Lapozgató

Magyarországot -- ugyan hányan tettek erre kísérletet csak e században is -- újra föl illenék fedeznünk. Ha másképpen nem, legalább hírét vegyük, hogy a liberálkapitalizmus és kommunizmus émelyítő - s ami még szomorúbb: tartalmatlan - egyveleg szubkultúrája, amellyel elöntik manapság a televíziócsatornákat és más híradó eszközöket, a könyvkiadást pedig a ponyva uralja, nem azonos Magyarország értékrétegeivel, értékmagasságaival. Ennek a másik Magyarországnak szellemi küldöttei közül fekszik néhány könyv előttem.

A soproni jezsuita díszletterv-gyűjtemény

A Knapp Éva és Kilián István -- az iskoladrámák elismert kutatói -- kísérő tanulmányával megjelent kötet a mostani magyar könyvészet kiemelkedő darabja. Az angol nyelvű mű megjelentetése az Enciklopédia Kiadót dicséri. Elegáns, a témához illően reprezentatív kiállítás jól szolgálja a kötet tartalmának tudományosságát. A magyar kultúrtörténet számára idősebb Stornó Ferenc soproni műgyűjtő által a múlt század végén felfedezett és vásárlásával megmentett díszlettervek gyűjteménye -- mint Knapp Éva, aki a díszletek és a hozzájuk tartozó drámák összefüggéseit felkutatta, írja -- hiteles lenyomatát adja a XVII-XVIII. századi közép-európai színházi kultúrának. A díszlettervek arról árulkodnak, hogy Sopronban ebben az időben a kor legmodernebbnek számító színpadi és színjátszási megoldásaival találkozunk. Sopronban rendelkezésre állt -- írja ugyancsak Knapp Éva -- a színpadtípusokhoz tartozó technikai felszerelés, a színpaddal kapcsolatot tartó díszletfestő műhely és egy, a bécsi jezsuita színpadokhoz mérhető játéktér.

Napjainkban, amikor a színház képtelen az élet valóságára válaszolni, ezáltal könnyűvé, semmitmondóvá válik, jóleső érzés visszatekinteni arra a korra, amelyben az iskolának még valóban kultúra- és színpadteremtő ereje volt.

Soproni füzetek 99.

Immár tizedik esztendeje jelenik meg évente Sopron városában Sarkady Sándor szerkesztésében, Bősze Balázs felelős kiadásában a művészeti antológia. A legújabb kötet lapjairól is elénk tárul a patrícius város fényes szellemi jelen-múltja, olyan alkotó- és előadóművészek portréival, akik országos, sőt nemzetközi rangúak a maguk korában, ám tehetségük, teljesítményük még határokon belül sem kaphatta meg az azt megillető elismerést. Álságos és hamis az az ízléserőszakosság -- s a legújabb antológia is ebben erősít meg --, amely a magyar kultúrát, az eredetit, az erőset, a térben és időben érvényeset, így például a Sopron-magyarit is háttérbe szorítja, hogy posztmodern és ki tudja, miféle kényszeredetten előrángatott kifejezésekkel az európai kultúrában már régen idejét múlt pillanatnyi divat-kísérletezések -- például az avantgarde -- utánlihegőit nevezze nagy művészeknek. Mintha Zsirai László soraiba is beleérezhetnénk a nemzeti kultúra "arányosabb léptékének" kívánalmát, amikor az egyetemes emberről beszél: "Reményünk lába gyöngén/ felfénylő kavics gyöngyén/ pihenve útra készül./ Egy arányosabb lépték,/a naprajzolta térkép/ eligazitja végül."

Bodnár Dániel: Az áldozat

Három kisregényben vall a szerző az 1990-es esztendők közepének magyar valóságáról. Az 1990-es -- némi eufemizmussal, úgy is mondhatnánk, hazugsággal -- rendszerváltozásnak nevezett "változás" után, amikor nem történt egyéb, mint nyilvánvalóvá vált, hogy a kapitalista tőke és a szocialista államkapitalizmus lényegét tekintve azonos, így az 1990 előtti uralkodó elit, részben sötétből előtérbe léptetett új arcokkal, a fizikai kényszer uralma után immár a "szent és sérthetetlen" magántulajdon bástyáján pöffeszkedve zavartalanul folytatja hatalmaskodását, az ország láthatatlan része, az embermilliók az anyagi nyomor mellett a szellemi, erkölcsi nyomor zuhanásában, mint ájult tömeg bambulnak, züllenek és mennek tönkre. Ahogyan a házak faláról, amelyekben nem a többségében régi újgazdagok laknak, pereg a vakolat, penészedik, hullik és romlik minden, úgy hullik és romlik a nép, jelen- és jövőnélküliségben, a pillanatnyi, megragadható, sírnivaló örömökben. Mert nyomorúságos a kőbányai környezetben még az öröm is, s Bodnár Dániel írói talentumát jelzi, hogy alakjaiban, e bukott, reményvesztett nyomorúság-sorsokban is képes megcsillantani, miközben erős valóságszaggal itatódik a történet, az emberben mindig jelen lévő jót. S megérezzük, hogy ezekben a züllött, látszólag gátlástalan, erkölcstelen alakokban sokszor több jó lakozik, mint a konszolidált, magukat társadalmi elitnek tartó "polgárokban". (Kairosz Kiadó)

Tám László: eresztek, szentek, kálváriák, temetők

A Pannónia Könyvek (Pécs) kiadásában megjelent magyar-német nyelvű fényképalbum a magyarországi németek szakrális emlékeinek nyomában jár. A népcsoportot ért minden fizikai és szellemi üldöztetés évtizedei után is számos kereszt, kálvária és temető maradt meg az ország területén, amelyek anyag-némaságukban is hűségesen vallanak a magyarországi németek hitükben is hűséges életéről. Mayer Mihály püspök írja az előszóban: "E mostani könyv a látványon túlra tekint, oda, ahol az embert, a valamikori személyt láttatja meg, mert reménybeli jövőt jelez nekünk, a ma embereinek." Tüskés Tibor kísérőszövege jól illeszkedik a képek letisztult tárgyiasságához. A fotók -- keresztek, síremlékek, kálváriák, stációk megmutatásával -- megnyugtató szépséget tárnak elénk a fényképész finom komponálásának segítségével. Ezekről írja Tüskés Tibor: "A hidakon, az utak mellett, a köztéren, a házak oromzatán, a padlástér két ablakszeme között kialakított fülkében álló homokkő szobrokat a napfény süti és fakítja, az eső veri, az időjárás koptatja és csiszolja véglegesre. Ha nem gondolunk rájuk, ezek a szobrok akkor is vigyáznak ránk."

elmer

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu