A móri példa

Karácsonyi számunkban ezzel a címmel írtam Mórról, az ottani példásan gazdag hitéletről. Egyebek közt arról is, hogy mennybemenetel ünnepén a hívek minden évben elzarándokolnak Celldömölkre. Sáskajárás pusztította egyszer a móri határt, s azóta látogatják rendszeresen a móri hívek a celli Madonnát. Egykor gyalog, újabban buszokkal, a fiatalok kerékpárral. Az idei fogadalmi zarándoklatuk sem maradt el, pedig három nappal korábban, a minden képzeletet felülmúló brutalitással elkövetett bankrablás valósággal megbénította a település életét.

Mégis útnak indultak, többen, mint a korábbi években. Talán, hogy ezért a szörnyű csapásért is engeszteljenek. A zarándoklat első stációja a bank előtt spontán kialakult kegyeleti hely volt, ahol a véres csütörtök óta állandóan mécsesek égnek, az emberek virágot hoznak és imádkoznak.

A várost lesújtotta a tragédia. A zarándoklatot követő napon városi gyásznapot hirdettek. Természetesen zsúfolásig megtelt a templom. Aztán minden napra jutott egy temetés. Száraz László plébános az áldozatok közül három katolikus hívőt kísért utolsó útjára, köztük volt a város polgármesterének hitvese, aki a bankfiók vezetője volt.

A móri kapucinus rendház szerzetese, Pintér Alajos Máriabesnyőn éppen lelkigyakorlaton vett részt, és a rádióból értesült a borzalmakról. Mikor visszatért, bekapcsolódott a rendkívüli helyzet megkövetelte lelkipásztori munkába. "Az idő begyógyítja a sebeket, lassan majd visszatér az élet a normális kerékvágásba, de ez a város már soha nem lesz ugyanaz, mint volt" - mondta. Az emberek félnek. Az egyik banki alkalmazott csodával határos módon a merénylet előtt félórával eltávozott a bankból. Ő soha többet nem fog oda visszamenni.

Ma még nem lehet másról beszélni senkivel, csak erről. Tükröződik a kérdésekben a döbbenet: hogyan lehetséges ilyen emberi gonoszság? Lehet-e ezt még fokozni? A móri papok azonban bizonyos összefogási készséget is tapasztalnak. A rettenet, a kiszolgáltatottság érzése összehozza az embereket. A gyász közösséget teremt. Együttérző, egyetértő közösséget.

Megmozdult az egyházközség is. Az énekkar magától jelentkezett, hogy közreműködjék a szertartásokon. A plébánost a minap felkereste egy felnőtt megtérő, aki keresztségre készül, és a következőt mondta: "Most mindenkit elborzasztott ez az iszonyatos bűn. De tegyük a kezünket a szívünkre: mi mindig tekintettel vagyunk másokra? Az önzés, a bűn kicsiben kezdődik. És láthatjuk, hová fajulhat." A plébános szerint a katekumen rátapintott a lényegre. Felismerte azt a bennünk, világunkban jelenlévő rosszat, amellyel most e kiélezett helyzetben, csendes rádöbbenéssel mindenki szembesül. S ez adhat távlatot e borzasztó helyzetben. Ennek fényében kerülhetnek a helyükre az események. Mert az egyetlen lehetséges reális vigasztalás a hit.

Szentbeszédében a móri plébános a következőt kérte a hívektől: "Most mindenki fogalmazza meg magában, hogy szerinte Isten őt hogyan akarja felhasználni a sebek begyógyításában. Ne egy általános világvége-hangulatban menjünk haza, hanem legyen saját, személyes döntésünk életünk további menetét illetően."

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu