Uj Ember

2000. július 30.
LVI. évf. 31. (2714.)

Az imádság csak az egyik módja az Isten dicséretének; minden teendőnkben és munkánkban meg kell találnunk őt. Aki mindent Isten nagyobb dicsőségére tesz, annak minden imádság.“
Loyolai Szent Ignác (Ünnepe: július 31.).

Főoldal
Lelkiség
Katolikus szemmel
A félreértett szabadság
„Küldj egy tehenet!”
avagy: a gyakorlati keresztény szolidaritás példája
A letegezett Isten
Vízszintes lépcsősor
A megfeszített
Élő egyház
Egymás segítésével magukat is erősítik
Az egyház(község) is legyen „családbarát”
Kada Lajos érsek jubileuma
Élő egyház
„Úgy éreztem: Isten szeret minket”
A magyar cigányok római zarándoklata
„Nincs reménytelen eset…”
A szenvedélybetegek nehéz rabszolgasága
Félelem helyett szeretet
Szeged-csanádi egyházmegye
Fórum
Hol nyugszik Bakócz Tamás bíboros?
Beszélgetés Horler Miklós építésszel
Kúltúra
Nyárezüst
„A létezés keresztszülei”
Juhász Gyula megtagadott verseskötete
Egy asszony Franciaországból
Ifjúság
Kint Gödöllőn
A Humán Genom program
A genom egy élőlény egy sejtjében lévő DNS összessége
Mozaik
Diák- zarándoklat
Hálaadás a Tisza-parton
A Vatikán az EXPÓ-n
Az Olvasó írja
Váci kórus sikere Loretóban
Missziós lelkigyakorlat Kőszegen
Kápolnahajó
Rejtvény
.

 

Jegyzetek a liturgiáról

Miért jutott csődbe a liturgikus reform?

A zsinat liturgikus reformjait egy százéves liturgikus mozgalom előzte meg. Ennek a liturgikus mozgalomnak esze ágába sem volt a liturgia nyelvén vagy tartalmán változatni, céljai mélyebb értelműek és lelkibbek voltak. Melyek voltak e mozgalom legvégső mozgatói?

1. Az újkori vallásosságot megkísértette valami naturalizmus és antropocentrizmus, mely a vallást hajlamos egyszerűen az ember nevelőjének, vigasztalójának, az emberi szolidaritás forrásának stb. látni. Ezzel szemben a liturgikus mozgalom a természetfölöttire, Isten életére és annak kiáradására irányította a figyelmet.

2. Az újkori vallásosságot megkísértette a szubjektivizmus veszedelme. A vallás dolgait az egyén nézőpontjából, az egyén hajlamaiból, élményeiből, érzéseiből, szükségleteiből kiindulva értelmezte. Ezzel szemben a liturgikus mozgalom az isteni objektivitásra, az üdvtényekre, a kinyilatkoztatás alapigazságaira, Krisztus megváltásművére irányította a figyelmet, még pedig nem emberi értelmezés szerint, hanem a biblia és az egyházatyák tanításának szellemében.

3. Az újkori vallásosságot megkísértette a partikularizmus, a széthullás veszedelme. Elszaporodó lelkiségi irányok, pasztorális célok és módszerek, mozgalmak a legjobb szándékkal is gyengítették a kereszténység belső erejét és egységét. Ezzel szemben a liturgikus mozgalom egészséges organikus vallási életet ígért, melynek középpontjában az áll, ami valóban a legfontosabb, s ebből a magból kifelé haladva, a figyelmet csak annyiban megosztva, amennyiben a legfontosabbat nem veszélyezteti, épül ki egy organikus egyházi élet.

A liturgikus mozgalom eszménye szerint a gondosan végzett és megértett liturgia a homiletika és a katekézis közvetítésével áthatja a vallási élet egészét, egészségesen alakítja az egyéni lelki életet éppúgy, mint a keresztény közösség életét.

A zsinat a liturgikus reform e mélyebb, teológiai-lelkiségi oldalával keveset foglalkozott. A zsinat után pedig minden korábbinál hatalmasabb erővel manifesztálódott a hármas veszély: a naturalizmus (a vallás természetes-emberi szintre való leszállítása), a szubjektivizmus (a dogma helyett egyéni tapasztalatra épülő vallásosság) és a partikularizmus (a vallási élet és a pasztoráció szétesése szervetlen sokféleségbe).

Sőt, most már magába a liturgiába és a liturgikus gyakorlatba, az egyház legfőbb tápláló és védelmező életközpontjába hatoltak bele a kórokozók: a liturgikus gyakorlat maga is naturalistább, „emberközpontúbb“ lett (ami éppen az embernek árt a leginkább), az egyéni, s mellette most már közösségi szubjektivizmus a liturgia objektív tartalmát még inkább háttérbe szorította (amivel az egyéni lelkiség egészsége is kárát látta), a figyelemmegosztás fokozódásával pedig sokan magát a liturgiát is a partikularitás eszközévé, részcélok, lelkiségi irányzatok, mozgalmi célok kiszolgálójává degradálták (amivel elveszett igazi hatékonysága is).

A liturgikus reform, a liturgia átalakítása, az „új liturgia“ melytől sokan a templomba járók számának emelkedését remélték, kettős vereséget szenvedett: a liturgia elvesztette belső sugárzó erejét, miközben a templomok világszerte még jobban kiürültek.

Dobszay László

 

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu