|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Mindszenty bíborosra emlékeztek Rómában Mindszenty József bíboros születésének 110. évfordulója alkalmából a Pápai Magyar Intézet és a Rómában élő magyar hívek közösségének a szervezésében május 11-én szentmisét tartottak Rómában, a Santo Stefano Rotondo-bazilikában. A koncelebrált szentmisét Edmund Casimir Szoka bíboros, Vatikán Állam kormányzóságának elnöke vezette. A szentmisén részt vett Giovanni Battista Re bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa is, a diplomáciai testület számos képviselőjével együtt. A Magyar Köztársaság részéről jelen volt Tar Pál szentszéki, valamint Győri Enikő olaszországi nagykövet. A szentmise elején Gerwin Komma SJ, a Collegium Germanicum et Hungaricum rektora mint házigazda köszöntötte a vendégeket, majd Németh László, a PMI rektora felolvasta Paskai László bíboros levelét, amelyben a magyar prímás köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a boldoggá avatásáért fáradoznak, hangsúlyozva, hogy Mindszenty József tanúságtétele nemcsak a magyar egyházé, hanem az egész világegyházé is. Szoka bíboros homíliájában Mindszenty Józsefről mint Krisztus és evangéliuma hősies tanúságtevőjéről beszélt, majd idézte II. János Pál pápa egyik imáját: "Esztergom rendíthetetlen bíboros érseke magasztos erények példáját adta a katolikus világnak. Egy nagy lelkipásztor méltóságával hordozta a fejére helyezett töviskoronát: olyan magasztos egyházi személy emlékét hagyta így ránk, aki hosszú éveken át tudott imádkozni és szenvedni népéért." (NL/VR/MK) Fotó: Bókay
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|