Hit, anyanyelv és nemzeti kultúra összetartozik

Lihegve és imádkozva Csíksomlyón

"Somlyó hegye addig áll, ameddig a zarándokok jönnek." Ezekkel a szavakkal kezdte Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a négyszázharmincötödik pünkösdi szentmisét Csíksomlyón, ahol 1567 óta minden évben összegyűlnek a hívő emberek, hogy Mária segítségét kérve imádkozzanak Istenhez. Szent István kora óta negyvenkét nemzet ajánlotta föl országát Máriának.

Nemcsak a Kárpát-medencében, de Európa-szerte sincs még egy olyan esemény, amelyre ennyien gyülekeznének össze: nincs olyan látványosság, nincs olyan ideológia, amely újra és újra - agitálás nélkül - ekkora tömeghatású lenne. A bukaresti rádió háromszázezerre tette a Kissomlyó- és a Nagysomlyó- hegy közötti nyeregben öszszegyülekezett imádkozókat. Bizonyára többen vannak, az évek során szerzett látványtapasztalatom ezt mondatja, de ugyanakkor el is hallgatok: jó látni a sokadalmat, ám Csíksomlyón nem a szám a fontos. Mint ahogyan másutt sem: a lélek, a hit ugyanis másféle mértékrendszer szerint fogadja be, határozza meg a világot.

Fölfelé a Jézus-hágón

Amikor körbetekintek a magaslatról, ahonnan belátni szinte az egész közép-csiki medencét, pap barátom szavai jutnak eszembe. Temploma csöndjében mondotta, amikor kérdeztem, vasárnaponként mennyire telnek meg a padok: "Hallottam már olyanféle okfejtést, hogy miért nem vagyunk korszerűbbek, miért nem beszélünk arról, amit az emberek hallani szeretnének, s akkor bizonyára többen látogatnák a szentmisét. Nem lehetek korszerű - folytatta a lelkipásztor -, ha a korszerűség divatok és ideológiák kiszolgálását, vagy azoknak való behódolást jelent. Én az örök korszerűséget követem és hirdetem, ha netán egyetlen ember hallgatja, akkor is."

Szabadon immár tizenharmadik alkalommal indultak meg a keresztalják Al- és Fel-Csíkból, a Gyergyói-medencéből, Háromszékből, Udvarhely felől, a Gyimesi-szorosból és Moldvából: autók, autóbuszok, repülőgépek Debrecenből és Budapestről, Németországból és Peruból, Argentínából és Ausztráliából, hogy a pünkösdvasárnap előtti szombaton ott legyenek a hívők a hegyen.

A labarum jelzi a sokadalomban a vonuló papságot

Mi hív, mi vonz a hosszú útra? Miért a tömeg fegyelmezett, elcsöndesülő közeledte? Miért az imádság egyszerű, tiszta hangja? Miért a kereszt alakban rázott pünkösdi csengettyű messzehangzása? Honnét a szellemi-lelki egység a talán még írni-olvasni sem tudó csángó parasztaszszony és a magas tudományos fokozattal bíró kutató vagy másféle értelmiségi között? Miért, hogy egyként mondják a Mária-imádságot, s a lélek fényessége ül az arcukon?

A csíksomlyói hegy - mondja a Szent István ferences provincia elöljárója - Istentől kiválasztott szent hely. S a ferencesek ezzel az alázattal fogadják - nemcsak pünkösdkor - a zarándokokat. A hegyi szentmisét megelőző napon Csíksomlyó főutcáján szóba elegyedtem egy házaspárral. A világ távoli sarkából, nem európai nyelvterületről érkeztek, a keresztény kultúrától különböző civilizációból, ezért természetesnek vettem, hogy megkérdezzem: mi hozta őket ide? Hiszen bevallásuk szerint saját vallásukat sem követik. Mire a férj a következőket válaszolta: - Nem vagyunk vallásosak, de mi is hiszünk. Azért jöttünk, mert hallottunk Csíksomlyóról, s kíváncsiak vagyunk: meg szeretnénk érteni belőle valamit. - Értő csöndességet kívántam nekik, s kívántam magamnak is, hogy értsem, s jól értsem az idei zarándoklat jelmondatát, amely az efezusiakhoz írott levélben olvasható: "Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet."

Kígyóznak föl a sorok a hegyre. Honnan az erő a hetvenéves asszonyokban, honnan a férfiakban, s a fegyelem a gyermekekben, amint kapaszkodnak fölfelé a meredeken, lihegve és imádkozva?

Szemközt a Hargita tetején még parányi hófolt virít, az égre fátyolfelhő borul, mintha védeni akarná az embersokaságot a túlságos melegtől. "A Krisztus igazsága nélküli társadalomban minden viszonylagossá válik... - halljuk a szentbeszédben, azután azt is: "A szalonokban tűnt el az élet... s a kunyhókban maradt meg."

A lélek szalonjai habzó ideológiáktól csordulnak túl. Valamikor a tizennyolcadik század vége óta éljük azt a "civilizációt", amely gondolkodása, s ezáltal a világ középpontjába önmagát, önmaga idealizált, abszolutizált változatát helyezte. Azóta ezt akarja elérni, mint végső célt, totalitást: az abszolút embert. S mert nem sikerül, újabb és újabb - őrjítő és félelmes - ideológiai kísérleteket tesz ennek érdekében: bolsevizmus, nácizmus, liberalizmus...

Mennyi-mennyi elkeseredett próbálkozás politikai és pénzhatalommal. S mert Isten az abszolút ember útjában áll, hát száműzni kell őt. Nem létezővé kaszabolni a francia forradalomban papok és szerzetesek ezreinek lemészárolásával, egyházüldözéssel a mondott ideológiák nevében - azután ma már, merthogy rá kellett ébredniük, Istent erőszakkal nem lehetett megölni, a posztateista világ reakciója szerint elhallgatni igyekeznek: a látható világon túli valóság már nem is érdekes, fölösleges foglalkozni vele.

"A kunyhókban maradt meg az élet." S ez a kunyhó a közös kötelék: a lélek alázata. Ezért nem bámul rá senki azokra az arcokra, amelyeket eddig csak a televízió képernyőjéről vagy színes magazinok lapjairól ismert. Elcsöndesülő lélek a politikus, a színész és minden másféle közszereplő. Összesimulnak a sokasággal a Mária-szoborhoz vezető sorban.

A távollévő - szalonvilágú - gondolhatná: miféle babona vagy fétis, hogy a nagymama kezében szorongatja unokája kiskabátját, ingét, hogy odaértesse Mária lábához, s miféle megtévedése az úgynevezett értelmiséginek, aki tenyerét helyezi a szobor talapzatára?

Krisztus igazsága...- ezt vajon értik-e? Értik-e, akik nem a szellem nyitottságával és a lélek befogadásával közelítenek? Értik-e a Jézus Krisztus-i jelenséget? A "fölvilágosult értelem" aligha tud mit kezdeni vele, hiszen tudását a hasonlóságra alapozza, törvényekbe illeszti, amely törvények kereteit és érvényességét maga - magának - határozta meg. Ami egyszeri az ember számára fölfogható világban, azt nem tudja elhelyezni ebben a rendszerben - nem tud mit kezdeni vele. Elbizonytalanodik tőle, fél. Ezért Jézus Krisztus az ő szemében vagy hamis mese, vagy nem törődik vele. Ily módon igyekszik a modern lélek megszabadulni szorongásától.

Csíksomlyón nem ül szorongás az arcokon. Pedig életgyötrelemből mindenkinek kijut. Az oltár mellett a segítségkérő sorok könyvnyi gyülekezete: Szűzanya segíts, Mária segíts... A hívő ember nem abban különbözik a hitetlentől, hogy neki "bérelt megoldása" van az egyes élethelyzetekben. A különbség az: miként válaszol rájuk.

"És Attila térjen vissza az igazi csaláthoz és mamájék ne veszekedjenek. Köszönöm." - Ki tudja, székelymagyar kéz, csángó, anyaországi vagy máshonnan jött magyar betűkönyörgése ez, rossz helyesírással, de a ráhagyatkozás bizonyosságával: bizalommal. Aki körülnéz a világban - tudományos katedráról, vagy kapálás közben a kukoricaföldön - képtelen nem belátni és nem hinni Isten létét. Ez az értelmiségi magatartás, ez a meggyőződés sorolja egymás mellé az iskolázottat és kevésbé iskolázottat.

Leülök a szentély szélén, s olvasom a drámai, máskor mosolyra fakasztó magánimádságokat.

"Drága Jó Istenem! Segíts meg bennünket, hogy a családban a súlyos betegségben szenvedő testvérünk csodálatos módon gyógyuljon meg."

"Segítsd meg kicsi lányomat, Emőkét, az egész családomat. Ad vissza a férjemet, a kislányomnak az apját, hogy újra egy család legyünk."

"Drága Szűzanyam kérlek segíts, hogy tudjak felejteni."

"Segíts a szüleimnek, hogy a lakás legyen az övéjük, tudják ki fizetni."

Drága Szüzanyám, segíts, hogy épségben jussunk haza Magyarországra."

"Drága Jó Szűz Máriám segíts meg minket, hogy bajmentesen járjuk meg az utat és hogy nyerjünk a versenyen."

"Drága jó Szűz Anyám kérlek légy a drága gyermekem mellett akit most operálnak és segítsd meg továbra is."

"Drága Jó Szűz anyám nagyon kérlek segítsd meg a férjemet, hogy szabaduljon ki." (A név ismerős - azon férfiak egyikének felesége rótta e sorokat, akit az 1989-es romániai puccs után - bizonyítás nélkül - ítéltek el a népharagban való részvétel miatt.)

"Drága Szűzanyám! Segítsd meg édesanyámat, adj neki szerencsés utat. Segíts meg engem, hogy a vizsgám sikerüljön és míg kell menjek lakodalomba kerüljön egy barátom, akit én is szeretek, és aki szeret engemet is. Segíts meg a munka helyemen, segíts meg, hogy legyenek szerencsés útjaim, segíts, hogy Lacival béküljek ki és legyen ő a barátom, ha lehet, de ha nem, akoris legyen ő a legjobb haverom, segits meg othon és hogy ezt a lakást tudjam megvenni és ne legyen több cirkusz abba a lakásba."

Imádkoznak, nézik a Szentlelket

"Doame Isus Hristos."

"Kérlek segíts, hogy sikeresen megírjam a román és a matematika dolgozatomat. Köszönöm, hogy segítettél sikeresen megírni a magyar dolgozatomat. A román dolgozatot ma írjuk, 13 - 15-ig, kérlek, segíts. A matematikát jövő héten írjuk, kérlek, abban is segíts."

S azután néhány lappal odébb a legfrissebb beírás:

"Legyen meg a te akaratod."

Hit, anyanyelv, nemzeti kultúra összetartoznak - mondja a szentmise kezdetén Jakubinyi György érsek, s szemközt a Nagysomlyó tetején, a kilátó ormán, piros-fehér-zöld zászlót lenget a szél. Nem mások ellenében, mint ahogyan a felirat sem tüntetés egyik-másik trikón: "Nem turista vagyok, hanem magyar".

A meggyőződés sorolja egymás mellé az iskolázottat és kevésbé iskolázottat

A csángó asszonyok és férfiak hajnalban fölfelé kapaszkodnak a Jézus-hágón, a meredek kálvárián. Imádkoznak, mennek Szentlelket nézni. Pünkösdvasárnap a szülei is kimentek a közeli magas hegyre, mondja a klézsei asszony, s onnan nézték a napfölkeltét, hogy az első sugarak fényénél megpillanthassák lebegő madáralakban a Szentlelket. "Most se sikerült meglátnom" - pironkodik az asszony, mert az ősöktől örökölt hagyomány szerint valamilyen meg nem bánt bűn homályosítja el ilyenkor a látást. Az ő hit-kultúrájukban helyénvaló, természetes ez a napnézés.

Szabadon immár tizenharmadik alkalommal indultak meg a keresztalják

Sokan vannak azonban "újkori" várakozók. Akik - talán, mert a maguk kultúrája szerint még nem találtak rá önazonos hitélményükre - valamiféle "titkot" szeretnének meglesni. Mások fényképeznek, hátha a fölvételen megpillanthatnak valamit... egyszer talán fölismerik, hogy önmagukban kell rátalálniuk a fölismerésre.

Azután elnéptelenedik a hegy. Leheveredem a fűbe, könnyű lélekkel, élet és halál derekán. Az ottlét egyértelműségével.

Hogyan is hangzott el? "Somlyó hegye addig áll, ameddig a zarándokok jönnek." Addig van élet, ameddig a hit eleven.

Elmer István

Fotók: Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu