|
|
Jézus ajándéka A kenyérszaporítás története azon kevés csoda-elbeszélések egyike, amely az egybehangzó evangéliumok anyagából Jánosnál is megtalálható. Így ezt a történetet olvasva jó lehetőségünk nyílik arra, hogy megfigyeljük János evangélista sajátos szempontjait és jobban megértsük a negyedik evangélista mondanivalóját.
Márk evangélista beszámolójában (6,33-44) többek között a következő mozzanatokat figyelhetjük meg: az emberek megelőzik Jézust; Jézus megsajnálja a tömeget, ezért tanítani kezdi őket; a tanítványok veszik észre, hogy a tömegről gondoskodni kellene; Jézus őket kéri, hogy adjanak enni a sokaságnak, tőlük kérdezi, hogy van-e kenyerük; a tanítványokat bízza meg azzal, hogy telepítsék le az embereket, s hogy osszák szét a kenyeret. Ha sorra vesszük János evangélista beszámolójának egyes elemeit, Jézus alakját egészen új beállításban szemlélhetjük (Jn 6,1-15). Jézust nagy sokaság követi, mert látták a csodajeleket, amelyeket művelt (6,2) – tehát Jézus jár elől, a tömeg pedig utána megy (ebben is kifejezésre jut Jézus nagysága, méltósága); azért mennek utána, mert látták csodajeleit (nem gyógyulást keresnek, hanem megértették a jeleket: Jézus az Istentől jött). Jézus fölmegy a hegyre és leül (6,3) – a hegy a kinyilatkoztatás helye (Sínai hegy, Hegyi Beszéd); ülve várja a tömeget, ezzel kifejezésre juttatja saját tekintélyét. „Közel volt a Húsvét...” (6,4) – a közelgő ünnep említésével János összekapcsolja ezt az eseményt az utolsó vacsorával, ahol Jézus a kenyér színében saját testét nyújtja tanítványainak. Erről lesz szó itt az evangéliumban is kenyérszaporítás csodája után (az eucharisztikus beszédben Jézus saját magáról mint mennyei kenyérről beszél (Jn 6,22-47). Jézusnak a közelgő tömeg láttán egyből az jut eszébe, hogy kenyeret kell adni nekik (6,5). Fülöphöz intézett kérdése csak azért hangzik el, hogy „próbára tegye őt, mert maga tudta, mit akar tenni...” – Nyilvánvaló, hogy János evangélista szerint Jézust nem az események alakulása késztette a csoda megtételére (mint a szinoptikusoknál az idő előrehaladása, a kietlen hely, a tanítványok kérése), hanem kezdettől fogva tudatosan cselekszik. Újabb jelet akar adni a tömegnek, hogy azután elmondhassa, mi a jelentése a jelnek (= ő a mennyből alászállott, élő kenyér). Jézus kérésére a tanítványok itt is készségesen segítenek, bár szerintük reménytelen a helyzet („honnét veszünk itt kenyeret?”, „kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik...”, „mi ez ennyinek?”). Három megjegyzés is jelzi a tanítványok bizonytalanságát és reményvesztettségét; szöges ellentétben áll ezzel Jézus határozottsága és céltudatossága: „Telepítsétek le az embereket!” (6,10) A kenyér megáldása után nem a tanítványok osztják szét a kenyeret, hanem maga Jézus, ugyanígy a halat is (6,11). Az elbeszélő ezzel kifejezésre juttatja Jézus egyedülálló és központi szerepét. Ő adja, és mindenki személyesen tőle kapja Isten adományát, a „kenyeret”: az élet kenyerét, vagyis Őt magát. „Mindenkinek annyit adott, amennyit akartak”: amit Jézustól kapunk, nem fogy el. Csak tőlünk függ, hogy mennyit fogadunk be belőle. Végül Jézus azt mondja: szedjétek össze a maradékot, „hogy semmi el ne vesszen belőle!” (6,12). Ez a figyelmeztetés nem az étellel kapcsolatos illő tiszteletet és takarékosságot van hivatva kifejezni, hanem a kapott adomány egyedülálló értékére utal. A kenyérszaporítás a negyedik evangélista szemében is nagy csoda, és Jézus könyörülő szeretetének kézzelfogható megnyilvánulása. De az elbeszélés felsorolt részletei egyértelműen mutatják, hogy János evangélista a történet felidézésével Jézust és az ő adományát teljesen új fényben látja és mutatja be. Jézus itt már nem tanít órákon át, mint a szinoptikusoknál, és nem is az emberek testi fáradtsága és éhezése foglalkoztatja. Azt akarja nekik adni, amit adni jött, és amit bajaik mögött az emberek is keresnek: az ételt, „amely megmarad az örök életre” (Jn 6,27). Ezt jelzi a csodálatos módon megsokasított kenyér, amelyet nem a tanítványok osztanak szét, hanem maga Jézus nyújt személyesen mindenkinek. Ünnepélyes keretek között (vö. Jézus leült) kerül sor erre, Jézus tudatos döntése nyomán. Az emberek megajándékozása során Jézus az egyetlen igazi kezdeményező és cselekvő; a tanítványok, bárha közel állnak is Jézushoz, inkább csak a tanácstalanságot képviselik, s meg kell elégedniük némi közvetítő szereppel. Az elbeszélésben egyes részletek különös figyelmet érdemelnek. A „közel volt a Húsvét“, „ettek, amennyit akartak”, „semmi el ne veszszen belőle” részletek a történeten kívülre, előre mutatnak, előkészítik a kenyérszaporítást követő eucharisztikus beszédet. Értésünkre adják, hogy János meglátta ebben a csodában, és bemutatta ebben a csoda-elbeszélésben is, hogy Jézus nem az ember testi szükségleteiről akar gondoskodni, hanem ennél sokkal nagyobbal, sokkal fontosabbal akarja megajándékozni az embert: önmagával, a kegyelmek és a szeretet teljességével, az örök élettel. Tarjányi Béla
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
