A hétalvó

Ha valaki megpillant egy nagy pelét, elsősorban bozontos farka miatt akár szürke színű kis mókusnak is vélhetné. Annyi hasonlóság mindenesetre van kettejük között, hogy a pelék is rágcsálók, de ellentétben a mókussal, éjszakai életmódot folytatnak, így jóval ritkábban kerülnek szem elé.

Hazánkban három fajuk él. A nagy pele kisebb patkány nagyságú, bundája szép szürke, éjszakai életmódra utaló nagy fekete szemei körül sötét folt látszik. A dús aljnövényzetű lomberdők lakója, de nem idegenkedik az emberi közelségtől sem, felbukkan a kertekben, gyümölcsösökben, ahol az épületek padlásterére is beköltözhet. Elsősorban rügyekkel, bogyókkal, gyümölcsökkel él, de rovarokat is fogyaszt, sőt ha rábukkan egy rigó- vagy poszátafészekre, megeszi az ott talált tojásokat vagy apró fiókákat is. Az ágakon a mókus ügyességével mozog, nappal faodúban, sziklarepedésekben, nemegyszer a cinegék számára kihelyezett mesterséges fészekodúban pihen.

A nagy pelék évente legalább hét hónapot alvással töltenek, nem véletlen tehát, hogy a faj német neve Siebenschlafer (hétalvó). A nyár végén és kora ősszel erősen meghíznak, zsírtartalékot szednek magukra. Az egyébként 150-180 grammos állat súlya ilyenkor akár 250 g is lehet. Az első hidegebb éjszakák egyikén azután pihenőre térnek. Egy faodúban vagy földi lyukban összegömbölyödnek, lompos farkukkal még jól be is takaróznak, és álomba szenderülnek. Testhőmérsékletük a téli álom idején a normális 35 °C-ról 1-5 °C-ra csökken, szívverésük percenként 450-ről 45-re esik vissza. Az öregebb példányoknál a telelési idő alatti súlyveszteség 22-41%, a fiataloknál akár 55% is lehet. A hazai időjárási viszonyok mellett májusban vagy június elején ébrednek, a nőstények évente egyszer, általában augusztusban 4-10 kölyköt ellenek.

Hazánkban a pelék védettek, de például Franciaország déli tájain ma is eszik őket. Igaz, a pelehúsfogyasztásnak hagyományai vannak.

A rómaiak annak idején hordó formájú, agyagból készült hizlalókat építettek, ahol az elfogott állatokat tudományos gonddal táplálták. A pompeji ásatások során több ilyen hizlalóedény is előkerült. Az almán, körtén is dión hízott állatok azután ínyencek asztalaira kerültek. Feljegyezték, hogy például Diocletianus császár tíz hizlalt példányért 400 dénárt fizetett.

A hetvenes években nagy pelék jelölésére szerettünk volna egy módszert kipróbálni. Arra gondoltunk, hogy számozott klipszeket csíptetünk az elfogott állatok fülébe. Több napig táboroztunk a Gerecsében egy sziklás rész közelében. Nappal a környéket jártuk, néha kicsit aludtunk is, éjszaka az élvefogó csapdákat lestük. A pelék sziklatömbök réseiben tanyáztak, ahonnan alkonyatkor bújtak elő, végigszaladtak a párkányon, majd átvetették magukat az ágakra és néha a fejünk felett suhanva tűntek el a sötétben. A pelék éhesek voltak, az alma csali csábítóan illatozott, jó néhány példányt sikerült fogni. Sajnos a módszer nem vált be, a pelék sorra kikaparták a klipszet, nem tetszett nekik a számozott "fülbevaló".

Schmidt Egon fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu