A lélek szótára

Evangélium

Az evangélium örömhírt jelent, Isten első evangéliuma a teremtés. Csak a tiszta öröm az, amely a megosztásban teljesedik ki. Az öröm torzképei - mint a káröröm vagy az érzelmi kisajátítás uralkodói gyönyörűsége - mind-mind rejtegetésre szánt érzések, nem megoszthatók, mert még birtoklójuk is fél velük együtt élni. Isten úgy teremtette az embert, hogy természetének alapjává tette az isteni öröm befogadását és továbbadását. Ha nem segítené az embert kiemelkedni hamis öröm-érzeteiből, akkor azok ellene támadnának...

Az isteni örömhír négyféle leírásban ölt testet, a négy evangélium az ószövetségi nép bűnbeesés óta fontolgatott álmát valósítja meg: Isten szavahihetősége igazolódik, eljön a Megváltó. Az ő ittléte, akár győzelemre viszi a saját ügyét, akár nem, akár tud gyökeresen segíteni fojtogató bajainkon, akár nem - a puszta ittléte örömhír, maga az a tény, hogy lázadásunk ellenére Isten nem hagyott magunkra, sőt, fia által sorsközösséget vállalt velünk, Emmánuel - velünk az Isten. Jézus ittléte megtöri a lázadó emberiség magányát, azt pedig hogy ő valóban Isten fia, igazolja csodáival, tanításának nagyszerűségével. Ami ezután következik, az kétesélyes, legalábbis a kortársak számára. Hiszen tanúi vagyunk konkrét sikertelenségeknek.

"Innen eltávozva saját városába ment. Tanítványai elkísérték. A következő szombaton tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: "Honnét vette ezt? Hol tett szert erre a bölcsességre? És a csodák, amiket kezével végbevisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? S ugye, nővérei is itt élnek közöttünk?" És megbotránkoztak rajta. Jézus erre megjegyezte: "A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete." S nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön". (Mk 6.1).

Az idézett jelenet jól példázza, hogy Isten mindenhatóságához hozzátartozik az a következetesség is, amellyel szabadon hagyja az emberi döntést, így ugyanaz az isteni szó, amely a teremtéskor a világmindenség, az égitestek létrehozásához, a Föld és a tenger benépesítéséhez elegendő, az emberi lélek küszöbén megtorpan a visszautasításkor, nehogy a szeretet művét bármilyen kényszeresség meghiúsítsa.

"Egy alkalommal odalépett hozzá valaki, és megkérdezte tőle: "Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?" Így felelt neki: "Miért kérdezel engem a jó felől? Csak egy valaki jó. Ezért, ha el akarsz jutni az örök életre, tartsd meg a parancsokat." Az megkérdezte: "Melyeket?" Jézus felsorolta: "Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, apádat és anyádat tiszteld, felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat." Az ifjú erre kijelentette: "Ezeket mind megtartottam. Mit kell még tennem?" "Ha tökéletes akarsz lenni - felelte Jézus -, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!"

Ennek hallatára az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus most tanítványaihoz fordult: "Bizony mondom nektek, a gazdagnak nehéz bejutnia a mennyek országába" (Mt 19,16-23).

A gazdag ifjúval kapcsolatban csalódás nem pusztán elvi megfogalmazást fejez ki, a leírás egyszerű mondataiból érződik Jézus egyéni megütközése és keserűsége is, amint a fiatalember nagy vagyona miatt hátat fordít élete igazi beteljesítésének. Könnyen kérdezhetjük, ugyan mi ebben vagy éppen az előző szakaszban a jóhír, az Örömhír?

Amint már volt róla szó, maga az a tény, hogy Isten fia velünk tart, saját kudarcain keresztül együtt érez velünk, nem vagyunk számkivetettek az ő szemében, mindez elegendő kell, hogy legyen. Ami ezután következik, mégis mérhetetlenül több.

Minden kudarcot betetőz Jézus kínhalálának nagypénteki jelenete. Ez olyan mélypont, amely szinte érvénytelennek tünteti fel az összes addigi tanítást, sőt minden bizonyíték ellenére megingatja a bizalmat Jézus istenfiúságában, vagy legalábbis Isten megváltói szándékának mikéntjében is. Valóban, az isteni terv különbözik az emberi elképzeléstől, sokszorosan felülmúlja azt.

Húsvét hajnalának visszavonhatatlan örömhíre, evangéliuma mindent fénybe borít, ami azelőtt kudarcnak tűnt, most az is tündököl, a Mester visszautasításai is arra utalnak, hogy meghívásunkat a lélek teljes szabadságára kaptuk, ezután csak rajtunk múlik, hogy e lehetőségbe belekapaszkodunk-e vagy sem. A hívő ember élete számára Jézus élete tükörré válik, amely még a keserűséget is örömhírré teszi a hit erejében, minden körülmény egyetlen beteljesedés felé fejti ki hatását egyéni sorsunkban.

Pajor András

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu