Illés Sándor

Új honfoglalás

Már hónapok óta nem jártam a Városligetben. Betegségem miatt. De álmomban gyakran leosonok az évszázados fák közé, felkeresem régi padom, és hunyott szemmel ücsörgök rajta. Megesik, hogy találkozom közben a régi ismerősökkel, nevén szólítom a kutyákat, hogy ezek után frissen és reménykedve ébredjek az ágyamban.

Képzeletben is leosonok olykor a botomra támaszkodva, a lejáró lépcsőjének korlátjába kapaszkodva. Alig hetven lépés a sarok, innen száz a ligeti bejáró. Ruganyosan lépkedek, a sarokig senkivel sem találkozom, ott hoz össze a véletlen a házbéli szomszédasszonnyal, a sarki boltba járt bevásárolni, hozta a tejet és a kenyeret.

Azt mondta nekem, hogy remek színben vagyok, ki hitte volna! Tudom, hogy hazugság, de örülök neki, és még arra is futja az erőmből, hogy meggyorsítsam lépteim. Aztán a trolimegállóban lezökkenek egy padra. Innen már csak kétszáz méter a játszótér. De mit látok?

A Dózsa György út felől pont akkor érkezik az idős asszony a kutyájával. Az ölében hozza. Alig tud járni a tacskó, de azért örvendezve rámutat. Ismer ő is. Megsimogatom a fejét. Hálás. Otthon, amikor a vackán fekszik, ő is arról álmodik nyilván, hogy találkozik velem.

Nem tudom, merjek-e továbbmenni - ez az első utam a gyógyulást követően képzeletemben - hunyott szemmel ízlelgetem a lehetőségeket. Magam köré képzelem a Városliget ölelő karját, a fák ismerőseim mind, noszogatnak, bátorítanak, ez az az annyira várt nagyszerű pillanat hát, amikor újra elindulok. Ligeti honfoglalásra. Felejthetetlen marad számomra majd ez a pillanat, amire olyan türelmetlenül vártam lázas napjaimban. Bevallom, csodára is várva. Hogy nesztelenül bejön majd a szobámba valaki, a homlokomra teszi a tenyerét, és azt mondja: "Kelj fel és járj!" De hiába fáradt el a nyelvem az imában, senki nem jött, a barátaim is elfeledkeztek rólam. De most, lám, mégis megyek, mintha valóban járnék, görcsösen szorítom a botot a markomban, és megyek, intek az öregasszonynak és a kutyának, és folytatom az utam. A következőt pedig araszolva.

Forgolódom közben: hol késik a két-kutyás magas ember, aki füttyeivel szokta irányítani az állatait, meg az a fekete hajú nő, aki mindig rám mosolyog. Úristen, hogy is hívják? Pedig tudtam a nevét. A Hernád utcában lakott. Neki nem volt kutyája, de azért mindennap hozott egy kis dobozkában ételmaradékot a városligeti ebeknek. Egy kis finomság! Várják is, már messziről megismerik, és elébe szaladnak.

A lombok közül tisztán látom magam előtt a régi törzshelyemet, a kopott padot. Hárman ülnek most rajta. Lehet, hogy maguk mellé sem engednek. Nem ismernek már rám. Megkérdik, ki vagyok és honnan jövök? Kockázatos, de azért rászánom magam: elindulok!

Egy pillanatig toporgok, mert közben a lábam elé néztem, s két siető hangyát vettem észre. Amióta Fekete Lajos versét olvastam diákkoromban, kikerülöm a földön futkározó bogarakat. Még mindig őrzöm emlékezetemben a vers néhány sorát: "Hangyák jönnek mostan, amiket egykor eltapostam: a mi életünk csak egy kis hangya-élet, bocsásd meg, hogy utunk utadra tévedt..."

Most lépek. Meginog a bot a kezemben, aztán megroggyanok, de már ott is a pad előttem. Farkasszemet nézek a három bitorlóval.

Egyikük ősz, az élettől meggyötört ember, piszkos, kockás ingben, azelőtt sosem láttam a Városligetben. Idegen. Meredten tekint rám, én se vagyok számára ismerős. Talán ellenségem is. A mellette üldögélő alacsony embert, aki fújja a füstöt maga elé, nem láttam még. A harmadikat jól ismerem. Ő az "okarinás legény". Így hívtuk, mert olykor elővette hangszerét, és meg-megfújta. Régen, nekem már elmesélte, lakodalmakon is muzsikált. Nem pénzért, csak kedvtelésből és kosztért. Jutott neki is egy tányér birkapaprikás. Meg egy szelet torta.

Ő megismert. Nézett rám szelíden nagy, kék szemével, aztán intett. Hogy leülhetek. Elférünk négyen is a padon. Ő tudta, hogy jussom van erre. Befogadtak. S én azzal a boldog reménnyel ültem le közéjük: milyen boldogság lesz, ha egyszer majd el tudok menni egész a Hősök teréig...

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu