Uj Ember

2000. július 30.
LVI. évf. 31. (2714.)

Az imádság csak az egyik módja az Isten dicséretének; minden teendőnkben és munkánkban meg kell találnunk őt. Aki mindent Isten nagyobb dicsőségére tesz, annak minden imádság.“
Loyolai Szent Ignác (Ünnepe: július 31.).

Főoldal
Lelkiség
Katolikus szemmel
A félreértett szabadság
„Küldj egy tehenet!”
avagy: a gyakorlati keresztény szolidaritás példája
A letegezett Isten
Vízszintes lépcsősor
A megfeszített
Élő egyház
Egymás segítésével magukat is erősítik
Az egyház(község) is legyen „családbarát”
Kada Lajos érsek jubileuma
Élő egyház
„Úgy éreztem: Isten szeret minket”
A magyar cigányok római zarándoklata
„Nincs reménytelen eset…”
A szenvedélybetegek nehéz rabszolgasága
Félelem helyett szeretet
Szeged-csanádi egyházmegye
Fórum
Hol nyugszik Bakócz Tamás bíboros?
Beszélgetés Horler Miklós építésszel
Kúltúra
Nyárezüst
„A létezés keresztszülei”
Juhász Gyula megtagadott verseskötete
Egy asszony Franciaországból
Ifjúság
Kint Gödöllőn
A Humán Genom program
A genom egy élőlény egy sejtjében lévő DNS összessége
Mozaik
Diák- zarándoklat
Hálaadás a Tisza-parton
A Vatikán az EXPÓ-n
Az Olvasó írja
Váci kórus sikere Loretóban
Missziós lelkigyakorlat Kőszegen
Kápolnahajó
Rejtvény
.

 

Plakát- felirat

Emlékhangverseny J. S. Bach halálának 250. évfordulóján, július 28-án. Ez áll a plakáton, alatta a program. Művek, művészek címe, neve csak az egyetlen nevet idézik; az emlékezésben azt a közel s távolba tekintő arcot jelenítik meg, amely könyvek, képeslapok papírjairól tekint ránk. A könnyen sérülékeny anyagról. Ő az emberiség kultúrájának, a Teremtésnek valóságos csodája, tekintetében azt a szikrát hordozza, amely belülről gyújtja fel a lelket, s a legcsöndesebb órában. Amint szinte elemezhetetlen remeke, a h-moll mise első akkordja, miközben „lehalkul” a Zeneakadémia óriási csillárjának fénye.

Persze Bach művészetének nem kell mindig ünnepi terem, templom. CD-lemezről, szerény házimuzsika keretében is ugyanaz a hatása, ha a hallgató imádságos szándékkal, megcsöndesülő élet-pillanatokkal fogadja, amit ez az ízig-vérig szakrális muzsika hirdet. Bach mindig az evangelizálás alázatos mestere (sohasem nevezte magát művésznek!), hite a garancia erre, élet-megpróbáltatásokban a leborulása Krisztus keresztje előtt, ahogyan például legnagyobb művében, a Máté-passióban teszi.

Pilinszky János egyik írásában a lipcsei Tamás templom karnagya és az Evangélium találkozásáról elmélkedik. A Szóról, amely a legmélyebben átjárta őt.

Az olasz püspöki kar által legutóbb kiadott felnőttek katekizmusa (már magyarul is olvasható) ezt írja a művészetről: „A művészet szimbolikus nyelvezete főleg alkalmas arra, hogy kifejezze Isten és az ember misztériumát. Egy csodálatos tradíció nem teheti meg, hogy ne hívja fel a keresztények figyelmét.”

Bach művészete e tradíció egyik leggazdagabb, folyton marasztaló és továbbindító állomása. A XX. századi magyar irodalom küszködve alkotó írója, Kassák Lajos így nyilatkozik róla, amikor édesanyjával a János-passiót hallgatja: „…világot átfogó erő, egyszerre lenyűgöző, mint a fájdalom, és fölszabadító, mint az öröm… érzem, hogy a mindenség szól belőle. Valahonnan a földből szivárog föl, akár a termékeny erjedés illata, vagy az égből hull alá, akár a termékenyítő napsugár. S ha elgondoljuk, hogy mindezt egy agyonzaklatott, egy nyomorúságában összetöpörödött orgonista, az első sorból visszaszorított, félelmekkel és riadalmakkal telt ember fogta össze… De mivel ez a zene nem a kétségek és a riadalmak hangja, mekkora lehetett Bachban a megbékélés utáni vágyakozás, az üdvözülésbe vetett hit, hogy így tudott szólni.”

Mekkora erő lehet a művészet, melyet Isten adott az ember által a világnak, micsoda áram győztes kegyelme, amely már annyi keresőt, tévelygőt vezetett vissza a legtisztább Forráshoz!

Bach a tanúsítója ennek.

Tóth Sándor

 

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu