|
|
Isten nem a szekrényben lakik Három éve a nyilvánosság fokozott érdeklődése mellett folyik a békéscsapai plébánia, helyesebben a korábbi plébános, Guliga György ügye, aki ellen pénzügyi visszaélések vádjával az ügyészség büntető eljárást kezdeményezett, ugyanakkor a mintegy száz millióval megkárosított emberek veszteségük megtérítésére a plébánia ellen kezdeményezhettek polgári pert. Ennek legutóbbi fejleményeként elárverezték a plébánia bútorait.
Korábban aligha gondolt arra bárki, hogy az egyházközség kétszázötven esztendős évfordulóját ily módon kénytelenek „megünnepelni”. Guliga György az évek folyamán különböző pénzösszegeket vett át híveitől, harmincöt százalékos kamatfizetéssel hitegetve őket. De a városban ingatlanra kötött szerződésekről, illetve a plébániai pénztárkönyvekbe be nem jegyzett kárpótlási összegekről is beszélnek az emberek. Guliga György neve annak idején a Szent Gellért könyvkiadó és üzlethálózat nevével kapcsolódott össze. Egyéb szempontból is sokan elmarasztalják a volt lelkipásztort. Takaros házban él Silló Mihályné felnőtt fogyatékos fiával. Az évtizedekig űzött fodrászat tisztes megélhetést hozott. Julika néni így emlékezik az öt éve kezdődött történetre: — 1995 szeptember vége felé az egyik este beállított hozzánk Guliga György plébános. Majdnem sírt, elpanaszolta, pénzre van szüksége a katolikus iskola felújításához. A püspök úrtól ötmillió forintot kapott, az azonban vajmi kevés. Meggondoltuk a férjemmel a dolgot, végül adtunk neki kölcsönt, annál inkább, mert harmincöt százalékos kamatot ígért. Kérdeztem, hogyan lehet ilyen magas kamathoz jutni? Pesten van valamilyen svájci bank, válaszolta, s ha kap tőlünk mondjuk öt millió forintot, arra ő tíz- vagy tizenötmillió forint kölcsönt vehet föl.
— Mennyit hiteleztek? — Egy milliót, majd nyolcszázezret, végül hatszázezret. Guliga György később azzal is előállt, hogy kössünk eltartási szerződést. Nekünk ugyanis volt egy másik, szép házunk, mi pedig egyre idősebbek lettünk, s beteg felnőtt fiam jövőjére is gondolnunk kellett. Az ügyvéd segítségével kötött szerződés szerint férjem halála után a ház fele és az ingóságok arányos része az egyházra szállt volna. — Az egyházközségre? — Mármint Guliga Görgyre. Fél év múlva meghalt a férjem. Összeroppantam, de Guliga nem törődött velem. Amikor beteg lettem, csak négy hét után jött el meglátogatni a Gyuri. — Ekkor úgy érezte, megingott benne a bizalma? — Felhívtam az ügyvédet, hogy bontsuk fel a szerződést. Ez 1996 szeptemberében történt. Amikor Guliga megtudta, a földhivatalban gyorsan átíratta a fél házat. 1997 februárjában megszűnt az eltartási szerződés. Ekkor a következőt mondta nekem: nem adja vissza az egymillió nyolcszázezer forintot – hatszázezret időközben visszajuttatott —, hanem vegyem olybá, hogy azon a pénzen visszavásárolom a saját fél házamat. Egy alkalommal pedig meg akart verni. 1996. április 24-én történt. Az ügyvéddel felszólíttattam, hogy adja meg a tartozását, kétmillió négyszázezret. Szent György napján vendégek voltak nálam. Megvárta, míg azok elmennek, akkor a konyhaajtónál megszorítgatott: nem szégyelled magad, hogy feljelentettél, s ehhez hasonlókat mondott. Féltem attól a nagy darab embertől, s az volt a szerencsém, hogy a vendégek kocsija nem indult be, s kiabálásomra vissza akartak jönni. Máskor azzal csitított, hogy itt járt a püspök, s ő fogja megadni a tartozást. Mindig hazudozott. — Milyen embernek tartja Guliga Györgyöt? — Egyáltalán nem papnak való, sokkal inkább kereskedőnek. Ő csak az adásvételhez ért. Állítólag valami büntetőper is folyik ellene. — Az eset óta továbbra is jár a templomba? — Persze, hogy járok. Holnap az Oltáregyesület tagjainak találkozójára megyek. Isten egy van, nekem ő az irányító. Volt újságíró, aki megkérdezte: hogyan mertem neki kölcsönt adni? Mire azt feleltem: kinek higgyen az ember, ha nem Isten szolgájának. Már a papban se legyen bizalma? Silló Mihályné hosszan, hallgatagon néz maga elé, ki tudja, mi mindenre gondol. Azután hangosan kérdi: „Vajon milyen lelkivilággal él most az a Guliga? Úgy szeretnék találkozni vele, a szemébe nézni. A város többsége elítéli őt, de vannak még itt emberei.” — Akik anyagilag függtek, vagy esetleg ma is függenek tőle? — Vagy másféle szálak kötötték és kötik őket még ma is hozzá. Ki tudja, mi minden történt itt négyesztendei plébánossága alatt… — Hogyan végezte lelkipásztori munkáját? — Nagyon szerette a gyerekeket. Ment velük focizni, táborba vitte őket, az oltáregyesületbe is be-bejött, elbeszélgetett velünk. — A városban mindenféle mendemonda jár róla. Hogyan vélekednek a hívek? — Nem hitték el a dolgait, s amikor kitudódott minden, csak csóválták a fejüket: ilyesmire gondolni sem mertek. Guliga ugyanis kétszínű volt: mindig tudta, mikor, ki előtt hogyan kell viselkednie. A papság elhivatottságot feltételez. A szemináriumi évek alatt életre szóló szentségre készülődik a növendék. Papságával mindenkinek saját magának kell számot vetnie: az indíttatással, s a készülődés éveiben, majd a szentelés után bármiféle cselekedetével. Azzal, vajon képes-e vállalni a papsággal járó különösen is fontos és kényes erkölcsi követelményeket. Minden körülmények között nehéz ez, még inkább így volt 1990 előtt, amikor a hatalom mesterkedései sokszor súlyos helyzetbe sodortak lelkipásztorokat. Guliga György – ahogyan mondani szokták – késői hivatás. A festő-mázoló szakmában töltött évek után jelentkezett a szemináriumba. Hétköznap délután a szentmisét követően kérdezem Kokavecz Évát: — Mi a véleménye az ügyről? A fiatal, mosolygós tekintetű leány bevallja:
— Kissé megzavart. Nem gondoltam volna, hogy egy pap ilyesmit tegyen. — Hitbéli meggyőződését befolyásolták-e az események? — Egyáltalán nem. A józanul gondolkodók hasonlóképpen foglalnak állást. — Tud-e olyanokról, akik az ügy hatására eltávolodtak az egyháztól? — Sajnos előfordult, nem is kis számban. Sokan úgy érzik, becsapták őket. Kovács Péter plébános szobájának falát festmények, grafikák borítják. Művész barátaitól, ismerőseitől kapta őket ajándékba. Mint elárulja, annak idején, bencés diák korában festőművésznek készült, később azonban, amikor hívást kapott a papságra, fölismerte, hogy a szó, az Ige hirdetése az igazi feladata. A művészet szeretete azonban megmaradt, s a plébánia köré ennek segítségével is szervezi, vonzza a fiatalokat: gimnazistákat, egyetemistákat, fiatal értelmiségieket. — Hittant oktatok az evangélikus gimnáziumban, éppen a művészeti osztályban, s egészen másként tudom a művészeten keresztül a kapcsolatot megtalálni a diákokkal. — Három esztendeje került a békéscsabai belvárosi főplébánia élére. Akkor, amikor Guliga György személye körül kirobbant a botrány. Mi volt a legfontosabb teendője? — Át kellett szervezni a közösség életét. A fiatalok tizenkét évestől huszonnyolc éves korukig egy csoportot alkottak. Egészen más kérdések foglalkoztatják a tizenévest, más gondokkal küszködik a serdülő, mint a már munkába állt huszonéves fiatal. Az lenne jó, ha minden egyházközségben tizenöt-húsz csoport működne, a legfiatalabbaktól az idősebbekig. Három év eltelte után minden korosztálynak saját csoportja van, s a fiatalok egyikből nőnek bele a másikba. Sok nem katolikus vagy meg sem keresztelt fiatallal is találkozni lehet az összejöveteleken, mert a tagok hozzák barátaikat, barátnőiket, ismerőseiket. Van, aki hallotta, hogy ennek a közösségnek az életében szabadon részt vehet. Közülük is kerülnek ki a katekumenátus csoportok tagjai. Kovács Péteren nem látszik, nem is panaszolja, hogy ideje, energiája java részét a botrány következményei kötik le. Talán a cigaretták száma utal erre. Lehet, hogy ha „csak” lelkipásztornak kellene lennie, rá se gyújtana. A plébánia udvarán, a hittanteremben az árverés nyomai. A kalapács alá került bútorok – elkótyavetyélték, mondja egy idősebb hölgy, utalva arra, hogy a fölbecsült értéknél alacsonyabb áron keltek el a berendezési tárgyak —, s amelyek majd a következő fordulóban találnak gazdára. A Guliga György által felvett kölcsönöknek, s az utánuk járó kamatoknak azonban szerény töredékére elég a befolyt összeg. Rövidesen a kárpótlásban visszakapott ingatlanok fölött is elhangzik a kérdés: ki ad érte többet…? Ám mégsem ez a legfontosabb, mondja a plébános, s tudják ezt mások is. Egy idősebb néni, amikor kérdem tőle, mit szól, hogy elárverezték a plébánia bútorait, szelíd tekintettel nézett rám: tudja, kedveském, Isten nem a szekrényben lakik. Kovács Péterrel is a közösség lelki életéről beszélhetünk tovább:
— Mekkora az egyházközség, s hányan gyakorolják rendszeresen vallásukat? — Tizennégyezer hivő tartozik hozzánk, vasárnaponként nyolc-kilencszázan vesznek részt a szentmisén. A fiatalok közül egyre többen arra törekszenek, hogy vallásosságuk, a hitélet ne csak formalitás, hanem valóban mély lelki meggyőződés és erkölcsi elkötelezettség legyen számukra. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ne fordulnának elő a vallásos élet tradicionális elemei is. — Három év alatt eleven plébániai életet sikerült kialakítani abban a városban, ahol a katolikusok a lakosságnak talán negyven százalékát teszik ki. — A hitéletről el kell mondani, hogy 1990-et megelőzően olyan káplánok szolgáltak itt, akik vállalták a konfrontációt az előző rendszerrel. Amit a plébános nem tehetett meg a hatalom árgus tekintete előtt, ők megcselekedték: közösségeket hoztak létre plébániai kereteken kívül. — Az egyházközség életét megpróbálták az utóbbi évek. — Remélem, lassan túljutunk a múlton, s bízom abban, hogy a hívek nem azonosították egyetlen emberrel az egyházat. Amióta elárverezték a plébánia ingóságait, az emberek kisebb-nagyobb adományokkal – sokszor névtelenül — segítik a kiüresedett helyiségek bebútorozását. — Az árverés, a kár megtérítése után milyen helyzetbe jut a plébánia? — Mint az államosításkor, amikor mindent elveszítettünk, az egyházközség mégis élt. Sokan kérdezték tőlem: hol van az Isten, miért nem segít nekünk? Bevallom, vettem egy lottószelvényt, hogy „lehetőséget” adjak az Úristennek, ilyen módon is segítsen, de azután ráébredtem, nagyon igazságtalan lett volna egy ötös találat. Isten nem vesz ki bennünket a bűnös világból. Ebben kell megmutatnunk, hogy keresztények vagyunk. Megbocsátó szellemmel, egymást segítve és támogatva kell a történtek fölé emelkedni. S hogy lehet, bizonyítja: a megpróbáltatás közben is hatszáz szociálisan rászorulót támogat a helyi karitász szervezet. Gyulay Endre püspök az ügy kezdete óta a kiegyenlítést, a lelkek javát kereső megoldást szorgalmazza. — Egyházjogi szempontból milyen állapotban van ma a korábbi plébános? — Már korábban felfüggesztettem, ami azt jelenti, semmilyen papi teendőt nem végezhet. — Szóba került-e Guliga György klerikusi állapotból való elbocsátása? — Pillanatnyilag nincs ilyen szándékom. Ez a kérdés a büntetőper kimenetelével összefüggésben vetődhet fel. Egy fölfüggesztett klerikust — ha csak olyan vétsége nincs, például házasság megkísérlése, amely Rómához tartozik —, föloldozhatok, ha megfelelő bűnbánatot tart, az okozott kárt megtéríti, s új életformát kezd. Guliga György esetében pillanatnyilag ez nem látszik, mindent tagad, nem ismeri el, hogy anyagi, illetve lelki szempontból milyen károkat okozott. Guliga György büntető ügyében, amelyet az ügyészség kezdeményezett, elképzelhető, hogy bizonyos lépésekre kényszerülünk, nehogy a per befejezését akadályozzák az ügyvédi machinációk. — Mire gondol püspök úr? — Már-már komikusnak tűnik, hogy Guliga György ügyvédje újabban – mint az újságok hírül adták — száz tanú meghallgatását szeretné elérni. Feldmajer Péter, Guliga György ügyvédje vallási ügyekben jól tájékozott. Korábban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetségének elnöke volt, s amint a rádióból megtudhattuk, anyagi bizalmatlanság miatt nemrégiben váltották le ebből a tisztségéből. — A polgári pert a károsultak mintegy fele az egyházközséggel szemben kezdeményezte.
— Ennek következtében az árverés megmutatta, hogy a bírói ítélet és a végrehajtás nem mindig segíti a hitéletet. Valamilyen összefogást jobban elvártam volna a hívek részéről, akár úgy, hogy részt vesznek a licitáláson, följebb verik az árakat, s ezáltal tisztességesebb érték jön ki. Ez nem sikerült. A perselypénz is csökkent a plébánián, ugyanis a hívek arra gondolnak, hogy esetleg azt is lefoglalják. Ez nincs így, ezekből a napi költségeket kell fizetni, mint ahogyan a szociális otthon fönntartására vagy a hitoktatók fizetésére érkező állami pénzek sem foglalhatók le. Egyéb bevételei pedig nincsenek az egyházközségnek. — A gazdasági-pénzügyi vonatkozáson túl hogyan látja ön a Guliga-ügy hitéleti vonatkozásait?
— Ha ilyen dolgok történnek, bizony előfordul, hogy egyesek „csalódnak” az egyházban. Valójában nem az egyházban, hanem egyetlen emberben csalódtak. Amikor Guliga György plébánossága idején ellenőrzésre kiküldtem megbízottaimat, hitéleti vonatkozásban csupa jót jelentettek, s pénzügyi téren sem találtak rendellenességet. Legalább az én ellenőreimnek be kellett volna számolnia a korábbi plébánosnak mindazon összegekről, amelyeket nem könyveltek be. A hitélet alapvető föltételei továbbra is adottak, miseruhát vagy kelyhet nem foglalnak le, az egyházmegye adta a plébánosnak a személygépkocsit, így a szolgálat ellátásának nincs akadálya. Egy ilyen csalódás mindenképpen nyomot hagy az emberekben. Remélhetőleg mihamarabb kiheverik, annál inkább, mert Kovács Péter személyében olyan becsületes, lelkes plébános szolgál ma Békéscsabán, aki valóban papi életet él, valóban a híveket szolgálja, s egyetlen fillér sem tapad a kezéhez. Pintér Lajosné az esti miséről jön éppen. Felháborodás nélkül, szelíden mondja: — Igen elkeserített, ami nálunk történt. Feltételezem azonban, hogy a krisztushivő ezt az egész ügyet külön tudja választani a hittől, hiszen nem a papért, hanem Jézus Krisztusért járunk a templomba. — Az emberek közül vajon mennyien gondolkodhatnak így? — Bízom abban, hogy minél többen. Krisztus erős. Kép és szöveg: Elmer István
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
