Istengyermekség

iskolakór helyett, VI. rész -

"...a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyenek." (Jn 17,26)

Emmanuel: velünk az Isten. Gyerekeink, unokáink között ő is gyermek. Hozzánk tartozik, velünk van. Lehet ennél több? Lehet! Isten szeretete határtalan. Megengedi nekünk, hogy befogadjuk. Nem csak a hajlékunkba a karácsonyfa alá, hanem személyes létünkbe, szívünkbe, énünk templomába.

S akik befogadják, azoknak hatalmat ad, hogy Isten gyermekei legyenek. (Jn 1.12)

„tudod, hogy szeretlek, tudom, hogy szeretsz”

Hatalmat ad!

Micsoda hatalma van egy gyereknek! Sose felejtem el azt a mintegy húsz évig tartó időszakot az életemből, amikor véletlenül sem adódott olyan éjszaka, amit átaludhattam volna. Az egyik gyerek köhögött, a másik megéhezett, a harmadik rossz álmából riadt föl, a negyediknek bili kellett, és még sorolhatnám a végeláthatatlan lehetőségeket, amivel mind elűzhető volt az éjszakai unalom. Aztán, ha hajnal felé mindenki elcsitult, ólomként húzott az ágy. S ekkor megjelent valamelyik - akármelyik - a hóna alatt a mackójával, ujját szopva, közben morzsolgatva takarója csücskét, s húzva maga után, mint egy menyasszonyi fátylat. Megérkezett az ágyunk mellé kissé bocsánatkérő, ám határtalanul bizakodó pofácskával, mint aki reméli, hogy már régen csak ezt várjuk, hogy ő mellénk bújjon. És láss csodát! Minden fáradtság szertefoszlott, minden nehézség eltörpült, s az éjszaka emlékét végleg bearanyozta ez a bizalom, s az a biztos tudás, ami mozdulataiból áradt, míg bevackolta magát mellénk: tudod, hogy szeretlek, tudom, hogy szeretsz.

Az ilyen bizalom eltölt erővel, szétoszlatja a sötétséget, új életet ad, boldogít. Mi több; nem csak azt, akiben bíznak, hanem azt is, aki így bízik: s ez a gyermek.

El tudjuk képzelni magunkról, hogy mi ilyen nagyhatalmú gyermekek vagyunk? Sőt, még ennél is nagyobb hatalmúak, hisz mi királyfiakká, a mindenség Urának, a mindenható Mennyei Atyának gyermekeivé lehetünk!

"Akik befogadják..."

Úgy tudjuk, befogadtuk. Isten gyermekeivé lettünk a keresztségben, Jézust fogadjuk be minden szentáldozásban, Isten Lelke tölt el minket a bérmálásban. Mégis oly hihetetlen, hogy hatalmat kaptunk. Olyanok vagyunk, mint egy tévé készülék. Működésre ugyan alkalmasak, de a szabad akaraton múlik, hogy bekapcsolódunk-e a szentségek éltető áramkörébe, és sugározzuk-e Isten éltető adását.

Vegyünk hát példát gyermekeinkről, és tanuljunk Istengyermekséget. (Képtelen vagyok betartani a helyesírási szabályt, és kis i-vel írni!). Az egészen kis gyermek is már, amint fölébred, szemével szüleit keresi. Hányszor ébredtünk arra, hogy érezzük: valaki néz. Hangtalanul áll a kiságyban, és a sötétben tágra nyitott szemmel miránk néz. Várakozón, odaadón. Amint a gyermek első pillantása, első sóhaja felénk, szülők felé vágyakozik, úgy tekintsünk mi is a Mennyei Atyára. Ne sajnáljuk tőle az időt. Lelki szemeinkkel lássuk önmagunkat az Ő színe előtt, mint egy takarója csücskét morzsolgató gyereket, aki ugyan kócos, pizsamás, kívül-belül gyűrött, mégis, teremtő Atyjának nagy gyönyörűsége. Adjunk időt magunknak, hogy átérezzük azt a végtelen jóleső érzést, amit az Atyának jelent ez a mi bizalmunk. Hisz oly ismerős az Atya érzése annak, aki ember.

Gyermekünknek is nehéz sötétben elbotorkálni az ágyunkhoz, ám a mai életkörülmények között tán még nehezebb megtalálnunk a helyet e néma vallomásra. Nekem legjobban - nem vicc - a fürdőszoba vált be, ahol, ha megelőzöm a reggeli csúcsforgalmat, kettesben lehetek az Atyával; de lehet ez a hely egy templom térdeplője, vagy az ágyam, még a nyugalom sötétjében. Mondjam ki őszintén: Mi Atyánk, Apukám, Édes Szülőm. Jelenjek meg a színe előtt, érezzem gyönyörködő tekintetét, ahogy csak szülő tud gyerekére nézni, avagy a szerelmes szíve választottjára. El tudom hinni, hogy gyönyörködik bennem? Ez a legnehezebb. Ha mégis megpróbálom, az maga a lelkiismeret vizsgálat. Az Atya szerelmes tekintetét látom magamon és elönt a szégyen mind amiatt, ami nem méltó ilyen Atya gyermekéhez. S akkor őszintén szakad ki belőlem a sóhaj: igazíts meg! Szent véred által tisztíts meg, kegyelmeddel tégy mindent helyére bennem! Simítsd ki lelkem gubancait, fésülj meg, hadd legyek szép, akiben igazán gyönyörködni tudsz, aki nem hoz szégyent "ősz fejedre". Engedjem át egész testemet és lelkemet ennek a gyógyító kegyelemnek, járjon át, mint a gyereket a szeretet melege, ha szülei mellé bújik.

Aztán valljam meg neki, hogy ő az egyetlen. Nincsen úr és nincsen isten rajta kívül.

Szinte pengve pattogzanak le rólunk szorongató érzéseink, ha végiggondoljuk: senki és semmi nem uralkodhat el rajtunk. Sem betegség, sem rosszkedv, sem bűnünk tudata, sem mások ellenünk elkövetett bűnei - legyen az magán jellegű, vagy történelmi - nem urunk az idő, sem főnök, sem az emberek sértődékenysége, sem a mások véleménye.

Ha nem ragaszkodunk e szorongató idegen urakhoz, már kész is bennünk a hely, hogy őt befogadjuk, a Világosságot. Akkor hatalmat ad nekünk, hogy Isten gyermekei legyünk. Édes fiát látja bennünk.

Akkor körülöttünk is jóra fordul minden, mint a bízón mellénk bújó gyermekeink körül: szertefoszlik a sötétség, eltörpül a nehézség, bearanyozódik a küzdelem, nem emészt többé (iskola) kór. Teljesül Jézus vágya: "...a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek."

Nényei Gáborné

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu