Uj Ember

2001. február 18.
LVII. évf. 7. (2743.)

Február 22.
Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe

Főoldal
Lelkiség
„Legyetek irgalmasok,
amint Atyátok is irgalmas”
A kamalduli költő
Jegyzetek a liturgiáról -
A gregorián ének kiválósága
A hét liturgiája C év
Katolikus szemmel
Ép lélek, ép testben
A népszámlálási kérdőívek feldolgozóinak figyelmébe!
Jegyzetlap
Felfedező utakon
Lapszél
Élő egyház
Királyi koldulás ez,
nemzetkincs-mentő
Nyírbéltek 2 millió forintot vár
Isten kezében
A Duna Televízió új vallási műsorairól
Pezsgő szellemi élet Alba Regiában
Cél: a családok
megerősítése
Élő egyház
Együtt a Szentatyával
Nemcsak Popieluszkót ölték meg
Stanislaw Suchowolec atya vértanúsága
Fórum
Könyvespolc
Az Olvasó írja
Röviden
Fórum
Az útkeresők látják a célt…
Lelkipásztori napok Esztergomban
Millenniumi egyetemi találkozó
Két nemzet a szeretet parancsáért
Fórum
„Az írom, ami a szívemben van”
Az el nem felejtett Fekete István
A lélek szótára - Evangélium
Esztergom - Budapesti Egyházmegye
Katolikus közösség a műegyetemen
Plébánia és iskola
Az egyházmegye katolikus iskoláiról
Bemutatkozik a Budapesti Egyetemi Lelkészség
Egyetemes újság
„A fiatalok nevelése szabadságszerető hazában…”
Egy iskola arca
Ifjúság
Istengyermekség
iskolakór helyett, VI. rész
Filmvászonszentek
Gondolatok Székely Orsolya Ikonosztáz című filmjéről
Rejtvény
Kultúra
Az a másik életünk
„Szeplőtlent és kristálytisztát…”
Tíz mondat a rehabilitációról
Gombfoci
Versek
Mozaik
Görög rítus – Rómához közel
Tavaszváró
Képviselők szemléje a pesti bazilikában
Az egészséges nemzedékért
Az ökumenizmus égető kérdései

 

 

"Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas"

Máté evangéliumában ugyanez a kijelentés a következő formában olvasható: "Legyetek tökéletesek, mint a mennyei Atyátok" (Mt 5,48). Hogy azonban Máté a tökéletességen ugyancsak az irgalmasságot érti, az nyilvánvaló a szövegösszefüggésből: "Szeressétek ellenségeiteket!" (Mt 5,44) Az ellenségszeretet nem baráti szeretet. Nem szimpátián alapszik, s szó sincs kölcsönösségről: ez lényeges eleme az irgalmasságnak, s felülmúlja az egész anyagi világmindenséget.

Az irgalmasságról (mint ahogy a szeretetről is) van némi tapasztalatunk a végső kinyilatkoztatás (Jézus Krisztus kereszthalála és föltámadása) nélkül is, mert minket embereket Isten az ő képére teremtett.

Ám az ősbűn igen mélyen beleroncsolt az emberbe. És ha az irgalmasság, amelyre képes az ember Krisztus kegyelme nélkül is, már csodálatra méltó, mennyire inkább a Krisztusban kinyilatkoztatott irgalmasság.

A mai vasárnap első olvasmányában megcsodálhatjuk Krisztus ősatyjának Dávid királynak az irgalmasságát az őt féltékenységből halálra üldöző Saul király iránt. Egy éjszaka Dávid és Abisáj Saul táborába belopództak, és amikor Sault alva találták és látták lándzsáját a fejénél a földbe szúrva (körülötte az egész csapat aludt) - Abisáj ezt mondta Dávidnak: "Isten ma kezedbe adta ellenségedet. Lándzsával odaszögezem a földhöz, egyetlen döféssel. Másodikra már nem lesz szükség!"

Valóban Isten adja ellenségedet a te kezedbe, mert ha nem akarná Isten, akkor nem fordulhatna elő hasonló eset. Ám mielőtt vádolnánk Istent, hogy gyilkolásra alkalmas helyzeteket enged meg, gondolkozzunk el a következő nagy misztériumon. Ha ellenséged a kezedbe adatott, nem vagy arra kényszerítve, hogy megöld: rá is döbbentheted a vétkére, hogy bűnbánatot tartson. Mocskos, káromló szájjal azok vádolják Istent a háborúkért, a gyilkosságokért, akik nem hajlandók tudomásul venni: Isten a maga irgalmasságával az ember által akar jelen lenni a földön a másik ember számára.

Dávid Saul mellől elvette a lándzsát meg a vizeskorsót és amikor a szemközti hegy tetejére ért, jó messze megállt és átkiáltott Saul táborába: "Nézzétek, itt a király lándzsája. Jöjjön át valamelyik szolga és vigye el. Az Úr mindenkinek megfizet igazságosságában és hűségében!"

Ez utóbbi kijelentés nagy jelentőségű: Dávid nem megalázni akarta Sault - az nem lenne irgalmasság - hanem átengedve az Úrnak az ítéletet, Sault csak arra akarta rádöbbenteni, hogy vétkezett. Nem is csupán ő ellene (Dávid ellen), hanem az Úr ellen.

József, akit gyilkos szándékú testvérei eladtak rabszolgának Egyiptomba, ugyanezt teszi testvéreivel. Úgy látszik, nagy szolgálatot teszünk ellenségünknek, amikor rádöbbentjük arra, hogy vétkezett. De elsősorban nem szavakkal, nem erőszakos vitatkozásokkal, hanem életét mentő jó cselekedettel.

Ráadásul itt olyan esettel állunk szemben, amikor nem azért lett ellenségessé valaki, mert mi is megbántottuk. Dávid semmi rosszat nem tett Saul ellen - és ebben Krisztus előképe -, csak nagyon tehetséges volt... Ez belobbantotta Saulban a poklot, mely egyre jobban égette. Saul meghallotta, hogy Dávidot dicsérik, hirtelen összeszorult a szíve, rosszul érezte magát...

Ha ilyesmi történik velünk (kis saulokkal), akkor ne a dávidokban keressük a hibát...

A dávidoknak azt is meg kellene tanítani, hogy pusztán tehetségük és sikereik miatt az életben sok, hozzájuk közel álló ember hirtelen meg fogja őket gyűlölni. Ne lepődjenek meg! A tehetséghez hatalmas adag irgalmasság is kell, egyébként a dávidok összezavarodnak, keserűségükben odavágnak mindent vagy lezüllenek.

Az evangéliumban Jézus az irgalmasságnak nem erről az egyébként igen magas fokáról szól, hanem arról az irgalmasságról, mely az Atyától ered és benne Jézusban lesz nyilvánvaló.

Jézus tanítását, miszerint ha valaki arcul üt, tartsuk oda a másik arcunkat is, és annak, aki elveszi köntösünket, adjuk oda ruhánkat is, és hogy ne csupán az életét adjuk vissza halálos ellenségünknek, hanem még jót is tegyünk vele - nem lehetne és nem is szabad elfogadni anélkül, hogy őt magát el nem fogadjuk Isten egyszülött Fiának, aki valóban irántunk való irgalomból emberré lett. Elsősorban nem ezt a furcsa, érzéseinknek ellentmondó, a földi igazságszolgáltatást túlhaladó tanítást kell megértenünk, hanem azt kell elfogadnunk, aki ezt mondja a maga egyedülálló titkával: hogy az Atyaistennel egylényegű istenségében, de irgalomból emberségében velünk lett egylényegű. Aki halálát éppen gyilkosaiért (értünk emberekért) ajánlotta fel, és föltámadván a Szentlelket belénk árasztva fölemelt minket egy új világrendbe: az Atya irgalmasságának világrendjébe.

Előbb tehát ezt kell látni, elfogadni, ünnepelni, majd tudatosítani, hogy mi, akik hiszünk istenségében, és életadó, irgalmasságot árasztó megváltó halálában - egy új világrendbe vagyunk fölemelve, és csak ezután szabad, sőt kell megpróbálni ezen új világrend törvényei szerint cselekedni. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy ezen irgalmasság "törvényei" szerint működjék a parlament, és futni hagyja a lapuló gyilkosokat és besúgókat. Ezt csak akkor tehetné meg, ha a parlament minden tagja egyértelműen vallaná Jézus Krisztus istenségét, és elfogadná a kárhozattól minket megváltó szent halálát - és ezt a gyilkosok és besúgók is tudnák a parlamentről.

De még ekkor sem tehetné meg azt, amit Jézus itt nekünk parancsol: hogy az tegyen jót az ellenségeivel, akinek az ellenség rosszat tett.

Ezért csak az lehet a szó szoros értelmében vértanú, aki haldokolva kinyilvánítja, hogy megbocsát gyilkosának (de ez is kevés - mert ez még nem volna plusz jócselekedet), hanem még imádkozik is érte. Ekkor a vértanú Jézus megváltó halálának erőterébe emeli saját halálát, és így Jézus Krisztusban eléri az Atya tökéletességét, azt a sajátos, új világot teremtő isteni irgalmasságot.

De hogyan lehet életünket (nem csupán halálunkat) beleemelni az Atya irgalmasságába?

Nincs rá recept, mert a te életedet még senki sem élte. A te elmélkedésed és tennivalód ott kezdődik, ahol ezek a sorok véget érnek.

Barsi Balázs

Közepébe:

"Csak az lehet a szó szoros értelmében vértanú, aki haldokolva kinyilvánítja, hogy megbocsát gyilkosának - és még imádkozik is érte."

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu