Hitélet a nagyváros szomszédságában

A pilisvörösvári esperesi kerület

A solymári templom szentélyének külső falán szép emlékművet állítottak a helybeliek a kitelepítettek és az itthon maradottak emlékére. A kényszerű népvándorlás áldozatai - a távozók és a maradók, valamint az érkezők is vigaszt, sorsukkal és egymással kiengesztelődést nyertek a gyermekét magához szorító (solymári) Szűzanya oltalmában, mindenkit befogadó köpönyege alatt. Ez az emlékmű magába sűríti a Pilis-vidék valamennyi újabb kori fájdalmát és örömét, mintegy felajánlva azt az Igazság Urának.

Perbál: a keresztelőkúton Fülöp apostol szerecsent keresztel

Az egyházmegye legfiatalabb esperesi kerülete - a papságot tekintve - az Észak-Budával határos pilisvörösvári kerület. A maga negyvenkilenc évével Sipos Péter esperes, perbáli plébános a legidősebb. A zsámbéki medencében és a Pilis délnyugati lankáin tizenegy egyházközség tartozik az esperességhez. Van egy fiatal városuk, Pilisvörösvár, amely 8000 lakosú, egy nagyközségük, Solymár, amelynek népessége hasonló létszámú, a legkisebb településük pedig a 800 lelkes Tinnye, s van egy egyetemi falujuk is, Piliscsaba. Valamikor az észak-dél irányban elnyúló zsámbéki medencén az ország legfőbb útvonala haladt át, amely az Árpád-kor két fővárosát, Esztergomot és Fehérvárt kötötte össze. Ma is nagy a forgalom errefelé, de már nem a királyi futárok és bandériumok koptatják az utat, hanem az esztergomi autógyár és a dorogi bányák teherautói.

Zsámbék premontrei plébánosa, háttérben az ősi templommal

A vidék szinte egyöntetűen svábokkal népesült be a török után. Egyedül Tinnye maradt színmagyar település, Pilisszántón pedig Mária Terézia idején szlovákokat telepítettek le. A kommunista hatalomátvétel éveiben aztán jöttek a ki- és betelepítések, ami máig ható keveredést okozott nemcsak a hagyományokban, hanem az emberek lelkében is. A nyolcvanas évektől elkezdődött egy újabb népmozgás: megüresedett parasztportákra és újonnan parcellázott telkekre áramlottak ki fővárosi családok. Köztük gyakran elkötelezett, nagy családra vágyó katolikusok.

Szakácstanulók a premontreiek iskolájában

Így aztán a helyi kis társadalmak és a hitélet maga is igen sokszínű, több forrásból táplálkozó vegyület.

A pilisvörösvári esperesi kerületben három rend képviselteti magát. Zsámbékon, az ősi premontrei fészekben a kilencvenes években ismét megtelepedett a rend férfi és női ága. Piliscsabán pedig a lazarista atyák és az angolkisasszonyok segítik a lelkipásztori munka egy-egy sajátos területét. Ez utóbbi település egyben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészeti Karának is otthona, s a lazaristák amellett, hogy az egyik helybeli plébániát vezetik, egyetemi kollégiumot működtetnek, az angolkisaszszonyok pedig tizenkét évfolyamos katolikus iskolát vezetnek, amely az egyetem gyakorló intézménye. Zsámbékon működik továbbá az ország két katolikus tanítóképző főiskolájának egyike, valamint gyakorló általános iskolájuk, és szintén Zsámbékon végzi igen áldozatos munkáját a premontrei nővérek vezette szakiskola is.

A kitelepítettek solymári emlékműve

Perbál

Az egykori sváb települések - így Perbál is - újabban szoros kapcsolatot ápolnak azokkal az egyházközségekkel, ahová rokonaik kitelepülni kényszerültek. Kölcsönösen látogatják egymást jeles évfordulók, ünnepek alkalmával, és komoly segítség is érkezik németföldről, iskolának, templomnak egyaránt.

Sipos Péter esperes tapasztalata, hogy a kisebb plébániák, ahol nincs helyben középiskola, jelenetős részben elvesztik a fiatalságot. A gyerekek, miután az általános iskolát befejezték, ingázni kezdenek, vagy kollégisták lesznek, és még ha katolikus intézetbe kerülnek is, az egyházközséggel - tisztelet a kivételnek - megszűnik a kapcsolatuk.

Perbál 1200 lelkes falu. A templomba járók aránya - 10-15% - megegyezik a budapesti átlaggal. Van egy kiváló, elkötelezett mag itt is, többgyerekes értelmiségi családok, akik példamutatóan helytállnak és lelkesítenek. Miközben a helyi lakosság elöregszik, az újonnan érkezett, az itt megtelepülő családok felpezsdítik az egyházközséget.

Az esperes dicséri az újonnan megválasztott képviselőtestületet, amelyben minden társadalmi réteg, foglalkozási ág képviselve van. Az önkormányzattal itt, és a kerület többi településén is általában jó az egyház kapcsolata. Szent Anna-templomuk a népi barokk szép példája, benne a svábság kedvelt szentjeinek - Vendel, Nepomuki stb. - kedves szobraival. Keresztelőkútjukon azonban - ami ritkaság - nem Keresztelő Szent Jánost látjuk, hanem Fülöp apostolt, amint éppen egy szerecsen gyermeket keresztel.

Több mint rom

Az esperesi kerület déli kapuja Zsámbék, amely a magyar kereszténység egyik legmonumentálisabb és legszebb emlékét őrzi. Romjaiban is lenyűgöző, eleven és vitákat ösztönző a premontreiek XIII. században épült, a török időket átvészelő és a XVIII. században földrengéstől megszaggatott Keresztelő János nevét viselő prépostsági temploma. Hajdanán vagy harminc ilyen, székesegyháznyi méretű egyháza volt az országnak. Ma már csak a szerencsésebb jáki és lébényi templomok és Zsámbék tanúskodnak a török előtti virágzó magyar középkorról és egyházi életről.

A zsámbéki kolosszus azonban romjaiban sem halott emléktárgy, hanem életet adó, az újjászületés reményét hordozó elevenség. Az üldöztetés éveiben a premontrei szerzetesek élni akarásának fogódzója, "stabilitas loci"-ja, találkozási pontja és erőforrása volt e mai állapotában is remek, lelkes alkotás.

Zsámbék

Bár már a török előtt megszakadt itt a premontrei jelenlét, s a pálosokat telepítették ide, immár egy évtizede, hogy Szent Norbert fiai ismét megtelepedtek a rom alatt meghúzódó településen. Takács Nándor püspök rájuk bízta a plébánia vezetését. Ma két szerzetes, egy fiatal és egy idős kanonok - a premontreiek mind kanonokok - élnek itt, és a rend női ága is hamar megtalálta Zsámbékon saját közössége építésének és a helyi társadalom szolgálatának hatékony módját. Iskolát nyitottak, mégpedig a Kolping intézményekhez hasonló jellegű szakiskolát, hátrányos helyzetű gyermekek számára. Olyanoknak, akik más iskolatípusban valami oknál fogva nem állták vagy nem állnák meg a helyüket. Tucatnyi szakmára készítik fel a fiatalokat, többek között szakácsnak, asztalosnak, kőművesnek, varrónőnek és dajkának tanulhatnak. Sokak számára ez az iskola az utolsó esély, hogy az életben tisztességgel megállhassák a helyüket.

Zsámbék lakosságának, a sváboknak kilenctizedét kitelepítették 1947-ben. A jászságból hoztak új telepeseket, szegény zselléreket, de jöttek a Felvidékről és Erdélyből is. Megbolydult itt a lakosság. S ezen örökség kései eredménye, hogy bizony nagy szükség van itt erre a szakiskolára. Ma is sok a gyökértelen, vallását vesztett ember errefelé, pedig a többség - legalábbis keresztségét tekintve - katolikus. Manapság az egyházközség gerincét a nyolcvanas évektől folyamatosan kitelepülő fiatal családok alkotják, akik magukkal hozták a városra jellemző vallási megújulást.

Az 5000 fős Zsámbék döntő többsége katolikus. Mindössze harminc református családról tud lelkészük. A hagyományos népi vallásosság ma már nem jellemző. Inkább a városról jöttek megújult lelkisége nyomja rá a bélyegét a plébánia életére.

A tavaly újjászületett képviselőtestületben megtalálhatók a svábok, a jászok és az új betelepülők egyaránt. S örvendetes, hogy az egyházközségben nincsenek meg azok az ellentétek, amelyek a civil közösséget bizony olykor jellemzik még ma is.

A premontrei jelenlét a hetvenes években kezdődött. Egy titokban szentelt rendtag kántorként élt itt, és ő alapozta meg a gazdag liturgikus életet. A rend szabadságának visszanyerése után ő, Ullmann Péter lett az újabb idők első zsámbéki premontrei plébánosa. 1997-ben váltotta fel az időközben gödöllői perjellé választott Ullmannt a jelenlegi plébános, Holnapy Márton. Aki valóban a rend holnapjánk ígérete.

A múlt a jövőért

A harminckilenc éves szerzetes életútja igen tanulságos. Építészmérnök a szakmája, és kedvenc kutatási területe egyetemi évei alatt a középkor volt. Egyik tanára irányította figyelmét a Hatvan melletti nagykökényesi premontrei monostrorra, s addig-addig tanulmányozta, hogy később maga is az ősi rendbe kérte a felvételét. Így is érkezhet meghívás istennek szentelt életre.

Új telepesek Mányban

"A városból kitelepülők kovász szerepére Mány is jó példa" - mondta Holnapy Márton, aki oldallagosan az immár saját pap nélkül maradt szomszédos községet is ellátja. - Néhány éve a Regnum Marianum közösséghez tartozó három család új otthonának választotta e falut. Befogadták, elfogadták őket. Jelenlétük jó hatással van a helybeliek hitéletére. Hittant tanítanak, igeliturgiát vezetnek. Segítségükkel az idei nagyheti szertartások szép, bensőséges élményt nyújtottak. A nagypénteki szertartást, amihez nem kell pap, ők végezték, nagycsütörtökön pedig az utolsó vacsorára emlékező szertartást követően bárányvacsorára voltak hivatalosak a plébánia hívei. Vagyis a közösség él.

Solymár

A fővárossal teljesen egybenőtt egykori sváb falu, Solymár az egyik legdinamikusabban fejlődő Budapest környéki település. Egyházközségének élete kiválóan ötvözi a hagyományos népi vallásosság ma is eleven világát, valamint a korszerű, közösségcentrikus, a helyi közéletben jelenlévő katolikus életet. A 8500 fős település nagy többsége itt is katolikus. A 41 éves Illéssy Mátyás plébános munkáját egy kisegítő lelkész, 5 hitoktató, öt civil áldoztató és egy főállású irodista, valamint három kántor segíti. Már ez is jelzi, hogy lelkipásztori nagyüzem van. Kolping család, cserkészcsapat, énekkarok és negyedszáz ministráns is gazdagítja az egyházközséget és az egész települést. A plébános hosszabb távon szeretné, ha az egyházközségnek lenne saját tizenkét évfolyamos iskolája és ami talán hamarabb megvalósulhat, egy ötven fős kollégiuma. "Sokat jelentene az egyházközség jövője szempontjából - mondta -, mert a családok gyakran nem tudnak eleget tenni nevelési feladataiknak."

Sajtó

Solymár kegyhely. Nem is akármilyen kegyhely, bár kevéssé közismert. A kegyképén látható szűzanya, mint a búcsús ének mondja, Solymár Csillaga. E szép nevet viseli az egyházközség lapja, amely 500 példányban lát napvilágot. Illéssy Mátyás igen dinamikus, ötletekben gazdag, kiváló kapcsolatteremtő adottságokkal megáldott alkat. Már budaörsi káplán korában számos, azóta is élő közösséget szervezett. Solymáron sem "nyugszik". Tele van energiával, rengeteget jár, szervezkedik. Elégedetlen a magyar sajtóviszonyokkal. A katolikus kiadványok kínálatából is - szerinte - hiányzik egy olyan közérthető, érdekes orgánum, amely nem csak a "beavatottakhoz" szól, a "beavatottak" nyelvén, hanem minden jó szándékú emberhez megpróbálja eljuttatni az igazi, vagyis a keresztény értékeket. "Ha nincs ilyen lap, csinálunk egyet" - mondotta magának és környezetének vagy két esztendeje. És így született meg a Képmás magazin. Szép kivitelű, tartalmas, színes kiadvány, nagy terjesztési gondokkal, de az alkotás minden örömével.

"Sok lehetőséget látok a nagyközségben - mondta a plébános. - Van itt egy erős mag, amely akar a településért tenni." A Budapestről kitelepültekkel pedig jó a törzslakosság viszonya. A település érdekében az önkormányzat és a plébánia között jó az együttműködés. A templom is közös összefogással újul meg, bár a plébániai önerő is igen jelentős. Évente harminc millió forintot fordítanak e célra. Az országban talán itt van jelenleg a legkorszerűbb templomfűtés. Nemcsak a padlót fűtik, hanem az embermagasságban végigfutó márvány falburkolatot is. Templomhangosítása pedig a pénzes amerikai szekták csarnokaiban sem lehet korszerűbb.

Kegyhely

Szűz Mária neve napján ülik a templombúcsút, amely - ahogy mindenhol kívánatos lenne, nemcsak a templom, hanem az egész település ünnepe. Az önkormányzat, a helyi vállalkozók is magukénak érzik az ünnepet, költenek rá, és meg is van az eredmény. Sok ezer ember látogat ilyenkor Solymárra a fővárosból, az ország más helyeiről, és természetesen Németországból is hazalátogatnak ilyenkor a rokonok, az egykori kitelepítettek és leszármazottaik.

Solymáron a fiatalok örömmel jönnek a plébániára, otthon érzik itt magukat. Nyáron pedig egymást érik a kirándulások, a táborok. A plébános ars poeticája: "fiatalok között lenni és úgy segíteni felemelkedésüket." Önmagát pedig így jellemezte: "haladó konzervatív vagyok."

Először tavaly találkoztam vele, mikor szeretett egykori főszerkesztőnket temettük. Magyar Ferenc vérbeli, bár nem tősgyökeres solymári volt. Az innen kitelepített sok száz sváb helyére érkező, Felvidékről és máshonnan kiüldözöttek egyikeként lakta élete végéig népes családjával a szerény portát, évtizedeken át a solymári egyházközségi képviselőtestület világi elnöke volt. Illéssy Mátyással együtt tervezgették és indították el az egyházközség lapját, a másikról - a tágabb közeghez szólóról - is sokat beszélgettek. Amikor az első Képmás megjelent, Feri bácsi aznap adta vissza lelkét a Teremtőnek. "Magával vitte a jóistenhez, és onnan segíti munkánkat" - mondta róla Illéssy Mátyás, aki főszerkesztőnk temetésekor is szívszorítóan szép beszédet mondott.

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu