Élet és liturgia

Mindvégig a hit útján

Pünkösd vasárnapjával befejeződött a hamvazószerdától kezdődő húsvéti idő. Ebben a három hónapban célunk volt bemutatni a katekumenátus intézményének múltját és jelen feladatait. Bár az első lépéseket mindenki maga teszi meg a hit útján, de a továbbiakban elképzelhetetlen a hívő közösséggel való találkozása. Nemcsak imádsággal, hanem az egyes állomásoknál részvételükkel is segítették a beavatásra készülőket.

Amikor pedig húsvét vigíliáján megtörtént a beavatás szentségeinek felvétele, a hívő közösség megkülönböztetett figyelemmel kísérte továbbra is az útjukat. Az ősegyházban maguk a püspökök foglalkoztak velük, hogy még jobban elmélyüljenek a hit igazságaiban, aztán egy idő után bekapcsolódtak teljes joggal és felelősséggel a közösség életébe. A felületes szemlélőnek úgy tűnhet, hogy mindez csak alkalmi esemény. Azonban ha jobban megnézzük, ez egy út kezdete, amely folytatódik egész életünk folyamán. Életünk állomásai ezen az úton a szentségek, amelyek azt jelentik, hogy mindnyájan külön-külön járjuk a hit útját, de mindig az egyház közösségében. Túl a beavatás szentségein - gyarlóságaink mindig elő-előtörnek, megérezzük bűnös voltunkat, ezért keresnünk kell a kiengesztelődést. Noha ez egyénileg történik, az egyház jelen van imádságával és értünk való könyörgésével. Utunknak egyik, rendszeresen visszatérő megállója a bűnbocsánat szentsége. II. János Pál pápa a közelmúltban adta ki a Misericordia Dei kezdetű levelét a bűnbánat szentségéről. A legjelentősebbnek e szentségben való személyes találkozást tartja: a bűnös ember, felismerve a maga gyengeségét, találkozik Istennel, aki irgalmasságával segíti, és a megtorpant embert tovább irányítja a hit útján.

A küldetés szentségei - egyházi rend, házasság - az úton járót a közösség jobb és tökéletesebb szolgálata felé irányítják. Az új életállapot új feladatokat jelent: az egyénitől sokkal inkább egy meghatározott közösségi feladat felé kell fordulni, és azt kell szolgálni.

A teológiát, a lelki élet alapjait tanuló kispapnak egyre inkább a hívek szolgálatára irányul a figyelme. Megérzi különleges feladatát, észreveszi, hogy más szemmel nézi még hívő közössége is, ahonnan származik. De azt is észreveszi, hogy egyre többet várnak el tőle. Így telnek el az évek a papi szolgálatra való készülésben, amíg csak el nem érkezik a szentelés pillanata. Folytatja az életét abban az irányban, amerre a küldetése állította: az egyház szolgálata a hívek közösségében.

Hányszor lehetünk tanúi a családalapításra való készülésnek. A fiatalok szimpatizálnak egymással, majd lelkükben felgyullad a szerelem csodálatos ereje, amely egyre inkább egymáshoz láncolja őket. A közös tervezés, a készülés, egymás elfogadása az esküvőn kimondott kölcsönös "igen" szavakkal pecsételődik meg. Az ő közös útjuk a családi otthonban teljesedik ki: egymás és gyermekeik szeretetében.

Az idő múlása hozzátartozik a mi teremtményi létünkhöz. A betegség, az emberi nyomorúság nehézzé teheti mindnyájunk életét. Sokan a hit válságát élik meg, mondván: miért érdemeltem ezt meg? Milyen sokféleképpen szokták ezt értelmezni. Van, aki az előbb említett módon számon kéri Istent, de hányan és hányan vannak, akik még inkább Istenbe kapaszkodnak. Krisztus vigasztalása a betegek kenetében olyan erőforrás, amely a legnehezebb napokon segíti túl a keresztény embert. Hányan érzik meg ilyenkor igazán, hogy valódi hazánk a mennyben van.

Valamennyien a hit útján járunk, sok lendületet és erőt kapunk. Ez tart életünk végéig - az egyház közösségében. Az út vége: találkozás azzal a Krisztussal, akinek egész életünkben hittünk. Az egyik világhírű bencés tanárom mondta, amikor ötvenéves szerzetesi jubileuma alkalmából a világ minden tájáról köszöntötték: "Akkor húzzátok meg a harangokat, énekeljetek Te Deumot, amikor elmentem ebből a világból. Akkor befejeztem a hit útját, és boldogan, szemtől szemben állok Krisztussal, akiben mindig hittem!"

Verbényi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu