A szülőfalum

Igaz a szó, úgy ahogy leírtam: szülőfalum. Zalában, Zajkon egy kicsi vályogházban bábaaszszony segített a világra. A szomszédos kápolna harangszava éltetett, köszöntött először, adta tudtára a falunak, hogy újabb fiú született. Akkor még gyakori volt, hogy öt-hat gyermeket szültek az anyák, én is az ötödik lettem.

A kápolna, igaz, én templomnak neveztem, a kis faluban ez volt a legnagyobb épület. Ott kereszteltek meg, ott lettem ministránsgyerek, ott kaptam hittanoktatást. Igen, a Hit - így nagybetűvel írva - kísért el a "világutamon". A hit erejével a "nehéz időkben" sem tagadtam meg katolikus voltomat. S nem is olyan régen, Alexandra unokám elsőáldozói nagymiséjén gondolkoztam el az elmúlt évtizedeken.

Itt állok a kápolna mellett, a domboldalon kiemelkedő istenháza legfelső lépcsőfokán. Mellette a szülői ház helyén nagy, erős várszerű téglaépület magasodik, mintha vetélkedne a kápolna elsőrangú magasságával. S az udvarán csak a kerekes kút maradt meg mementóként gyermekkorom emlékeképpen, minden más gazdasági épület eltűnt a föld felszínéről, sőt a gyümölcsfák is hiányoztak, csak egy diófa maradt emlékmegőrzőnek. Ezen az udvaron nőttem föl, itt éltem legszebb gyermekkorom, valahol még a mezítlábam nyomát is őrzi az erős kötésű sárga agyag. Ennyi maradt volna a múltamból, se a fák, se a gazdasági épületek, se a kis vályogház, csak bepucolatlan vöröstéglás várszerű ház látszik, ami a másé, a volt szomszéd családjának jelene, jövője zajlódik a falak között, s az udvaron.

De mégis maradt valami, a kápolnából átáramlott hit, ez adott erőt a balesetem utáni időszakra, a faluból való elköltözés utáni idők elviseléséhez, s ez vitt haza, visz a szülőfaluba minden évben, s talán még a jövőben is hazavisz... Nekem ez maradt a szűkebb hazám. A hit nagyon is mélyre ivódott be szívembe, s maradt örökké éltető erő.

A kápolna mellett állva elnézek a falu házai fölött, a hegyeken, völgyeken pihentetve szemem elmerengek a több mint hétszáz éves falum múltján, mikor még a hátam mögötti dombon, a Barát-köz fölött, az égbe magasodva a barátkolostor hirdette, hogy e faluban keresztények élnek. A romhalmazt is benőtte a gaz, bokrok, fák...

Most az ősök jogán is elmerenghetek, a hitük velem él, hitüket továbbviszem, továbbadom gyermekeimen, unokáimon keresztül, s hogy e hittel tovább élhessenek családok e kis haza zugában.

Szülőfalum, Zajk, kápolnád harangját hallgatva újra gyermek vagyok, gyermeki lélekkel, de felnőtt emberi szívvel, hittel imám még nagyobb tisztelettel érted, s hazámért mondom el.

Kanizsa József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu