|
|
Biomonitoring
Ha valaki eddig nem tudta, hogy e szó mit jelent,
az utóbbi hetekben, a ciántól és nehézfémektől mérgezett haltetemek szörnyű
látványából megérti e tudományos eljárás lényegét. Katasztrófamentes,
környezetvédelmi szempontból nézve eseménytelen "békeidőben" használják
a tudósok e módszert folyóink, tavaink és tengereink vízminőségének mérésére,
az esetlegesen fölgyülemlő mérgező anyagok szervezetben való akkumulálódásának
kimutatására, amikor nem kémiai analízissel meg negyedik generációs csúcsműszerekkel
mérik az idegenanyag-koncentrációt, hanem -- például -- a vízbe merített
ketrecben fogva tartott hal életjelenségeit, illetve haláltusáját vizsgálják.
Azt, hogy mikor és milyen mértékben reagál a vízbe jutott mérgező anyagokra.
Különösen a kopoltyút érdemes tanulmányozni, annak vérbőség-változásából
(csökkenéséből) oxigénhiányra és még sok egyéb lényeges változásra lehet
következtetni. S ha a hal elég hosszú ideig kínlódott már a ketrecben,
vagy ha már elpusztult, felboncolják, s a máját vizsgálják meg, hiszen
ott a káros anyagok koncentráltan megtalálhatók. De a folyótorkolatokból,
az árapályos területek iszapjából is összeszedik a kagylókat, rákokat
és a tengeri sünöket, s megdöbbenve tapasztalják, hogy néhány évtized
alatt milyen sok ólom és egyéb mérgező fém akkumulálódott ezen állatkák
szervezetébe. Ugyanígy megvizsgálták Varsó verebeit és az egzotikus óceáni
szigetvilágban élő tarka madarak tollazatát, s hasonlóan szomorú eredményre
jutottak.
S mi, emberek, vajon nem vagyunk-e egyszerre
tárgyai és eszközei a biomonitoringnak? Mikor már fölösleges a magas gyerekkocsi
is, hiszen a méreg nemcsak a kipufogócsőből jön, hanem föntről is. Vajon
hányan tudjuk, hogy a budapesti Szemlő-hegyi barlangba délutánonként rendszeresen
autóbusszal szállítják a közeli olajfinomító térségéből az átlagnál amúgy
sokkal jobban kereső szülők asztmás iskolás gyerekeit barlangterápiára,
egy kis friss levegőre? Vajon örülhetünk-e, amikor a meteorológus bejelenti,
hogy hála a széljárásnak, a szennyezés -- néhány napra -- kisöprődött
városunk légteréből? Hiszen az savas eső és sok más formában visszajut
környezetünkbe, tönkretéve az erdőt, az ember orrnyálkahártyáját, meg
a tüdejét. Ez lenne a XXI. század égi áldása?
Amikor Assisi Szent Ferenc a madaraknak
prédikált, biztos, hogy csontozatuk, májuk és vérük mentes volt minden
toxikus anyagtól. Most viszont már nem tudunk felelőtlenül örülni a tavaszköszöntő
hajnali madárcsicsergésnek, David Attenborough tévébeli pompás
madár-sorozatának, vagy szombatonként a Kossuth rádió Oxigén című
műsorának, hiszen tudjuk, hogy a látott és hallott madarak szervezetében
már ott lappang a gyilkos méreg, melyet mi, büszke emberek juttatunk folyamatosan
levegőbe, vízbe, talajba - önmagunk, fiaink és unokáink szervezetébe.
És mégis van remény! Ki gondolta volna, hogy
egy, a Tisza iszapjából kiszedett, s a tévében a világnak megmutatott,
életben maradt kis csúnya puhatestű állat most, a méreg elvonulása után
reményt tud ébreszteni mindannyiunkban. Most ez a rút kis féreg a biomonitoring
tárgya. Üzenetének megértéséhez nem mérőhálózat meg digitális műszer kell,
hanem a természet csodálatos rendjének tiszteletben tartása, s főleg teremtettségünk
alázatos elfogadása.
Szende Ákos
|
