Filmvászonszentek

Gondolatok Székely Orsolya Ikonosztáz című filmjéről

Fényképezhető-e a hit? Megmutatható-e a filmvásznon mindaz, ami a lelkünk mélyén játszódik? Egyáltalán: mi alapján tisztelünk szentként valakit? S végül: miért kapcsolódik a szentté váláshoz - úgy tűnik - elkerülhetetlenül a szenvedés?

Többek között ezekre a kérdésekre keres vagy mutat válaszlehetőséget Székely Orsolya - hat, egyenként tizenhárom perces etűdből álló - játékfilmje, melyet a 32. Magyar Millenniumi Filmszemlén mutattak be.

Az Ikonosztáz a magyar államot létrehozó és megtartó hit szemszögéből, történelmünk kezdeti időszakából válogatva beszél olyan szentekről, akiket ma is jól ismerünk (István, Erzsébet); olyanokról, akik kevésbé ismertek (Szórád, Magyar Mózes); és beszél olyanokról is, akik nem szentek (Álmos fejedelem és Uros pannonhalmi apát).

A bemutatás azonban - a szubjektivitás határait is túllépően - sokszor sarkítottnak tűnik. Az etűdsorozat olykor nem az utókor tiszteletét megalapozó mozzanatokat emeli ki egy-egy élettörténetből, inkább az érdekes, titokzatos vagy épp megbotránkoztató részletekre helyezi a hangsúlyt. Így válik államalapító királyunk véres kezű, hataloméhes politikussá; az életerős, derűs Szent Erzsébet pedig gyászos, megtört özvegyasszonnyá.

Az ő esetükben azonban a néző történelmi és hagyománybeli háttérismeretei segítségével többnyire képes kiegészíteni vagy kijavítani a csonka portrékat. Más a helyzet Szent Szóráddal és Magyar Szent Mózessel, akik nem tartoznak a magyar egyháztörténet fő vonulatához (ünnepük sincs az egyházi év során); így a róluk itt kialakított kép meghatározó lehet, hiszen az nehezen ellenőrizhető és vethető össze egyéb ismeretekkel.

A római Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában látható egy Magyar Szent Mózest ábrázoló dombormű, amely - az egyház szándékával összhangban - Mózes szociális érzékenységét állítja elénk követendő példaként. Székely Orsolya filmje ezzel szemben Mózest mint a testi kísértések ellen küzdő szentet rajzolja meg, aki még a megcsonkítást is vállalja tisztasága megőrzéséért. Tiszteletreméltó a helytállása - a róla alkotott kép mégis egyoldalú és hamis.

Mindezek ellenére - és a sötét, középkort idéző, félhomályos, derengő, bizonytalan képek mellett - a hat filmetűd kifejező szimbólumokkal festi a magyar állam történetének kezdeti időszakát. A korabeli gesták, krónikák és legendák felhangzó részletei mellett a filmen három alapvető motívum vonul végig, és szervezi egységgé a darabokat: a szenvedés, a tűz és az építés.

A filmben látható szentek és nem szentek életének egyaránt központja a lángolás, a valamiért való teljes odaadottság. Mindannyian meggyőződésükért, hitükért vállalják a szenvedést, ám korántsem saját magukért, hanem környezetükért, országukért, jövőjükért. Az ország- és jövőépítés Uros apát alakjában teljesedik ki igazán, aki egész életét a rendíthetetlen építésnek, a felelősségteljes alkotásnak, a jövőről való gondoskodásnak szentelte.

Ebből a szemszögből tehát valóban bátorító, követendő példákat adó, eszményeket felvonultató film az Ikonosztáz - kétségtelen, hogy mély, érzelmeket felkavaró és elgondolkodtató alkotás. Azonban nem egyértelmű, hogy kinek is készült valójában, és mi a célja. Az bizonyos, hogy nem térítő szándék húzódik a háttérben. Az ismeretterjesztéshez, kultúraközvetítéshez pedig pontosabb és jellemzőbb részletekre lett volna szükség.

Egy-egy etűd arra alkalmas és képes, hogy benyomásokat keltsen. Ez az, ami joggal aggaszthatja a hit talaján álló szemlélőt. Mert ha valaki saját személyes hitének alapjait és lényegét jól ismerve találkozik az Ikonosztázzal, talán meghökken, de el tudja választani magában a lényeges részleteket a lényegtelenektől. Ám az is elképzelhető, hogy a felületes, netán hitetlen néző megbotránkozik és elfordul attól az Istentől, aki ilyen "szentekkel" árasztotta el a világot.

Még akkor is, ha erről maga a Teremtő tehet a legkevésbé.

Süveges Gergő

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu