Korzenszky Richárd:
„A te szavadra…”
A Tihanyi Bencés Apátság perjelének könyve -
Szemenkár Mátyás szerkesztésében és Udvardi Erzsébet festményeivel
- azokhoz szól, akiktől nem idegen a Szentírás világa. Azokhoz, akik szívesen
néznek szembe a mindennapok kérdéseivel, amelyek bennünket bensőnkben
érintenek. "Vallomás is akar lenni ez az írás arról, mit mondott nekem
a Szentírás egy-egy mondata, amelyek újra és újra a fülünkbe csengenek,
és az évek, évtizedek múlásával egyre többet jelentenek nekünk -- írja
a szerző. - Töprengések, tűnődések sorozata ez a kötet, nem tudományos
fejtegetés."
Mit mond nekem a Könyvek Könyve? Kicsoda Jézus?
Milyen erőt ad? Hogyan kell helytállnom az élet viharaiban, avagy a szürke
hétköznapokban? Mi a mai (magyar) keresztény hívő kötelessége? Hogyan
segíthetek embertársaimnak? Mit teszek annak érdekében, hogy jobb legyen
a világ?
Ötvenhét idézet az evangéliumból, ugyanennyi
veretes, (tovább)gondolkodásra késztető elmélkedés. A hegyre épült város
-- írja a szerző -- figyelmeztető. Égre emelkedő tornyaival felkiáltó
jel mindenki számára, aki elhalad alatta. A város falait emberek építik.
Kimunkált faragású kövek, művészi díszítések mindenütt arról beszélnek,
hogy az ember "több annál, hogy csak jóllakjék". De a várost nem a kövek
teszik azzá, ami, hanem az emberek, akik együtt vannak, élő kövek módjára,
egymáshoz illeszkednek életükkel, munkájukkal, egész létezésükkel. Az
emberek, akik közös úton járnak, s osztoznak örömben és bánatban. A hegyre
épült város, amely el nem rejthető, amely állandó figyelmeztető, lakói
számára ajándék lehet. A lakók történelmet kapnak örökségbe, megszentelt
falakat, hagyományokat. Lehet benne úgy élni, hogy nem vesszük tudomásul.
Lehet úgy élni, hogy az előttünk járókról megfeledkezünk, s nem gondolunk
azokra sem, akik a városra föltekintenek. Hűséges vagyok-e örökségemhez,
az én városomhoz? Növelem-e a magam gyertyafényével városom világosságát?
Nézzünk egy másik idézetet Szent Márk evangéliumából:
"Legyetek éberek!" (Mk 13,33) "Ébernek lenni annyit jelent, mint figyelni,
kapcsolatban lenni a környező világgal. Tudunk-e figyelni? Észrevesszük-e
a sötétben a jeleket, a szelíd üzeneteket? Olvasni lehet a jelekből. Ismerem-e,
értem-e a világ jeleit, az Úr üzenetét? Mindannyiunkra sok minden bízatott.
A papra az örömhír szolgálata. A szülőkre a gyermek. A tanárra a diák.
Minden gyermekre sokféle képesség. Tudom-e, mi az, ami rám bízatott? S
tudok-e élni a rám bízott lehetőségekkel? Kész vagyok-e arra, hogy számot
adjak róla az Úrnak? A túlzott igénybevételkor csökken az éberség. Ha
álomvilágban élünk, és nem vetünk számot igazi önmagunkkal, nem vagyunk
éberek. Éberségünket csökkentik, sőt akár teljesen meg is szüntethetik
furcsa ingerek. Ha eszeveszett nyüzsgésbe, tevékenységbe menekülök, s
nem merek szembenézni önmagammal. Ha fenntartás nélkül azonosulok mindazzal,
amivel találkozom.
Egyedül az ember képes lesüllyedni saját maga
szintje alá. Az elkábult ember ilyen. A figyelő, a nyitott, az éber, a
találkozásra kész ember pedig képes arra, hogy föléemelkedjen önmagának.
Mindannyian kaptunk adományokat. Mindannyiunkra sok minden bízatott. Felhasználásra,
elszámolásra, számadásra kaptuk. Bizományba. Megbízik bennünk az Úr. Bízik
abban -- előlegezett bizalommal, szeretettel --, hogy éberek maradunk,
hogy adományait nem herdáljuk el, és a sötétségben nem szórjuk szét. És
ha méltónak bizonyulunk erre a bizalomra, az Úr ajándékul önmagát adja
nekünk."
Adja Isten, hogy aki kezébe veszi e kötetet --
fohászkodik a bencés szerző -, találjon békét és nyugalmat, és ezekből
a szentírási igékből nyerjen erőt mindennapi életéhez.
(Szeminpex Kiadó, Bp. 1999)
Udvarhelyi Olivér
|
