Vince - Valenciából

Ahol született, vízben szűkölködő város. Hajdan vízelosztó törvényszék működött itt, s az öntözési időt Mihályka -- Micalet tornyának harangjával jelezték. A katedrális tornya ez. Az Apostol-kapu XIV-XV. századi gótikus ívei előtt, apostolok szobrainál nyolc karosszék áll a víz-bírák részére, akik csütörtökönként tartottak ítéletet azok felett, akik megszegték az öntözési tilalmat. Már 1250-ben megerősítette I. Jakab a víz-törvényszék illetékességét -- a Valencia tartomány területén. A gyökerek az ősidőkbe nyúlnak, latin hagyományokba.

Amikor a tornyot építették 1381-ben, Vince huszonegy esztendős lehetett, s mint friss domonkos szerzetes éppen szülővárosában tanított.

A váci fehérek templomában (a domonkos atyák szentélye volt) a XVIII. század végi oltárképen őt látjuk, a már Európát járó misszióst, rendi ruhában, szárnyakkal, az Ítélet angyalaként -- mintegy előhírnökéül a végső számadásnak. Kezében nyitott könyv, benne két latin mondat a Jelenések könyve nyomán: "Féljétek az Istent és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája. Boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt!" Különös tradíció követte a szentet halála után: betegek fordultak hozzá vigaszért, gyógyulásért, enyhülést kerestek a Szent Vincéről elnevezett víz-szentelményben; utána jövő rendtársai Szent Vince-áldást adtak szentelt vízzel, név-ünnepén vizet szenteltek, amelynek szertartását a Római Rituale is tartalmazza, s a szombathelyi hívek még a XX. században éltek ezzel a szentelménnyel.

A valenciai katedrális körzetében áll a nevezetes kis templom, az Elhagyatottak Nagyasszonya oltalmába ajánlva. Benne az a Madonna-szobor, amely XIII. Benedek pápa ajándéka, s amelynek több évszázados tisztelete-emlékezete a legnyomorultabbak életéhez kötődik. Ennek másolatát vitték a vesztőhelyre, hogy a halálba induló vigasztalást nyerjen: "Halál-óránkban légy erőnk..."

Benedek pápa történelmi jelenléte (Blasco Ibanez: A Tenger Pápája című regénye örökítette meg) nem fényes lapja a históriának.

A XIII. Benedek néven pápává lett valenciai káptalani prépost, De Luna Péter nagyra becsülte Vincét, ő maga szentelte pappá, s fiatal papját már mint (ellen)pápa az avignoni udvarba hívta -- gyóntatónak. Vince engedelmeskedett a kérésének, de egyházi méltóságokat nem fogadott el. A szolgálat tisztaságában maradt meg -- állhatatosan, még iszlám-hívőket is Krisztushoz vezetett, de olykor érthetetlenül keményen emelt szót azok ellen, akik a kereszténységet nem fogadták el az Újszövetség szellemében. Népszerűsége letagadhatatlan, spanyol uralkodói körökben éppúgy, mint a szegények népes seregletében, akiknek annyit segített. Jól érezte-tudta, mit jelent az egyház kárára az évtizedek óta tartó pápa-viszály: uralkodói csoportok vetélkedése az európai és hazai hegemóniáért, amely harc attól sem riadt vissza, hogy két-három pápát ültetett egyszerre trónra, de ez aligha volt mondható Szent Péter székének...

Az utókor ha elgondolkodik: a prédikátor barát, Vince miért beszélt annyiszor az eljövendő (közeli) végítéletről, (különös jövendölései egytől-egyik bekövetkeztek, például a nagy reformer gondolkodású ferences Sienai Szent Bernardinról, aki a gazdasági ügyekben, kereskedelemben máig emlékezetes tanácsokat adott a XIV. században), nem egy habókos ál-próféta mániáját, a történelemben gyakran ismétlődő apokaliptikus rettenet keltését kell fölidéznie, hanem az Isten iránti szeretetből fakadó félelmet, amely a zsoltár- és bölcsesség-irodalomból sem hiányzik.

A "Virrasszatok és imádkozzatok!" jézusi parancsát azért ismételgette beszédeiben, írásaiban Vince, mert egy történelmi kor zavaros állapotában az apokalipszis lovainak dübörgése gyakoribb hangzás a hívőnek. Persze az időpont meghatározhatatlan, azonban örök az irgalom ígérete. Vince nem tartott ki jótevője, De Luna Péter (XIII. Benedek) mellett, mivel felismerte, hogy működése nem üdvös az egész egyház számára. Elszakadt tehát az avignoni pápától, azonban nem fogadta el a kor jeles teológusának, Jean Gerson párizsi tanárának a meghívását sem a pisai zsinatra, ahol végre rendeződött az egyetemes egyházkormányzat zavaros helyzete, s ahol XIII. Benedeket (is) kiközösítették az egyházból.

Vince ekkor már messze járt: abban a távlatban, amely a változtathatatlan szent törvény hatálya alá tartozik: a keresztény szellemiség megreformálásán munkálkodott -- népszónokként Normandiában és Bretagne-ban. Szigorúan élt, túlságosan szigorúan, amiért Toulose érseke rászólt: mérsékelje önmegtagadásait, nem jó vége lesz. Mosolyogva kapott rá választ: mit tegyen az, aki ehhez már hozzászokott!

Nem a végítélet volt már a témája, hanem az igazi bűnbánat. Mintha Keresztelő János "hatalmas hangját" hallották volna a tenger partján, amely túlzengte a víz zúgását: Botjára támaszkodva szólította meg az embereket.

Ahol meghalt, Vannes, Bretagne egyik ősi városa, amelyet már Julius Caesar légiói támadtak. Szent Péter itteni székesegyházában temették el szentéletű testvérüket a domonkosrendiek, egy kör alakú kápolnában, 1419-ben. (Tizenkét évvel korábban Jeanne dĺArc kivégzésénél.)

A katedrális stílusa idő-sejtető: román, gót és reneszánsz szellemiség alakította a köveket, amint Vince életműve meghaladja a különböző korokat, a "másik születés" reményében: "Elborítani érzőszemölcsökkel a Semmit / És Abban, aki csak sodrón felfaló ár / Aki csak a vérrel áztatott anyagok elvetélője / Megragadni / Megragadni érinteni szagolni ízlelni és látni és mondani / Lenni."

Misztikum és realitás Pierre Emmanuel e néhány sora, a kereszténység Isten, halál és megújulás-küldetés történelmi ágyazatában.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu