnyes szemmel a fejét?

A kereszt törvényét semmivel sem lehet helyettesíteni. Drága Gyümölcséről írja Francois Varillon:Ő, a teljes egység a másságban, magának a teremtő szeretetnek a megvalósulása. Istenember.

Kristályok közt lánggal sugárzó Drágakő.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu