Párnája könyv vagy kődarab

Yvo Hélory akkor halt meg, amikor VIII. Bonifác a római egyetemet alapította, 1303-ban. Ekkor már kétszáz esztendeje működött a bolognai egyetem, a párizsi Sorbonne pedig nyolcvannyolc éves. Bonifác Avignonba "emigrált", egyetemén mindössze öten oktattak világi tudományokat, köztük jogot. A város ellenzéki érzülettel fordult szembe a teológiával, amely csak Avignon után, IV. Jenő pápa trónraléptével kapott létjogot a Sapienzia házában. Jenő, azaz Gabriele Condulmaro, az ágostonos szerzetes hosszú csatákat vívott, s ha a német-római császár, a magyar uralkodóház feje: Zsigmond nem áll mellé, bizonyára újabb egyházszakadásra kerül sor. Attól viszont már képtelen volt megvédeni a pápát, hogy Firenzébe ne kergessék a Colonnák és a Sforzák. Isten a görbe vonalakkal is egyenesen írt, mert a zsinaton 1439-ben éppen az Arno parti "székhelyen" kötött egység-szövetséget a római, a bizánci, a kopt és az örmény egyház, hiszen Európa nyakán lógott a török...

A Sapienzia épülete ma is áll Rómában, szemben a nevezetes Piazza Navonával, túloldalán a Corso del Rinascimentóval; udvarán kút, ha nem is a legnevezetesebb, hangjait Respighi nem foglalta zenébe, de építményjellegével szimbolikus tartalmat hordoz: egymásra helyezett kőkönyvekre árad a vízsugár; elemek találkoznak a legmélyebb tartalomban: "A szavak fárasztanak, / köd-medrű vízből másznak elő; / talán a szív marad meg, talán csak a szív." (S. Quasimodo)

Ilyesmit érezhetett az a bretagne-i fiatalember is, aki már tizennégy éves korában a párizsi egyetemre került, s tíz esztendeig jogot, filozófiát, teológiát tanult. Későbbi nagy híre hozta, hogy a római Sapienzia - az egyetem bővítése során a fölkért különc, a nagyon kedvelt Borromini építész Yvo Hélory, közismerten Ivo tiszteletére templomot tervezett az épületegyüttesbe; A névadót már akkorra szentté avatták, a jogtudósból lett plébánost, akiről elterjedt, hogy egyetemistaként is rendkívül szigorú életet élt, párnája egy-egy könyv vagy kődarab volt. Tanult, imádkozott, a neves francia tudós: Pierre de la Chapelle tanítványa lett a polgárjogban, majd Bretagne-ban a rennes-i főesperes egyházi törvényszékének bírája.

Kemény törvények szigorában megmaradt a szíve; sugárzásában a titokzatos vizeknek, s még azok is áldották a nevét, akiknek peres ügyeit elveszítette. Tapintata, figyelme és jóakarata meghaladta a relatív igazságszolgáltatást.

Ellenszolgáltatást nem fogadott el a szegényektől, bírói testületek előtt tudatlan ügyfeleket képviselt - "keresztény ügyvédek" lelkületével, s többször maga fizette ki a nincstelenek törvényszéki költségeit. Az elítélteket sem hagyta magukra: bejárt hozzájuk a börtönbe; a bíróságon a békítő hivatását vállalta. Ne kelljen pereseinek fizetniük...

Aztán: pap lett. Plébános.

Borromini templomának kupolája fittyet hány az anyag törvényeire: csiga-ívben tör fölfelé, magasból árad a fény a szentélybe és a hajóba, hogy először valószerűtlenné "varázsoljon" minden részletet, majd fénypontokat gyújt a fehér-arany díszítéseken, s megragyogtatja a kupola csillagait. Pietro da Cortona oltárképe pedig a franciával üzen a századok igazságtevőinek. "A perc csöndjében közeledő ember / öklében már nem késpengét szorongat (...)"

Az utolsó igazán római poéta szavai ezek is, a már idézettéi, melyeknek benső hangja a Szent Ágostonéiba illeszkedik: "Mind, akik Békére vágytok, nézzétek az Igazságot!"

Yvo Hélory - Ivó, a jogászok patrónusa.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu