Diplomataíró könyve
Chateaubriand: Síron túli
emlékiratok
A XIX. század három diplomatájáról: Talleyrandról,
Metternichről és Francois René de Chateaubriand-ról rengeteget írtak a
történészek. Chateaubriand-ról az irodalomtörténészek is. Az egyik méltató
ezt vetette papírra: „Három megragadó egyéniség, három történelmi arcél,
és mindhármuk mögött Napóleon óriási árnyéka, de Chateaubriand nem volt
diplomata.“
Akkor ki volt igazán ez a különös, álmodozó francia
zseni, akinek magyar fordításban most jelent meg először egyik legjelentősebb
műve, a Síron túli emlékiratok? Jóllehet csak válogatás e könyv, mégis
meggyőző a szerző elegáns stílusáról, gondolatainak romantikusan csapongó,
ugyanakkor mélyjáratú vonulatáról. Egyszerre költészet és történelem,
esszé és filozófia.
Chateaubriand 1768-ban Bretagne-ban, Saint Malóban
született, ősi nemesi családból. Katona volt, majd Amerika vándora, tele
a felfedezők álmaival. Hazatért, Napóleon szolgálatába állt – diplomataként,
aztán elhagyta a hódítót. Napóleon bukása után a legitim monarchiának
ajánlotta fel szolgálatait. A Bourbon-ház törvényes ágának bukásakor pedig
visszavonult a politikai élettől, s idejének nagy részét az Európa-szerte
csodált Mme Recamier szalonjában töltötte. Irodalmi hírt Atala című regényével
szerzett, és megírta A kereszténység szellemét. Ezzel a könyvével visszaszerezte
a keresztény vallás tekintélyét, melyet Voltaire és kora ugyancsak megtépázott.
Ma is korszerű munka.
A Síron túli emlékiratok címe arra utal, amit
a szerző elrendelt: munkája csak halála után jelenjék meg. Egyes részeit
már felolvasta Mme Recamier szalonjában, de amikor a XIX. század derekán
az olvasók kezébe került a teljes emlékezés, ekkor lett a könyv egyszerre
élmény és felfedezés.
A gazdag válogatás, a csodaszép fordítás (Maár
Judit érdeme) a szépirodalmat szeretőknek, de még a történelem kedvelőinek
is valódi élmény most is. Lapozgatom a Síron túli emlékiratok válogatásait,
melyeket huszonkilenc könyvbe foglalt a szerző. Megelevenedik, lírai vallomásba
testálódik a gyerekkor, feltárul az akkori politikai rend és rendetlenség,
hallom Byron s a XIX. századi költők hangját, és nem tudom letenni a könyvet
a Napóleonról szóló fejezeteknél. Számtalan adat, jegyzetigazítás vezet,
világosít fel, s a könyv végén jövök rá: egy csodálatos művelődéstörténetet
olvastam. (Osiris Kiadó)
T.S.
|
