Ifj. Zlinszky János:

Róma és Johannesburg: ég és föld?

A békesség szellemében gyűltünk ma össze, valamennyi emberi lény javára és a teremtés védelmére. A harmadik évezred küszöbén mindannyian szomorúan látjuk az erőszak, az éhezés, a szegénység és betegségek okozta rengeteg emberi szenvedést. Az emberiséget és az egész teremtést az alapvető természeti erőforrások: a víz, a levegő és a talaj pusztulásából fakadó szenvedés sújtja, mindez pedig egy olyan gazdasági és technológiai fejlődés eredménye, amely nem ismerte fel és nem veszi figyelembe önnön korlátait. Ezek a sorok akár a Johannesburgban minap befejeződött Fenntartható Fejlődés Világkonferenciát is eszünkbe juttathatnák, pedig az idézet nem onnan való, hanem II. János Pál pápa és I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka júniusban kiadott közös nyilatkozatából (Velencei nyilatkozat a környezeti etikáról). Az egyházak és a kormányok megkülönböztetett figyelmének tárgya azonban közös: a magunk, gyermekeink és unokáink sorsa, a természet gazdagsága, a Földünk épsége és szépsége felett érzett aggodalom, ami nagyon is indokolt. A gazdagok és szegények, fejlettek és fejlődő országok közt egyre mélyülő szakadék húzódik, s ez súlyos veszély a világ jóléte, biztonsága és stabilitása számára. Környezetünk világszerte szenved. A sokszínű élővilág pusztul, a halak elfogynak a vizekből, egyre több termékeny táj válik sivataggá, az éghajlatváltozás káros hatásai immár tagadhatatlanok, egyre gyakoribbak és súlyosabbak a természeti csapások, a levegő és a vizek szennyezése milliókat foszt meg az emberhez méltó élet feltételeitől. A globalizáció tovább súlyosbítja ezeket a nehézségeket, a fejlődő országokra különleges nehézségeket hárítva. Ha nem hozunk gyökeres, kedvező fordulatot a világ szegényeinek életébe, akkor el fog veszni a demokráciákba vetett bizalmuk, hiszen az erről szóló szavak értek többet, mint "zengő érc és pengő cimbalom". Az ENSZ johannesburgi világkonferenciájának zárónyilatkozata - ahonnan e sorokat fordítottuk - a cselekvő szeretetért kiált!

A szeretet hiánya erkölcsi probléma, amely mögött a "De ki az én felebarátom?" álszent, farizeusi kérdés húzódik meg. A válasz ma is csak a jézusi: mindenki, akinek bajáról, kiszolgáltatottságáról tudomást szerzek, kell, hogy számíthasson az önzetlenségemre, áldozatkészségemre, időmre, pénzemre - végső soron a szeretetemre. Valóban, amint arra a pápa már 1990-ben (a riói Környezet és Fejlődés ENSZ-konferencia előtt két évvel) figyelmeztetett, az ökológiai válság tünet, a világ súlyos erkölcsi válságának tünete.

A jelen társadalmi és környezeti válságot szemlélve rá kell jönnünk, hogy eláruljuk isteni küldetésünket: azt, hogy sáfárként együtt munkálkodjunk Istennel szentségben és bölcsességgel a teremtés megóvásában. Bűnbánatra van szükség, és arra, hogy megpróbáljuk megújítani azt, ahogyan magunkra, egymásra és a minket körülvevő világra tekintünk, a teremtés isteni nézőpontjának szemszögéből. A probléma látszólag gazdasági és technológiai, de megoldást - e területeken is - csak akkor találhatunk, ha mélységes változás megy végbe szívünkben, amely elvezethet bennünket életformánk megváltoztatásához, valamint fogyasztásunk és termelésünk fenntarthatatlan formáinak átalakításához. ...Isten nem hagyta el a világot. Az Ő akarata az, hogy terve és annak megvalósulásába vetett reményünk a teremtés eredeti harmóniájának helyreállításán való közös munka által valósuljon meg. Napjainkban szemtanúi lehetünk a környezettudatosság erősödésének, amelyet bátorítani kell, hogy gyakorlati programokhoz és kezdeményezésekhez vezessen. ...Minden kereszténynek és valamennyi hívőnek kiemelkedő szerepe van az erkölcsi értékek kinyilvánításában és az emberek környezeti tudatosságra való nevelésében, amelyért önmagunk, mások és az egész teremtés előtt felelősek vagyunk - így a pápa és a pátriárka a Velencei nyilatkozatban.

Nem elég embereket meghallgatni, betegeket látogatni, gyermekeket tanítani, szegényeknek segíteni, imádkozni, a tízparancsolatot megtartani, még a zöldek élcsapata is mi legyünk? - kérdezhetné sok keresztény. A válasz: igen! Mindent, a környezeti válságot is, Krisztus által kell és lehet megoldani, s nélküle ez lehetetlen! Az "ökológiai megtérés", amit a pápa Lengyelországban sürgetett, csak Krisztussal lehetséges. A sokszor kicsinek, hiábavalónak, elsikkadónak tűnő személyes környezetvédelmi hozzájárulásaink - üveget visszaváltani, kutyapiszkot nem otthagyni, villamossal-vonattal utazni, hazai terméket vásárolni, és ezer más, szokásainkat érintő változtatás - mind olyan "erőtlenségek", amelyekben Krisztus ereje majd megnyilvánul.

Hinnünk kell az egyháznak, amikor rámutat az idők jeleire, s el kell hinnünk, hogy a szerepünk olyan, mint a hegyen épült városé. Reményünk - ismét a Szentatya szavaival - hogy "nincs túl késő, Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van. Egyetlen emberöltő elég, hogy Földünket gyermekeink jövője felé fordítsuk." De a szeretet parancsa nem kevesebbet követel tőlünk, az iparosodott, gazdagabb világ keresztényeitől, mint hogy veszítsük el életünket a legkisebbekben rejtőző Krisztusért. El kell hagynunk, önként, a Teremtő iránti szeretetből, engedelmességből mindazt az életmódot, gazdasági berendezkedést, amely "egyre távolít minket Istennek a teremtésre vonatkozó terveitől és mindattól, ami egy egészséges bolygó és az emberek egészséges közössége számára elengedhetetlen. Új felfogás és új kultúra szükséges."

Róma és Konstantinápoly szólottak. Bölcsesség! Figyelmezzünk!

(A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu