Uj Ember

2000. július 30.
LVI. évf. 31. (2714.)

Az imádság csak az egyik módja az Isten dicséretének; minden teendőnkben és munkánkban meg kell találnunk őt. Aki mindent Isten nagyobb dicsőségére tesz, annak minden imádság.“
Loyolai Szent Ignác (Ünnepe: július 31.).

Főoldal
Lelkiség
Katolikus szemmel
A félreértett szabadság
„Küldj egy tehenet!”
avagy: a gyakorlati keresztény szolidaritás példája
A letegezett Isten
Vízszintes lépcsősor
A megfeszített
Élő egyház
Egymás segítésével magukat is erősítik
Az egyház(község) is legyen „családbarát”
Kada Lajos érsek jubileuma
Élő egyház
„Úgy éreztem: Isten szeret minket”
A magyar cigányok római zarándoklata
„Nincs reménytelen eset…”
A szenvedélybetegek nehéz rabszolgasága
Félelem helyett szeretet
Szeged-csanádi egyházmegye
Fórum
Hol nyugszik Bakócz Tamás bíboros?
Beszélgetés Horler Miklós építésszel
Kúltúra
Nyárezüst
„A létezés keresztszülei”
Juhász Gyula megtagadott verseskötete
Egy asszony Franciaországból
Ifjúság
Kint Gödöllőn
A Humán Genom program
A genom egy élőlény egy sejtjében lévő DNS összessége
Mozaik
Diák- zarándoklat
Hálaadás a Tisza-parton
A Vatikán az EXPÓ-n
Az Olvasó írja
Váci kórus sikere Loretóban
Missziós lelkigyakorlat Kőszegen
Kápolnahajó
Rejtvény
.

 

Nyárezüst

Nagy áldás, ha valaki amúgy igazán ki tud kapcsolódni a napi tépelődésekből, és egy kicsit elengedi magát. Pihen. Hogy ez a semmittevéssel lenne azonos? Korántsem. Csupán másfelé irányítja érzéseit, gondolatait, észreveszi azt, amit a lótás-futásban figyelmen kívül hagy, például a szomszéd kert fenyőfáját, amelynek teteje a széljárást követve csodálatos alakzatot vett, vagy az éppen nyíló virágok ezer színét. Sokszor ilyen apróságokon múlik, hogy megtapasztaljuk —: a világ sokkal de sokkal több, mint gondolnók, s hogy az esti lámpafényben az úttesten átballagó sünt is félteni kell, el ne csapja az autó.

A pihenés a figyelem szeretet-energiáját fokozza, elvezet tájakra, erdőkbe, folyópartokra, vagy éppen egy romkertbe, ahol az időt feledtető, mégis folyton az elmúlt világokat felidéző kövek, emlékek, emberségünk, készségünk gazdagságára utalnak, az alkotás és a megpihenés testvérkapcsolatában a lélek valóságára.

Pihenni mentem jómagam is a minap a messzi századokat elevenné varázsló romvárosba, az egykori rómaiak hazánkbeli központjába: Aquincumba. Ki ne ismerné a nevét, s ha járt ott, biztosan egyetért velem: ott igazán lehet pihenni, kikapcsolódni egy kicsit belelapozni az útikalauzba vagy meghallgatni a kedves útikísérő okos mondatait. Én azt a kicsi, de nagyon sokatmondó termet látogattam meg, ahol mostanában ókeresztény emlékeket mutogatnak, Aquincum negyedik századának beszélő köveit, képeit, edényeit, amelyek a korai keresztény világ helyi hagyományai, és bizony csendességre, benső békére biztatják a napi vándort. Miért? Mert ezek az emlékek is a kicsi dolgokhoz tartoznak, morzsái a nagy egésznek, de kiemelve a profán élet tárgyai közül, a legszentebbre és a legszebbre hívják fel a figyelmet. Különös ellentmondásnak tűnik, ha festett sírkamráról beszélek, annak részletéről, amely a teremben fogad, s ugyanakkor az életről szólok, amely a régi, régi kopott színekből sugárzik. Mert a Paradicsom kertjébe vezetnek a színek; látható a kapu, amely az Édenbe nyílik, galamb és olajág a békességet hirdeti. Középen Krisztus-monogram, itt bennem pedig a megnyugvás, a megpihenés öröme, hiszen ahhoz a pillanathoz értem, amely nem változik. Tulajdonképpen ekkor jöttem rá, minden pihenőidő egy darab a végtelenből, abból a szüntelen együttlétből, amelyben Isten és a világ közösséget teremt. El nem szakadhatunk, mert akkor jön az az idegesség, amely a hiányérzetből nem egyszer tragédiát szül.

Egy-két óráig azokkal lehettem együtt Aquincum őszig látható ókeresztény emlékeinek kiállításán, akik ugyan már nem élnek, szarkofágjaik üresen állnak, de mégis jelen vannak. Az időben elkalandozva, fáradtságot felejtve azt a szabadságot éreztem, amely könnyen jelentkezik, ha nem ragaszkodom pillanatnyi kicsinyességeimhez, és a nagy Időben megtalálom a felszabadító távlatokat, ahogyan a kereszténység megtalálta egyszer, s azóta is ajánlja mindenkinek.

Tóth Sándor

 

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu