Kellermayer Miklós

Az éltető kapcsolat

(Gondolatok László Lajos: „Dismas alászáll a poklokra" című könyvéhez)

Kis kolostorban, távol a világtól élt két szerzetes. Egyik éjszaka mindkettőjüknek azonos látomása volt. Egy helyet láttak, ahol az Ég és a Föld egymásba kapcsolódik. Látomásuk annyira meggyőző volt, hogy elhatározták, megkeresik. A rendház főnökétől engedélyt is kaptak rá. Hamarosan elindultak. Múltak a hetek, a hónapok, sőt az évek, mindenütt keresték, de sehol sem találták. Végül feladták. Fáradtan, elcsigázottan visszatértek kolostorukba, ahol az első éjszakán a látomásuk megismétlődött. Ekkor azonban már pontosan látták a kapcsolódás helyét. Felismerték kolostorukat, sőt cellájukat, még pontosabban a cellájukon belül saját magukat. Döbbenten vették észre, hogy az Ég és a Föld kapcsolódásának helye ők maguk.

Gyönyörű kis legenda ez, hiszen képszerűvé, mindenki számára felfoghatóvá teszi azt, amit Jézus Krisztus mondott a farizeusok kérdésére: "Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?" Jézus ezt felelte: "Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ezen két parancson függ az egész törvény és a próféták" (Máté 22,36-40). Egyszerűen ez azt jelenti, hogy kapcsolódj Istenhez, s az erőt, amit így kapsz, oszd szét a szeretet csatornáján embertársaidnak! Ez a kettős kapcsolódás az, ami egyedül biztosítja minden ember számára a néki rendelt életet.

Ki vonhatná kétségbe, hogy minden ember, amikor küldetését teljesíti, működő rendszernek tekinthető. Működő rendszer, amelyre a világmindenséget átfogó egyetemes törvény érvényes. A működő rendszerekre vonatkozó törvényt az ember már régen felismerte. Sőt tudományos keretbe is foglalta, hogy folytonos erő, folytonos energia-utánpótlás szükséges minden működő rendszerhez. Energia-utánpótlástól elzárt örökmozgó nincs, mondja ki az ide vonatkozó törvény, a termodinamika törvénye. Tüzelőanyag, energia- utánpótlás kell minden ember alkotta gépbe, de minden működés, minden mozgás fenntartásához is egyaránt. A termodinamika törvénye nyilvánvalóan nem csak az élettelen világ működő rendszereire érvényes, hanem az élővilágra is. Minden élőlény állandó energia-utánpótlást igényel, hogy éljen. A Napból jön ez az erő úgy, hogy a fák, a növények, a klorofillal rendelkező növényi sejtek "befogják" a sugárzó energiát, vagyis "rá vannak kapcsolva" az erőforrásra, a Napra. A "befogott" sugárzó energiát cukorrá alakítják és "önzetlenül szétosztják" a többi élő sejtnek. Ez az élővilág rendje. Csodálatos rend ez, nem kétséges!

Az egyes ember viszont lényegileg tér el minden más élőlénytől. Ezt a tényt II. János Pál pápa a Pápai Tudományos Akadémiához írt, 1996. október 22-ei keltezésű levelében így írja le: "Más szóval az emberi egyént nem lehet puszta eszközként alárendelni sem a fajnak, sem a társadalomnak: önértéke van. Az ember személy". Ha minden egyes ember a lényegéből fakadóan , egyénileg emelkedik ki az élőlények közül, a világmindenséget átfogó törvényi rend érvényessége miatt, minden egyes ember életéhez, küldetésének beteljesítéséhez külön-külön többleterőre, többletenergiára van szüksége. Ehhez nem férhet kétség! A szükséges többleterő, többletenergia azonban nincs benn az emberi testet felépítő sejtekben, de az elfogyasztott táplálékban sem. Hiába eszik valaki többet, nem lesz jobb, nem lesz lemondóbb, nem lesz szeretőbb, nem fogja jobban segíteni az elesett, bajbajutott embertársait. A törvényi rendből fakadóan van szüksége minden embernek a többleterőre, a többletenergiára, hogy egyéni küldetését tökéletesen teljesítse. Vagyis a világmindenséget átfogó egyetemes törvényből fakad, hogy minden embernek rá kell kapcsolódnia az egyetlen lehetséges erőforrásra, Istenre. Minden embernek, hogy küldetését teljesítse, hogy élete biztosított legyen, szeretnie kell Istent teljes szívéből, teljes lelkéből és teljes elméjéből. Az így "befogott" erő viszont csak akkor válik éltetővé számára, ha a többi emberhez fűződő szeretetén, a második kapcsolódáson át szétosztja. Ez az emberiség életére vonatkozó törvényi rend. Ez a rend is tökéletes, nem kétséges!

Dismas, László Lajos regényének főhőse ösztönösen az éltetőt, az Istenhez való kapcsolódást kereste egész életében, a sok-sok vergődésén, a sok-sok szenvedésén át. Valahonnan a mélyből fakadóan soha nem adta fel ennek az éltető kapcsolódásnak a keresését. Nem tudta, mégis úgy élt, mintha tudná, hogy Jézus Krisztus megváltói tette, kereszthalála és feltámadása után az erőforrásra való visszakapcsolódás reménye az élet utolsó pillanatáig tart. Hiszen így lett az örök élet biztos birtokosa a jobb lator is. Talán egyetlen ember sem élt a Földön, akiről annyira biztosak lehetnének, hogy üdvözült, mint Ő. Hiszen Jézus Krisztus a keresztfán ezt mondta neki: "Bizony mondom néked, még ma velem leszel a paradicsomban" (Lukács 23,43). Amit Dismas titkon, megsejtésből a tudatalattijából fakadóan követett, és amit a vallásos nevelésben részesültek, az előírások betartása folytán bizonyos automatizmussal tesznek, ahogy a Szentírásban szereplő tékozló fiú bátyja is tett (Lukács 15,11-32), azt most a racionálissá vált újvilágban tudatosan kell tenni. Az éltető kapcsolódást, az Istenben élés nélkülözhetetlenségét mostanra az egész emberiségnek a tudatos cselekvés szférájába kell emelnie! Valójában mindig így volt, mert örök érvényű követelmény, hogy az istenszeretetet a tudás teljessége teszi teljessé. De addig, amíg a tudás és az istenhit szét nem szakadt, s amíg az ember benne élt a természetben, szinte észrevétlenül volt állandó és szilárd az embert éltető kapcsolódás. Ezért a legsürgetőbb követelmény ma, hogy újra kell egyesíteni a tudást és az istenhitet, a tudomány világát és a misztérium világát. Az új évezred, a XXI. század nagy kérdése éppen az, hogy képes lesz-e az emberiség újra egyesíteni tudását és istenhitét. Képes lesz-e a tudásának teljességével felfogni, hogy csak az erőforrásra, Istenre rákapcsolódva, benne élve lehet élete önmagának is, családjának is, embertársainak is, de annak a csodálatos, sokszínű élővilágnak is, amelyet a misztériumhoz való kapcsolódástól megfosztott tudás, a mindentudás tettetésének bűvöletében maga az ember sodort a pusztulás, a kipusztulás egyre fokozódó veszélyébe a legutóbbi néhány század alatt.

(A szerző sejtbiológus, egyetemi tanár)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu