Zelnik József

Istenkereső ökofilozófia*

Még a múlt, vagy múló évezredben, a nyolcvanas évek elején szerkesztettem egy könyvsorozatot Kapcsolatok címmel. Első kötete 1980-ban jelent meg. Bak Imrével együtt alakítottuk ki a három kötetet magában foglaló formát. A művészet és a kultúra egészének élet- és halálmítoszait, jeleit, "idézeteit" kívántuk felvillantani, jelezve az akkori magyar társadalomnak, hogy itt az ideje megszabadulni a marxista filozófia és a szocialistának nevezett kultúra fogalmi csapdáiból. Több, azóta sztárrá vált, addig ismeretlen külföldi és hazai szerzőt közöltünk. Milyen eredménnyel, az abból is kiderült, hogy a Művészet című folyóirat vonalasan megdorgált bennünket, ráadásul úgy, hogy úriemberhez méltatlanul válaszunkat nem merte közölni. Korunk rajzához hozzátartozik, hogy mostanában az akkori bírálók "őskeresztény" és "őskonzervatív" mezben tetszelegnek. De hát adja meg az Isten mindenkinek a maga átváltozását. Napi aktualitása ennek az összeállításnak, hogy egyszerre jelent meg benne többek között a mostanában nagy vitát kavart Hermann Nitsch és Jankovics Marcell.

Amiért viszont érdemes volt ennek a könyvnek a bevezetőjében utalnom a Kapcsolatok könyvsorozatra, az az, hogy abban jelent meg az első ökofilozófiai válogatás Magyarországon. 1983-ban egy kötetbe gyűjtve kaphatott első kézből a magyar értelmiség tájékoztatást többek között Jim Lovelock Gaia-elméletéről, E. F. Schumacher "Szép, ami kicsi" című tanulmányáról, Ivan Illich ökofilozófiájáról, Karl Hess környezetkímélő közösségi technikáiról, és sok más ökogondolatról. Nem túlzok talán, ha azt állítom, hogy ez a könyv alapvető jelentőségű volt a magyar ökofilozófiai gondolkodás elindításában, főleg sokban segített a mozgalmi elképzelések gondolati hátterének kimunkálásánál.

Most itt egy másik könyv, egy második lépcsőfok. György Lajos ökofilozófiai-mozgalomtörténeti összefoglalója -- már most megjósolhatom -- kikerülhetetlen művé válik.

Mostanában kortárs értelmiségiek életművéről gondolkodva-írva állandóan felteszem magamban a kérdést, mit ér az értelmiségi, ha magyar. Azt már évek óta sokan látjuk, hogy György Lajos magyar ökofilozófus egy szent Együgyű ember. De, nem akármilyen Együgyű ám. Gyermekkoromban, az ötvenes-hatvanas években ismertem egy embert, aki egész életét a mag nélküli dinnye kikísérletezésére fordította. Néha megjelent nálunk, Hatvanban, a hegyalján, hóna alatt egy dinnyével, és én mindannyiszor csodálkozva tapasztaltam, hogy nincs mag a dinnyében, illetve alig egy-kettő. Ennek felettébb örültem, mert már akkor sem szerettem köpködni. A kulináris örömökön túl azért mindig elgondolkodtatott, hogyha sikerül tökéletesíteni a mag nélküli dinnyét és teljesen magtalan lesz, akkor hogyan eszünk ilyen finom dolgot jövőre. Fülöp Pista bácsi, a nemesítő erre általában gyermekeknek szánt kitérő válaszokat adott. Vélhetőleg se ő, se én akkor nem akartunk belekeveredni a világ maggal áldott, vagy magtalanná sterilizált képének filozófiai bonyodalmaiba.

Nem úgy György Lajos, aki ezzel a könyvével bizonyítja, hogy közel került a Maghoz, és felszólít mindnyájunkat -- Sakjamunival is -- "törekedjetek fáradhatatlanul" ebbe az irányba. Ez a hozzáállás fölöslegessé teszi, hogy felvessük az ilyen könyvek olvasásánál felmerülő első kérdést, hogy van-e külön ökofilozófia, vagy csak filozófia van. Azt a kérdést viszont most már végképpen nem kerülhetjük el, és ezt az új ökofilozófiai tételeknek is köszönhetjük, hogy nem az-é az ember alapvető filozófia kérdése: hogyan evezzünk a lét otthonos és otthontalan világai között. Az ökofilozófiának a szerepe nem abban van, hogy új filozófia, hanem abban, hogy az ökológia haeckeli, rendkívül tudatos és pontos névadása ráirányítja az emberiség, a földi létezők figyelmét az oikos, a görög ház, haza, háztartás szó mély jelentésére, és arra, hogy ez a fogalom a filozófia -- a földié és az égié is -- központi kérdése.

Nem véletlen, hogy a század legnagyobb filozófusainak, például Teilhard de Chardinnek, Heideggernek és Hans Jonasnak munkássága visszavezet ide, kicsúcsosodik eme alapprobléma körül, és ezen a rejtelmes ponton valami kényszerítő erő hatására feloldódik egy új ökoteológiában. Ráadásul úgy, hogy közben Heidegger Nietzsche típusú "ateista"; Teilhard de Chardin -- egyesek szerint globalizációt is alapozó -- "panteista", Hans Jonas pedig szenvedelmes "újmisztikus" lesz. Ki gondolta volna, hogy a Krisztus-hit helyett "ipari vallásra" tért ezredvégen egy blues verssora, az "otthon zöld füve" lesz a központi gondolat. S ha manapság ez még sokaknak nem látszik, azért van, mert világerőssé kreált Molochok úgy félnek még a kimondásától is, mint az ördög állítólag a tömjéntől. Ugyanis az otthon, a ház, a haza rehabilitálása a kozmosz rehabilitálása is, azé a pillanaté, amikor új Ég és új Föld keletkezik. Próbáld ki, tegyél egy szellemi füstölőedénybe egy csipetnyi otthont, egy csipetnyi hazát, és nézd meg azokat, akik fintorognak, és fogd meg a kezüket, majd mondd nekik: ne féljetek, én is keresem, keressük együtt!

György Lajos ökofilozófiai összefoglalója erről a hazakeresésről szól, a kozmoszban megtalált Rendről, ami még véletlenül sem a hatalom rendje, hanem a szereteté, a kozmikus szolidaritásé.

Akiknek a képzeletét még nem sajátították ki világdivat gondolatparódiák, nagy élvezettel fogják olvasni ezt a könyvet. Rájöhetnek közben, hogy mai, szellemileg lefokozott, egy sínre állított létezésünknek van alternatívája, s már innen is úgy látszik, hogy a formálódó új közös tudatunk, a kozmikus GAIA erkölcsi síkon alakulhat ki, így nem globalizációs-fogyasztósdi keretek között. Találunk a kötetben biztatást arra, hogy a kereszténység visszatér a mély krisztusi gyökerekhez, éppen az ökoszenten, Szent Ferencen keresztül. Megidéztetik Roszak, aki az ökológiai tudattalan megismerése révén új természetfilozófiát ígér, Huxley meggyőződését folytatva, aki a vallás és a tudomány méltóságteljes, egymást kölcsönösen támogató összeolvadását jósolta. Az ínyenc olvasó megtalálhatja a kötetben a vallások ökoszempontú összehasonlítását és Skolimowski tanait is. Szerinte az etika ott van a történelem előtti emlékezetben. Például Homérosznál -- Iliász volt a görögök bibliája -- a hősiesség, az önzetlenség és az önfeláldozás. Mintha az elmúlt évszázad, az elmúlt évezred, a háborúkban megvalósuló történelmi thrillerek és szappanoperák száműzni akarták volna az élet olyan nagy beszédeit, mint a homéroszi. Talán nem véletlen, hogy Heidegger is Homérosznál keresi a lét és az idő gyökereit, s talán csak a háborúba ájult század szellemi mágneses tere térítette le őt arról, hogy ne csak nagy gondolatokat, hanem a nagy gondolatok forrását, Istent is megtalálja. Persze, hogy közülünk, földre szabadult lények közül ki közeledik Istenhez, és ki távolodik, azt csak Isten tudja.

György Lajos viszont ebben az ökofilozófiai könyvében olyan rejtelmes tisztasággal mutat rá Istenre, a kimondhatatlan nevűre, mint a nagy ókori kultikus civilizációk egyszerre és félreérthetetlenül a Szíriuszra.

* A fenti írás György Lajos: Vissza a kozmikus rendhez című, most megjelenő könyvének előszavaként készült.

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu