Sediánszky János

Szent Márton városában

Szent Márton életéről nemrég abban a városban hallhattam, amelynek a kereszténység őskorában püspöke volt, s ahol kultusza keletkezett.

A Loire-menti Tours-ban, amely ma százharmincötezer lakosával központja a Franciaország kertjének nevezett tartománynak, és ősi gall-római településre, kövekre épült. Napjainkban azonban korszerűségével is büszkélkedhet: harmincezer diák tanul egyetemi fakultásain, és itt épült fel az ország legmodernebb technopolisa, tudományos-ipari parkja.

Szentünk, akit a miénknek is vallhatunk, 316-ban vagy 326-ban született a római Pannónia provincia Savaria városában, a mai Szombathely elődjében, így a helyi kalauzban eligazításul Hongrie-Magyarország neve is szerepel.

Márton édesapja légiós katonatiszt volt, akit ide-oda helyeztek, így kerültek Itáliába, majd Galliába.

Bár az ifjú már serdülőként elhivatottságot érzett a Konstantin császár által már éppen engedélyezett, törvényesített keresztény hitre és szerzetesi életre, apja akaratából előbb követnie kellett őt a katonai pályán, s így a császári gárda lovastisztje lett. Ezután játszódott le az Amiens-i városkapu előtt a legendás jelenet, amikor köpenyét kardjával kettévágta, és egyik felét ráterítette az ott kuporgó, rongyos koldusra. Aznap éjjel álmában Krisztus jelent meg előtte, elajándékozott köpenyében, s e szavakkal szólt hozzá: "Márton, ezt a köpenyt te nékem adtad!" Márton utána nyomban megkeresztelkedett, majd a hitben való megerősödése, elmélyedése és buzgó térítő munkája nyomán 371-ben Tours harmadik püspökévé választották. De továbbra is barlanglakó szerzetesként élt, a Loire folyó tufa-meredélyébe vájt, fából rakott cellájában, nyolcvan tanítványával tanított és térített, két kezük munkájából éltek, semmit nem adtak fel vagy vásároltak, mindenük közös volt, még bort is csak beteg társaik fogyasztottak orvosságképpen.

Számunkra külön érdekesség, hogy a barlangok egyikét ma is "A hét alvó cellájának" nevezik, amelyben a hagyomány szerint Pannóniából jött hét tanítványa húzta meg magát, akiket a helyi ismertető, későbbi időkre utalva, "magyar remetéknek" nevez, akik a szent halála után pontosan huszonöt évvel, egyazon napon, egyszerre követték mesterüket a túlvilágra.

Szent Mártont a ma kéttornyú gótikus székesegyház elődjében szentelték püspökké, majd háromszázhetvenhét év telt el a katedrális befejezéséig, 1534-ig, amely ma Franciaország egyik legszebb egyházi építménye. A XIII. században készült üvegablakai kék-vörös fényben ragyognak, és részben Szent Márton életét ábrázolják. Őt azonban egy másik templomban temették el, amit neki szenteltek, tornyát Nagy Károly még 800 körül kezdte építtetni, de a templom a XIX. század elejére úgy leromlott, hogy lebontották, s helyére új, bizánci stílusú bazilikát emeltek, amit az 1920-as években avattak fel. Csúcsán messzire mutat a szent négy méter magas, másfél tonna súlyú szobra.

Ennek kriptájában van a sírja, amely a kora középkortól a keresztény világ harmadik leglátogatottabb zarándokhelye, Róma és Compostela után. 1997-ben, halála 1600. évfordulóján II. János Pál pápa is tisztelgett itt, kézírásos bejegyzése is olvasható. Akárcsak magyar zarándokok emléktáblái, fogadalmi, szalagjai.

Ugyancsak a legenda szerint, amikor 397-ben eltemették, a virágok novemberben is nyílni kezdtek, ezért nevezik e hónapot "Szent Márton havának" is.

A magyar millennium eseményeinek sorában, az idei tavaszi fesztiválon mutatták be a budavári Mátyás-templomban Kocsár Miklós zeneszerző Szent Márton püspök dicsérete című oratóriumát, s így szülőföldjén mai zenemű is szól annak a szentnek a nagyságáról, aki jóval honfoglalásunk előtt kezdete és szimbóluma lett országainak, korabeli elnevezéssel, Gallia és Pannónia hitbéli kapcsolatának, összetartozásának...

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu