Szálakat szőni az emberek felé

Nagybárkányi képek

"Isten hozott a Paradicsom völgyében" - mondja házigazdánk, miután tikkasztó utunk végén, a nagybárkányi elágazásnál lekászálódtunk a menetrend szerinti buszról. No, nem volt megterhelő a Nógrádba vezető utazás: éppen csak a busz fülledtsége bágyasztott el a kelleténél jobban a nyarat előlegző, már reggel érezhető hőségben. A főútról a faluba már a fiatal nagybárkányi plébános, Káposztássy Béla visz be minket autón. Először Sámsonházán hajtunk keresztül: itt a török hódoltságot követő betelepítések óta szlovák származású lakosok élnek, akik elsősorban evangélikus vallásúak. Nagybárkány lakosai nagyrészt katolikusok, hatvan százalékuk cigány származású. Béla atya harmadik éve él itt, és míg célhoz érünk, a csodaszép látványon ámuló szavaimra válaszolva többször is megerősíti: nem tréfált, mikor a Paradicsom völgyéhez hasonlította állomáshelyét. Való igaz: a Cserhát dombjainak karéjában feltűnő házak és a templom épülete festői, mesébe illő képet tár az erre járó elé. Jogos büszkeséget érezhettek néhány éve a helybéliek, mikor megtudták, mi a véleménye otthonukról az új plébánosnak. Mi is jókor érkeztünk: az emelkedő nap sugarai legszebb fényében mutatják a zöld szín különböző árnyalataiban pompázó vidéket.

A nagykeresztúri kis templom

A templom és a paplak magaslaton áll - ez kifejezi a hagyományos vallásosságban élő helybéliek szokott tiszteletét az égiek s képviselőik iránt. Ez aztán Béla atya szerint könnyen távolságtartássá válhat, ha a lelkipásztor nem közeledik barátként a hívekhez. A hagyományos vallásosság nagy kincse, hogy nemzedékről nemzedékre fennmarad, veszélye azonban, hogy megszokható, és olyannak tűnik, mintha "magától" is életerős, eleven maradna. Pedig a hívő vallásosság ápolás, megújulás híján akár ki is száradhat. A hit örök igazságai a mindenkori "mai ember" hangján megszólalva érhetik el a szíveket. Példa erre Krisztus szava, aki az őt hallgatókhoz mindig a "saját nyelvükön" szólt. Máskülönben múzeumi tárgy válik a vallásból. Nagy feladat és felelősség hárul a lelkipásztorokra, akik viszont csak akkor tudnak tenni a hívő vallásosságért, ha sikerül kiépíteniük azokat a szálakat, amelyeken keresztül megszólíthatók az emberek. Ezeket a szálakat persze nem könnyű felismerni, hiszen nemegyszer csak áttételesen, egy-egy elejtett szóból, szinte véletlenül derül ki, mit is gondolnak, mit és hogyan szeretnének a hívek.

"Isten hozott a Paradicsom völgyében"

Béla atyának, úgy tűnik, sikerült közel kerülnie az itteni emberek szívéhez. Kedves ismerősként csaknem mindenki elmosolyodik és visszainteget neki, ahogy autóval körbejárjuk a vidéket. Egyszer csak iskolások csapata közeledik szemben az úton. A plébános láttán szinte varázsütésre felderül az arcuk, nevetgélnek, tréfálnak, huncutul viszszaintegetnek. E gesztusok mögött hittanórák, beszélgetések, közös játékok, kirándulások, rengeteg személyes élmény emlékei húzódnak meg. "Pedig már nem is én tanítom őket hittanra" - mondja Béla atya, arra célozva, hogy év eleje óta segítsége is van, aki a hitoktatásban és az irodai munkában vesz részt.

Márkházán fából épült a modern stílusú templom

Idén január óta Béla atya a hét első felét Pesten tölti, ugyanis a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet munkatársa: a nemrégiben alakult intézmény tevékenysége során kamatoztathatja Rómában elmélyített liturgikus tudását. Ilyen irányú elkötelezettségéről "lelkipásztori szeme" is árulkodik: elmeséli, egy ideig zavarta, hogy a szembeoltár és a padok között nagy, üres tér ásítozik. Ezt eleinte ridegnek, barátságtalannak érezte, kivált, hogy régebben a padok közelebb voltak a szentélyhez. Idővel aztán ráébredt, hogy az üresen maradt terület számos lehetőséget biztosít a közös ünnepek mind gazdagabb liturgikus megülésére. Ugyancsak a liturgia fényét és a közösségi élet összetartó erejét emeli a helybéli gitáros zenekar létrejötte, amelyet egy lelkes helybéli család és a hozzájuk csatlakozók segítségével sikerült életre hívni: immár az egész egyházi évben örülhetnek a hívek szolgálatuknak.

A kisbárkányiak istenháza

Nagybárkányhoz tartozik Kisbárkány, Márkháza és Nagykeresztúr is. Négy falu négy katolikus templommal, összesen másfél ezer lakossal. Egy-egy faluból az országos átlagnál többen járnak szentmisére, igaz, sokan csak a nagyobb ünnepeken. Emellett még az evangélikus Sámsonházáról és Lucfalváról is átjárnak a katolikusok.

A papoknak a hívekhez viszonyított létszáma országszerte igen alacsony, és a lelkipásztorok magas átlagéletkorát tekintve továbbra is csökken. Ez idővel a régi plébániai rendszer ellehetetlenülését fogja jelenteni. E szükség azonban - mint az idők jele - olykor találékonyságot is szülhet. A közösségi élet ápolásának kivételes lehetőségei a legnagyobb egyházi ünnepek: húsvét, karácsony. Ilyenkor Béla atya buszokat szervez, amelyek Nagybárkányba viszik mindazokat, akik szenteste az éjféli misén vagy húsvétkor a vigília-szertartáson részt szeretnének venni. Így aztán együtt ünnepelhet a falvak hívő közössége - ez idén húsvétkor különösen szépen sikerült: a plébánia előtti udvaron már nagyszombaton sürögtek-forogtak a gyerekek-fiatalok, hogy szendvicseket készítsenek az esti ünnepre. Sötétedés után, este nyolc órakor kezdődött a feltámadási szertartás, utána pedig az udvaron, fáklyák fényénél beszélgethettek, ünnepelhették a húsvétot a helybéliek. "Azt látni kellett volna, hogy szaladgáltak, örültek a kicsik" - mondja lelkesen a plébános.

A hétköznapok során nyilván jóval nehezebb a közösség építése, kiváltképp, hogy egy-egy lelkipásztor nem tudhatja, hány évre tervezheti tevékenységét egy adott településen. Mindezzel együtt Béla atya azt mondja, ezen a téren is sikerült eredményeket elérnie. Örömmel szól az idősebbek hittanjáról, amely rendszerint nagyon tartalmas beszélgetésekbe torkollik. Ezeket az alkalmakat "használja ki" a plébános arra is, hogy a helyi hagyományok és a múlt történetei felől kérdezze az embereket. Halottak napján - kezükben a latin és magyar szöveggel - közösen hallgatták meg Mozart Requiemjét, miközben (egy poszter segítségével) Michelangelo Sixtus-kápolna-beli Utolsó ítélet-freskójával ismerkedtek meg részletesen. Egy-egy ilyen alkalom nemcsak a vallásos, hanem a közösségi életnek is fontos eseménye.

Jó volna még elidőzni ezen a szép helyen, de nem illő visszaélni a vendég jogával. A visszaúton ballagva egy fán meglátok egy pókhálót. Eszembe jut: milyen kár, hogy ezeket a természet adta, érzékeny műalkotásokat legtöbbször az elfelejtett helyeket betemető múló idő jelképeként emlegetik. Pedig ha a napfény felé fordulva nézünk át egy pókhálón, lenyűgöz a látvány: a hajszálvékony, szinte eleven szálak, amelyek kapcsolatot teremtenek két pont között...

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu