Mindszenty-emlékhelyek

A tárgyakon túl

A tárgyak történelemmé válhatnak az emlékezés által. Ami addig bútordarab, könyv, használati eszköz volt, egyszeriben elevenné lesz, mintha földúsulna szellem és lélek: pedig csak tárgy. Ám a szemlélő igazából már nem magát a fát vagy a papírt, a kárpitot látja, hanem valami mást, ennél sokkal többet...

Két Mindszenty József-emlékhely hordozza a jelenben a múltat. Azt a múltat, amelyet ma különféleképpen igyekeznek sokan megrajzolni, amikor a bíboros alakja kerül szóba. Az emlékhelyek nem erre tesznek kísérletet. Hallgatnak: a múlt, a történelem - megismerhetetlen. Alkossa meg a szemlélő magában.

Harminc esztendeje, hogy ezen a helyen elkezdtem az engesztelést Magyarországért, de főként az ifjúságért. Hiszen mindig szívügyem volt a gyermekek nevelése - mondja Regőczy István atya, Isten vándora, akit a második világháború vége óta az elhagyott gyermekek nevelőjeként ismernek.

Budán, a Svábhegy kútvölgyi részén, a Galgóczy út és a Kútvölgyi út találkozásánál 1753 óta áll egy kis kápolna. A hagyomány szerint egy csodálatos megmenekülés emlékére építették a Szűzanya tiszteletére. Letekintve onnan az Országház kupolájára látni, amelyen évtizedeken át - mintha csak a magyarság kommunisták által elszenvedett véráldozatára emlékeztetne - vörösen izzó ötágú csillag rettegtetett. Regőczy atya ennek a csillagnak az aláhullásáért imádkozott, hogy a betlehemi legyen ismét az iránymutató. Mindszenty József volt, s maradt ebben példaképe. Sorsuk közösségét mutatja, hogy Regőczy atya 1948 októberének utolsó vasárnapján, Krisztus király ünnepén került be az Andrássy út 60-ba, s szenvedett el ott huszonkilenc napot, majd karácsonykor a bíborosra is az Államvédelmi Hatóság - a Terror Háza - kínzókamrái vártak, harminckilenc napon át. Nem csoda, hogy a Krisztus Mária Alapítvány kápolnája mellett lévő zarándokházban - amely egyszer talán, mint az atya is kívánja, egyházi szempontból is elismert hely lesz - helyezte el mindazokat a bíborosra emlékeztető tárgyakat, amelyeket évtizedek során gyűjtött össze Tóth János korábbi budavári főesperes segítségével.

Nincs belépőjegy, de arra kérem a látogatókat, mondjanak el inkább rövid imát vagy fohászt Mindszenty bíboros boldoggá avatásáért - vezet be az atya, s a zsúfolt, ám mégis bensőséges, hatalmas üvegfelületen át megvilágított teremben segít eligazodni.

A faragott, masszív íróasztal még a zalaegerszegi plébánosé volt, s azt vitte később magával Veszprémbe, első főpásztori helyére, majd a budai prímási palotába. A bíboros letartóztatása után elárverezték, s a BÁV üzletéből került Tóth János apáthoz, az ő "eltanácsolása" után pedig Regőczy atyához. Ez volt a sorsa annak a fekete ülőgarnitúrának és ágynak is, amelyek az amerikai nagykövetségen alkották Mindszenty József lakásának berendezését.

Kérdem, hogyan lehetett a BÁV-üzletekben mindezek nyomára akadni, mire Regőczy atya mosolyogva mondja: - Értesítést kaptam, ha ilyen tárgy került be. Jól meg volt szervezve.

Nekem pedig az jut eszembe: lám, a diktatúra, még a legvadabb is, mennyire tehetetlen az ember meggyőződésével szemben. A diktatúra akkor működik tökéletesen, ha minden embert megöl. Ezzel azonban el is veszíti önmaga lényegét. Ez a diktatúra abszurditása.

Ott áll a kis csengő, amelylyel az amerikai követségen jelezte a személyzetnek, ha netán valamilyen kívánsága volt. És az egyik breviáriuma, s a térdeplő, amelyet ugyancsak a követségen használt. Ezen imádkozott, átszellemült arccal, nem a maga, hanem a magyar nemzet szabadságáért - magyarázza Regőczy atya, s a másik emlékhely, az esztergomi látványa jelenik meg előttem: a Mindszenty Alapítvány időszakos kiállításának - amely remélhetőleg állandó kiállítássá válik - kísérőfilmjében a visszatérő képsor, amely közelről mutatja a bíboros arcát: a küldetéstudatához megtörtségében is hű prímást. Kár, hogy a történelemben esetleg nem kellőképpen tájékozott látogatók, főként a fiatalabb nemzedékek - akiket a kommunizmus "a múltat végképp eltörölni" induló-indulata után a liberálkapitalizmus konzum-mérgezésével csábítanak arra, hogy a múltat értéktelen kacatnak tekintsék, s ne ismerjék - nem kapnak elégséges magyarázó tájékoztatást a látottakról. A filmben hosszan feltűnő arcról akkor készülhetett a fölvétel, amikor a bíboros a feje fölött egyházpolitikai szempontok alapján meghozott döntés értelmében 1971-ben elhagyta Magyarországot.

A gépkocsi hátsó ülésén helyet foglaló prímás arca mögött a szélvédőn keresztül tekintve csak sejteni lehet, hogy még magyar földön készült a felvétel, utána pedig az utak szélességéből, az elhaladó autók márkájából lehet következtetni, hogy már Ausztriában járnak, a halálig tartó száműzetés kezdetén... S közben mindvégig Mindszenty József néz szembe velünk. Ha valaki semmit nem tud sem róla, sem a múltról, erről az arcról mindent leolvashat...

Az esztergomi emlékhelyen, az egykori szeminárium épületében, a bazilika mellett látható a reverenda, amelyet a Markó utcai bírósági "tárgyalás" során viselt a bíboros, s itt is imakönyvei, misekönyvek, egyéb liturgikus tárgyak, családi fényképek, dokumentumok bukkannak elő a megvilágított tárlókból, s az ágy, amely a bécsi Pázmáneumban szolgált neki pihenőhelyül.

A tárgyakban ott a lélek, jelenünkben a múlt. S a zarándok elcsendesedve távozik mindkét helyről... mintha ismét megértett volna valamit önmagából.

Elmer István

Fotó: Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu